Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
Ez nem a hajógyártók bénázása, hanem tudatos megfontolások miatt alakult így.2016. január 21. 10:15
-
A Brightonban található Silo étterem kialakítása és üzemeltetése során is a nulla hulladék cél eléré2016. január 19. 21:45
-
Hogyan hasznosítható újra a textil?2016. január 06. 06:53
-
"Aki tudja mi a felesleges, elfér annak a világ a tenyerében"2015. december 16. 17:46
-
European countries must recycle 65% of their trash, 75% of their product packaging2015. december 05. 17:57
-
Sokkoló számok2015. december 01. 12:02
-
Mit mondanak a szakértők?2015. december 01. 11:43
-
The new proposal only calls for a 65% recycling goal, and will allow a 10% landfill quota.2015. november 29. 18:19
-
Cseriti - az adománybolt2015. november 29. 17:56
-
A csodalámpát egy bögre sós víz működteti2015. november 29. 16:49
- ‹ előző
- 99 / 211
- következő ›