A színésznő és a környezetvédelem
Mindig nagy öröm, ha egy ismert ember osztja a véleményünket a környezet védelmének fontosságáról, a tudatos életmódról, a szociális érzékenységről. Azon szerencsések szerint, akik ismerhették Tolnay Klárit, ő pont ilyen volt. Születésének 100. évfordulója alkalmából a Tolnay Klári Centenáriumi Emlékév 2014 programsorozat egyik rendezvényeként Für Anikó segítségével általános iskolások részére vittünk szemléletformáló játékokat a budapesti Örkény Színházba.
A szemléletformálás szempontjából leginkább fogékony korosztályt, két 10 évesekből álló osztályt láthattunk vendégül a 4 állomásból álló forgószínpadunkon. Legtöbbjük jónéhány felnőttet is megszégyenítő mennyiségű és minőségű információval rendelkezik a környezettudatos életmódot illetően, így igazán hálás feladat velük beszélgetni, az alap tudást néhol kicsit pontosítani, és úgy egyáltalán, nézni és remélni, hogy eme jövő generáció már talán komolyan gondolja a rendezvényen is elhangzott - és milyen igaz! - mondást: "A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a remek kezdeményezésen!
Zöld üzleti hírek
-
Felejtsük el az égetést és a műanyag zsákokat!2018. december 12. 13:36
-
Áder János szerint át kell térnünk a körforgásos gazdaságra2018. december 12. 13:26
-
Valószínűleg a szennyezett tengervízből, üledékből és a táplálékon keresztül jutott a szervezetükbe2018. december 07. 21:03
-
I. rész, amelyben megismerjük a kétgyermekes Borit, aki egy kisvárosban él családjával2018. december 07. 08:51
-
Franciaország és Olaszország után ők a harmadik európai ország, amely teljes körű tilalmat rendel el2018. december 07. 08:38
-
De ezek az országok is bekeményítenek2018. december 06. 09:13
-
Ígéri a szlovák zöld tárca2018. december 06. 08:59
-
A Jófogás megkérdezte az embereket, hogy mennyi csomagolópapírt használnak ajándékozáskor2018. december 04. 22:03
-
Add le elfekvő, de még használható állapotban lévő bringádat 2018. december 20-ig a gyűjtőpontokon!2018. december 04. 21:55
-
Derül ki az Eurostat jelentéséből2018. december 04. 14:05
- ‹ előző
- 47 / 211
- következő ›