Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
Indul a 11. fenntarthatósági nap pályázata2018. szeptember 17. 19:43
-
Az Undersea Bikini tavasz óta működik2018. szeptember 17. 10:05
-
Emelik a termékdíjat2018. szeptember 17. 09:48
-
Pusztaságra épült ökogalaxis2018. szeptember 17. 09:18
-
A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése ugyanis bűncselekmény2018. szeptember 13. 12:20
-
A szeméttel, amivel a közvetlen környezetünket borítjuk el, a környező élőlényeket ítéljük halálra2018. szeptember 11. 09:56
-
Hát persze, hogy a brit tudósok2018. szeptember 11. 09:47
-
A szervező, Fazekas Fanny fotóit a holyduck.hu-n láthatjátok2018. szeptember 11. 09:15
-
Webinar sorozat a körforgásos gazdaság témakörében2018. szeptember 06. 20:33
-
Ökológiai válság és kiútlehetőségek címmel indul tíz hónapos Humánökológia tanfolyam szeptemberben.2018. augusztus 31. 15:31
- ‹ előző
- 55 / 211
- következő ›