Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
A komposztálókat az Ökoszolgálattól lehet megigényelni2016. április 20. 17:06
-
Minden érdeklődöt programokkal várnak2016. április 20. 17:00
-
Hogyan spóroljunk az élelmiszerrel?2016. április 20. 16:33
-
A környezetvédő szervezetek szerint ez az eset csak a jéghegy csúcsa2016. április 19. 16:34
-
A projekt a környezetbarát technológiák fejlesztésére és a szelektív gyűjtésre irányul2016. április 18. 19:35
-
A régi készülékekből származó anyagok újra felhasználásra kerülnek2016. április 18. 11:54
-
Minigyárak tehetnék elérhetőbbé az újrahasznosítást2016. április 03. 13:31
-
Jövőre már az élelmiszereket is tilos lesz nejlonba csomagolni2016. április 01. 19:25
-
Tárgyi adományozási továbbképzés volt a Humusznál2016. április 01. 09:51
-
A világ minden részéből várják a jelentkezőket2016. március 31. 20:26
- ‹ előző
- 94 / 211
- következő ›