Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
A sütőolaj rendszeresen a lefolyóba, szemétbe kerül2018. január 09. 07:34
-
A nehezen lebomló hulladékból biodízel lehetne2018. január 09. 07:27
-
Az emberi tevékenység egyik legsúlyosabb hatása a környezetre2018. január 08. 09:39
-
Évente 2,5 milliárd eldobható kávéspohár kerül a szemétbe Nagy-Britanniában.2018. január 07. 19:18
-
2018-tól már Görögországban is fizetni kell a környezetszennyező műanyag zacskókért.2018. január 04. 08:30
-
Egy angliai élelmiszerboltlánc elébe megy az élelmiszerpazarlásnak2018. január 02. 23:18
-
Az elektronikai hulladék újrahasznosításának fontosságára hívta fel a figyelmet az ENSZ2018. január 02. 23:02
-
Utópia-e az etikus, hiteles, felelős és transzparens vállalatok kora?2018. január 02. 22:51
-
Hat hónapon belül minden eldobható műanyagot ki akarnak tiltani a londoni Borough Marketről2018. január 02. 22:18
-
Sütőolajból biodízel2017. december 15. 16:28
- ‹ előző
- 71 / 211
- következő ›