Ülünk nagyszüleimmel a szekéren, a mezõre megyünk dolgozni. Egyszercsak nagyanyám cukorkát vesz elõ, mindenkinek jut egy-egy belõle, miután azonban kicsomagolta a sajátját, a mûanyag vacakot, amibe minden egyes szemet gondosan becsomagoltak - elvégre a huszadik század végén vagyunk -, eldobja az út mellé. Rögtön szólok és igyekszem megmagyarázni neki, hogy miért is nem helyes így (szerves - szervetlen), a deszka túlsó végérõl nagyapám helyesel, csodálkozik is mama: de hát õ errõl nem tudott. Szóval ez a helyzet... De hát nem is tudhatott róla, öregségére õ már nem "tanulhat" meg ilyen bonyolult dolgokat. Az a mûanyagdarab csakúgy mint sok más újdonsült termék, komoly kihívás elé állítja a falvak lakóit, fõleg az "elmaradottabb" vidékeken. Régóta kialakult szokás ott, hogy bátran eldobnak mindent, a nagyobb mennyiségeket a ganyéba esetleg a víz mellé. Ez rendjén is volna mindaddig, amíg ez a hulladék csakis gyorsan lebomló szerves anyag, igen ám, de korunkban a falusi emberre is mind több idegen eredetû anyag zúdul és ehhez egyre kevésbé van szükség a városi rokonok segítségére.

Megdöbbenve és beletörõdötten tapasztaltam a nyáron, hogy a legeldugottabb hazai - erdélyi vidékeken is megjelent már a C2 (egy falusi néni egyszerûen kokokolának hívta) és sok más "modern" termék. Ezekkel pedig egyre több hamar feleslegessé váló anyag, amellyel ugyanúgy bánnak, mint régebben, azaz eldobják.

Ki hibáztatható mindezért? Az aki megveszi és kihajítja, az aki üzletet nyit és ilyesmiket árul, az aki ezekkel kereskedik, a nagyvállalat, esetleg a döntéshozó szervek, melyek tehetetlenül figyelnek? Ezen már régóta rágodom, de azt hiszem, hogy a "helyiek" közül senki, talán még leginkább a nemzetekfelettiek (de most hagyjuk õket békén). Mindenikük álláspontja, viselkedése megérthetõ. (Az utóbbi években többször is megesett, hogy miközben a Marosból, gyakran valódi hõstettek árán, szedjük a szemetet, a folyómenti falvak lakói értetlenül néznek ránk, egyszerûen nem képesek felfogni, hogy miért is kell kiszedni a szemetet a vízbõl és a partokról. Többször is nekem szegezték a kérdést: Miért?) A megváltozott körülmények eddig elképzelhetetlen feladatok elé állítanak.

A felelõsség, a tudatosság, az odafigyelés, a végiggondolás - mindezek elkerülhetetlenek. Lépten-nyomon résen kell lennünk. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetben, amikor szinte minden minket érõ inger azt szolgálja (és nem véletlenül), hogy ne törödjünk "ezekkel a dolgokkal", elhitesse velünk, hogy minden rendben van, de ha nincs is, õk majd megoldják a bajokat, meg amúgy sem tehetünk semmit - gazdasagi szükségszerûseg, ez igencsak nehéznek tûnik.

Nem tudom mit hoz a jövõ, de úgy vélem, hogy csakis egy tudatosabb, agyafúrtabb ember tud "szembeszállni" mindazzal a szörnyûséggel, amivel (ezen az átkozott huszadik századvégen) óhatatlanul szembesülnie kell. Ez igen szomorú. Valami végképp elveszett, talán az a bizonyos ökológiai tudattalan; szép csendben, de nagyon is gyorsan (egy nemzedék talán elég is lesz) eltûnik.

Az ökológiai tudattalan tudatossá tétele. Ez volna a feladatunk?

Úgy tûnik nincs más lehetõség...(bár lehet, hogy rosszul látom a dolgot.)