Gyerekprogrammal készültünk, családi szórakozás lett belőle
2015. augusztus végén a Várnegyed megújítása program keretében Budavár Önkormányzata megbízta a Humusz Szövetséget, hogy a kerületieknek szóló Nyárbúcsúztató Családi Nap gyerekeknek szóló környezetvédelmi programelemét dolgozza ki és valósítsa meg a Czakó utcai sportpályán.
Feladatunk a gyerekek környezeti nevelése volt játékos formában különös tekintettel a környezetkímélő közlekedési formák népszerűsítésére. Egy négyállomásos játéksorozatot dolgoztunk ki a kisiskolás korosztálynak. Az első állomáson a kicsik és nagyok különleges eszközökkel tehették próbára a tudásukat, amelyekkel kresz pályán mentek végig. Ezt követte egy fejtörő kvíz, majd ismét mozgásra sarkalltuk az ifjakat a levegőtisztaság-védelem jegyében: a futópálya végén lévő fán kellett cserélgetniük a molekulákat a természetben zajló körfolyamatoknak megfelelően. Ezután a rendezvényhelyszín megközelítésére leginkább használatos 178-as buszt imitálva csoportosan futottak időre.
Levezetésképpen kézműves foglalkozással vártuk a fiatalokat, amelyben a maradékanyag újrahasznosítására adtunk inspiráló ötleteket. Ebbe a munkába már az ovisok is bekapcsolódtak, illetve őket külön memóriajátékkal is vártuk.
A játéksorozattal kapcsolatban a szülőktől is nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, sőt, a végén legtöbbjük bevonódott a játékba. Öröm volt látni, ahogy gyerekeikkel együtt futnak a versenypályákon.
Programjainkon több mint 100 család vett részt, és bár eredetileg az állomásokat a kisebb korosztálynak szántuk, végül igazi családi programmá váltak, ahol szülők és gyerekek egy csapatként dolgozhattak a feladatok minél jobb/hamarabbi teljesítésén!
Egy ilyen program kiváló megoldás lehet bármely Családi Napra, ahol akár több száz fiatalt, családot tudunk bevonni interaktív módon a környezeti nevelésbe.
Zöld üzleti hírek
-
Kisfilm a Nyíregyházi Kosár Közösségről2020. március 27. 11:50
-
A kezdődő kerti szezonra megtermelt növényeket kórházi dolgozóknak ajánlják fel2020. március 26. 12:23
-
A magyar lakosok mindennapi életvitelük mellett átlagosan 381 kg hulladékot termelnek2020. március 26. 12:20
-
A szag ugyanis megtéveszti az élelemre vadászó tengeri élőlényeket2020. március 23. 17:35
-
A kutatók szerint sokkal ártalmasabb, mint elsőre gondolná2020. március 23. 17:23
-
Divatban, élelmiszeriparban, elektronikában és építkezéseken is fokozná az újrahasznosítást Brüsszel
Szeretnék, hogy a hulladék ezekben a szektorokban minimális és minél inkább újrahasznosítható legyen2020. március 23. 17:12 -
A megfelelő minőségről a vízközmű-szolgáltatók folyamatos vizsgálatokkal győződnek meg2020. március 23. 16:53
-
Urbán Csilla, az 1995-ben alakult Humusz Szövetség elnöke az ELTE Természettudományi Karán végzett2020. március 13. 09:19
-
Környezeti vagy fenntarthatóságra nevelés szempontjából lehangoló2020. március 11. 12:30
-
A Humusz álláspontja2020. március 10. 15:31
- ‹ előző
- 22 / 211
- következő ›