A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nem jóléti, hanem kereskedelmi szervezet fogalmazta meg árulkodó nézeteit az Egyesült Államok egyik kereskedelmi küldötte. Valóban, a WTO nem a jólét minőségi fokozását szolgálja, hanem az iparilag fejlett országok kereskedelmi és gazdasági érdekeit. A WTO emiatt került válságba, nem sokkal felállítása után, Seattle-ben, és ez év szeptemberében a mexikói Cancúnban. Ezzel újra reflektorfénybe került a globalizációként azonosított folyamat egyik legnagyobb problémája: a nemzetközi gazdasági intézmények szerepe és a szélsőséges hatalmi egyensúlytalanság következményei.

A közelmúltban lehetőségem volt néhány mozgalmas és gyönyörű napot ebben a sok szempontból páratlan és számunkra gyakran szimbolikus jelentőséggel bíró országban tölteni.

"Lehet Más a Világ!". Ez az üdvös sebességgel terjedő szlogen eredetileg a Szociális Világfórum (SzVF) jelszava. A Szociális Világfórumot első ízben 2001. januárjában rendezték meg a brazíliai Porto Allegreben. Az elnevezés a Davosban 1971 óta megtartott Világgazdasági Fórumra utalt, mellyel szemben a SzVF egyfajta ellenpólusként kívánt megjelenni. A davosi fórum annak a világrendnek vált szimbólumává, mely a fundamentalista neoliberális gazdaságpolitikát tette a világgazdaság alapjává, a mindenki által követendő mintává. Tette ezt annak ellenére (vagy annak dacára) hogy az elmúlt évtizedek során egyértelművé vált, hogy ez a gazdasági logika, csupán keveseknek (a már gazdasági és politikai hatalommal rendelkezőknek) kedvez és nem csökkenti, hanem újratermeli, sőt fokozza a világ kettészakadását, az egyenlőtlenségek növekedését, a természeti és emberi környezet kizsákmányolását. A növekedés és a rövid távú haszonszerzés kizárólagosságával szemben, a Szociális Világfórum az egymásrautaltság, a szolidaritás és a fenntarthatóság jelszavait tűzte zászlójára.

A KukaBúvár legutóbbi számában összegeztük a világetetõ multit mostanság ért mélyütéseket (ld. A McDonald's vesszőfutása). Az index.hu-ról származó cikkbõl kimaradt valami. Mégpedig az akrilamid. Mi ez már megint?!

Miközben több, mint 400 millió liter a magyar tejipar feleslege, az elmúlt évben újabb 10 %-kal csökkent a hazai tejfogyasztás, ami alig fele az európai átlagnak. A további csökkenés az élettani hatások mellett gazdasági veszélyt is magában rejt. A norvég tulajdonú ELOPAK 2001 novemberben kampányt indított a friss tej népszerûsítésére, amellyel szerették volna a fogyasztók figyelmét felhívni a friss tej fogyasztásának táplálkozási és gazdasági jelentõségére, ezért bemutatták a friss és a tartós tej közötti minõségi, tápértékbeli és eltarthatósági különbséget. Szerintük ugyanis a tej megnevezése nem vezethet a fogyasztók megtévesztéséhez. A Tetra Pak viszont, amely már évek óta nyomul a hosszzannnfffrrrissss kampánnyal, ezt igencsak sérelmezni kezdte, a kampány azonnali leállítását követelte, az Önszabályozó Reklám Testülethez (ÖRT) és a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult.

A Hulladék Munkaszövetség munkatársainak köszönhetõen nemrégen egy újabb -- ezúttal elsõsorban az ökológiai fogyasztóvédelem iránt érdeklõdõ zöld szervezeteknek szánt -- kiadvány került ki a nyomdából. Viszonylag új témakörrõl, összetett fogalomról van szó (ld. a fogyasztóvédelem és az ökológiai fogyasztóvédelem közti különbség pár éve még minisztériumi szinten sem kristályosodott ki igazán), amely a piacgazdaság mûködésével, hatásaival most ismerkedõ (volt szocialista) országokban kaphat különös jelentõséget.