A színésznő és a környezetvédelem
Mindig nagy öröm, ha egy ismert ember osztja a véleményünket a környezet védelmének fontosságáról, a tudatos életmódról, a szociális érzékenységről. Azon szerencsések szerint, akik ismerhették Tolnay Klárit, ő pont ilyen volt. Születésének 100. évfordulója alkalmából a Tolnay Klári Centenáriumi Emlékév 2014 programsorozat egyik rendezvényeként Für Anikó segítségével általános iskolások részére vittünk szemléletformáló játékokat a budapesti Örkény Színházba.
A szemléletformálás szempontjából leginkább fogékony korosztályt, két 10 évesekből álló osztályt láthattunk vendégül a 4 állomásból álló forgószínpadunkon. Legtöbbjük jónéhány felnőttet is megszégyenítő mennyiségű és minőségű információval rendelkezik a környezettudatos életmódot illetően, így igazán hálás feladat velük beszélgetni, az alap tudást néhol kicsit pontosítani, és úgy egyáltalán, nézni és remélni, hogy eme jövő generáció már talán komolyan gondolja a rendezvényen is elhangzott - és milyen igaz! - mondást: "A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a remek kezdeményezésen!
Zöld üzleti hírek
-
A délkelet-ázsiai ország a világ egyik legnagyobb műanyag-felhasználója2019. december 02. 15:08
-
Legyen 10 év garancia a 2020 őszén piacra kerülő termékekre és tiltott a tervezett elavulás!2019. december 02. 15:00
-
Mit hordjunk, hol szerezzük be és mivel mossuk?2019. november 14. 10:42
-
A térkép alapot ad az ökoszisztéma-szolgáltatások becsléséhez2019. november 14. 09:33
-
Számonkérés és új cselekvési terv. Erről beszéljünk most!2019. november 13. 17:03
-
Sokan nem is sejtik, hogy 300 ezres bírság jár érte2019. november 12. 18:32
-
Az elméletben újrahasznosítható anyagok töredéke hasznosul újra ténylegesen2019. november 12. 18:19
-
A Rossmann is bevezette az automata újratöltő berendezéseit2019. november 12. 18:09
-
Az FKF szerint extrém mennyiségű veszélyes hulladékot adtak le az emberek az utóbbi időben2019. november 12. 17:55
-
A hulladékot a tengerbe jutás előtt összegyűjtik2019. november 12. 17:44
- ‹ előző
- 28 / 210
- következő ›