Párbeszéd a Fenntarthatóságért
„Nincsen lehetetlen, csak tehetetlen.” Ugye, sokszor hallottuk már ezt a mondást, vagy akár éreztük is magunkat ekként, de mégis, mit lehetne tenni, ha változtatni szeretnénk a jövőn?
Társadalmi, ökológiai, környezetvédelmi kérdések foglalkoztatnak? Vagy a saját vállalkozásodat szeretnéd beindítani és nem tudod, hol kezd? Szeretnél visszaadni azoknak, akiktől kaptál és a legjobbat akarod nekik? Az első lépés megtételében és a következő lépések felé vezető út megtalálásában nagy segítséget tud nyújtani a ProAction café elnevezésű, beszélgetés sorozat, melyet havi rendszerességgel a H13 Diák és Vállalkozás fejlesztési központban tart, a SoL Intézet korábban a Szatyor Egyesülettel közösen a Párbeszéd a Fenntarthatóságért program keretein belül.
A módszer - mely a tanuló szervezetekhez kapcsolódóan a TérTeremtő dialógusok, a közös gondolatok, tudás, és tapasztalat közreadásából és cseréjéből adódó inspiratív kommunikáció - lényege, hogy az összegyűlt emberek rövid bemutatkozás után megosztják egymással azt az ötletet, kérdést, és ebből fakadóan az elképzelést, mely aktuálisan foglalkoztatja őket. Ezután a kiválasztott ötletgazdák egy asztalnál, pár perc alatt felkészülnek, mélyebben végiggondolják az őket foglalkoztató kérdéseket, melyek megválaszolásában a csoport többi tagja segít az asztalok között cirkulálva, vezetett kérdések mentén, inspirálva a témagazdát a válasz megadására. A kommunikáció végére az ötletgazda nem csak tisztábban lát az adott témában, de inspirációt, ötleteket, információt, sikerélményt is kap a többiektől. A beszélgetés során az ötletekről nem az derül ki, hogy hogyan nem lehet őket megcsinálni, hanem az, hogy mi az a mód, ahogyan biztosan megvalósíthatóak, és mindezt pozitív gondolatokkal teli környezetben.
A január óta megtartott alkalmak során számtalan esetben volt olyan ötlet, melyből, ha csak egy is megvalósul, már szebbé tehetnénk a világot, legyen az az ökológiailag fenntartható, önellátó társadalom víziója, vagy egy új, magyarországi öko falu szervezése, az orvos és páciens közötti kommunikáció fejlesztése, vagy akár egy spanyol-magyar, online, interaktív, non-profit nyelviskola, mely kulturális alapokon nyugszik. Bár az ötletek az élet széles skálájáról érkeztek, egy valami mégis közös bennük, a fenntarthatóság, mely nem elvenni, hanem adni akar. Sajnos eddigi földi létünket nem ezen elv alapján éltük, de sohasem késő változtatni, nagyon sok módszer van a kezünk ügyében, egyszerűen csak használni kell őket.
Ha a kérdés már megfogalmazódott, de a válasz még várat magára, vagy már körvonalazódik, de az azt követő első lépés nehéznek tűnik, kitűnő alkalom megismerkedni a ProAction Cafe lehetőségeivel a Máriahalmi Biofaluban, a Párbeszéd a Fenntarthatóságért következő, május 15.-i alkalmakor, ezúttal egy szeminárium keretein belül, melyen dán fiatalok is részt vesznek. Majd a SoL Hosting Transformation - TérTeremtés az átalakuláshoz EU LLP projektjének keretében május 28-n a H13-ban, mikor a ProAction café mellett számos izgalmas és új, már a jövő teremtésére mutató és aktivan futó nemzetközi tanulási térrel, műhellyel találkozhatnak a résztvevők, mint pl. a SoL partner, Knowmads Amszterdamból, a Pioneers of Chnage Ausztriából, Embercombe, UK, YiP Svédország. Ez a program gazdagsága miatt május 28.-án már du.4h-kor kezdődik.
Csige Tibor
Zöld üzleti hírek
-
Ne csak az ételt, a hulladékot is mutasd!2019. április 03. 12:47
-
A litium-ion elem tüzet is okozhat2019. április 02. 14:51
-
Nem csak a termelőké a felelősség2019. április 01. 23:11
-
2020-ra akár 3 millió tonnára emelkedhet a Magyarországon gyűjtött hulladék mennyisége2019. április 01. 20:15
-
Légy amatőr rovarkutató és természetvédő!2019. április 01. 19:59
-
FELHÍVÁS zenekarokhoz, dalszerzőkhöz, írókhoz, költőkhöz, alkotókhoz2019. március 29. 16:37
-
Mi lenne, ha a használati tárgyakat csak a lízinghez hasonlatos módon vennénk igénybe?2019. március 29. 10:13
-
2021-től betiltják a könnyen, olcsón helyettesíthető egyszer használatos műanyag termékek árusítását2019. március 28. 08:29
-
Hulladékmentes kiállítás és vásár2019. március 28. 08:11
-
Ingyenes konferencia a körforgásos gazdaság témájában2019. március 27. 09:18
- ‹ előző
- 41 / 210
- következő ›