Bukfenc Cancúnban
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) nem jóléti, hanem kereskedelmi szervezet fogalmazta meg árulkodó nézeteit az Egyesült Államok egyik kereskedelmi küldötte. Valóban, a WTO nem a jólét minőségi fokozását szolgálja, hanem az iparilag fejlett országok kereskedelmi és gazdasági érdekeit. A WTO emiatt került válságba, nem sokkal felállítása után, Seattle-ben, és ez év szeptemberében a mexikói Cancúnban. Ezzel újra reflektorfénybe került a globalizációként azonosított folyamat egyik legnagyobb problémája: a nemzetközi gazdasági intézmények szerepe és a szélsőséges hatalmi egyensúlytalanság következményei.
Az Ötödik Miniszteri Konferencia
A Dohában megrendezett negyedik WTO csúcs után a fejlődő országok rövid ideig reménykedhettek benne, hogy áttörést sikerült elérniük, és az új forduló fejlődésüket fogja szolgálni. Ám Cancúnban minden úgy folytatódott, ahogy előtte. Az iparilag fejlett államok továbbra is kizárólag saját akaratukat próbálták meg ráerőltetni a többi tagállamra.
A konferencia kritikus pontjai a következők szerint alakultak:
Mezőgazdaság
A fejlődő országok hosszú évek óta szeretnék elérni, hogy az EU és az Egyesült Államok építse le exporttámogatási rendszerét, és biztosítsa a harmadik világ terményeinek piacra jutását. A fejlődő országok egyetlen versenyképes szektora ugyanis a mezőgazdaság. A fejlettek protekcionista kereskedelempolitikájának köszönhetően azonban termelőik sorra mennek tönkre, farmerek milliói kényszerülnek elhagyni a vidéket, romba döntve ezzel egy évezredek alatt kialakult kultúrát, és lehetetlenné téve a fenntartható mezőgazdálkodás globális elterjedését. Cancúnban egy dél-koreai farmer önmagát mellbe szúrva halálával tiltakozott e világrend ellen. Az Egyesült Államok és az EU azonban továbbra sem hajlandóak komoly változtatásokat bevezetni. Ugyanakkor kérdés az is, hogy a fejlődő országok hajlandóak lennének-e elfogadni egy ökológiai szempontú, vidékfejlesztésre koncentráló támogatási rendszert. Egy sor erősnek számító fejlődő ország ugyanis épp egy fenntarthatatlan, intenzív, exportorientált mezőgazdasági struktúra kiépítésén fáradozik (nem utolsósorban a nemzetközi gazdasági intézmények tanácsai alapján).
Szingapúri tárgykörök
A szingapúri tárgykörökként ismert új liberalizációs javaslatok kiterjesztenék a WTO szabadkereskedelmi szabályait a közbeszerzésekre, a kereskedelemtámogatásra, a befektetésekre és a versenypolitikára is. Ez természetesen elsősorban az ipari államok érdekeit szolgálná, hiszen megnehezítené a gazdaságfejlesztési eszközök alkalmazását. Annak ellenére, hogy a szervezet tagállamainak majd két-harmadát adó 90 fejlődő ország írásba adta, hogy nem hajlandó a szingapúri tárgykörökről tárgyalni, a cancúni találkozó utolsó napján mégis bekerült a miniszteri nyilatkozat vázlatába. A mezőgazdasági liberalizáció kérdése ezzel háttérbe szorult. Ez volt az a pont, ahol a legtöbb állam megelégelte marginalizáltságát. Az Afrikai Unió nevében Botswana bejelentette, nem hajlandó olyan egyezséget aláírni, melynek bármilyen formában részét képezik a szingapúri tárgykörök. A gazdag országok, élükön az EU-val azonban az utolsó pillanatig ragaszkodtak az újabb liberalizációs témákhoz. A cancúni csúcs ezzel véget is ért.
GATS és a Közszolgáltatások
A cancúni tárgyalások során továbbra sem sikerült tisztázni a közszolgáltatások és a GATS (Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről) viszonyát. A tervezett megállapodás sürgette volna a tagállamokat, hogy fogalmazzanak meg újabb liberalizációs vállalásokat. A felek nem vették figyelembe a több száz civil szervezet felől érkező javaslatot, a közszolgáltatások GATS hatálya alól történő kivonására. Erre azért lenne szükség, mert az alapvető szolgáltatások piacosítása számos súlyos társadalmi problémát vet fel. Ilyen stratégiai jelentőségű döntéseket csak széleskörű társadalmi vita után, a fenntarthatóság szempontjainak figyelembevételével lenne szabad meghozni.
Intézményi válság
A WTO mexikói csúcstalálkozója immár a második a kudarcba fulladt WTO konferenciák sorában. A válság oka a WTO működésében keresendő. Az Afrikai Unió kereskedelmi biztosa a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy a WTO forduló az afrikai államok érdekével ellentétes volt, s amennyiben ez a trend folytatódik, Afrika kénytelen lesz újragondolni WTO tagsága értékét.
A WTO működése súlyos demokratikus hiányosságokat mutat. A szervezet kereteit az erős államok eddig hatékonyan használhatták saját, kisebbségi érdekeik képviseletére. A fejlődő országok felől érkező, gyakran többségi (!) javaslatok figyelmen kívül hagyása, lényeges tárgyalások zártkörűsége, a nyilatkozatok szövegezésének átláthatatlansága és ellenőrizhetetlensége, az események sűrűsége és siettetése, a konszenzusos elv többszöri nyílt megsértése mind joggal veti fel a harmadik világ képviselőinek aggályát. Mexikóban azonban a fejlődő országok eddig nem tapasztalt szervezettséget mutattak, ami lehetetlenné tette a világ fejlett államainak a jól bevált taktikák alkalmazását.
A találkozó után a WTO intézményi válságára az EU és az Egyesült Államok is a kétoldalú tárgyalások felélesztésének lehetőségével, illetve a konszenzusos döntéshozatal kritikájával válaszolt. Terhessé vált számukra egy olyan intézmény, amelyben a számszerű fölényben lévő fejlődők koalíciója megakadályozhatja akaratuk egyoldalú érvényesítését.
Legitimációs válság
Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a WTO és a többi nemzetközi gazdasági intézmény képviselte neoliberális politikák nem vezethetnek a világ társadalmi és ökológiai problémáinak megoldásához.
A WTO csúcsait egyre nagyobb számban látogató ?civilek? minden lehetőséget megragadnak a globalizáció hátulütőinek tudatosítására, közvetlenül hozzájárulva ezzel a WTO és a globalizáció legitimitásának ?megtorpedózásához?. A ?civilek? azonban egyedül nem lennének képesek kisiklatni a WTO gőzmozdonyát. A Seattle-ben megtartott csúcs összeomlása is nagyban hasonlított a cancúnihoz ? a legszegényebb országok annyira felháborodtak az érdemi tárgyalásokból való kizárásukon, hogy nem voltak hajlandóak aláírni a miniszteri nyilatkozatot. Oroszlánrésze van legitimitásának csökkenésében a 90-es években egyre sűrűsödő pénzügyi-gazdasági válságoknak is. Az 1995-ös mexikói valutaválság, a 97-es ázsiai, majd az azt követő orosz és argentin gazdasági válság rávilágított a pénzügyi és kereskedelmi liberalizáció hátulütőire. Az egyenlőtlenségek növekedése, a környezet állapotának folyamatos romlása kikezdték a nemzetközi gazdasági intézmények és a globalizáció elfogadottságát. A nemzetközi gazdasági és politikai elit képtelen érzékelni a problémák valós gyökereit. A gazdaság elszakadt a politikától, a politika pedig a társadalomtól.
Ideológiai válság
Ezzel elérkeztünk Cancún legmélyebb tanulságához: a hagyományos ideológiák mentén gondolkodó politikai vezetői réteg képtelen észlelni és megfelelő módon reagálni korunk kihívásaira. A biológiai és kulturális sokszínűség szembeötlő csökkenése, az egyenlőtlenségek növekedése csak a felszín. A mélyben az emberi kapcsolatok kiüresedését, a közösségek széthullását, céltalanságot látunk. A növekedés, a modernitás, a technika, a tudomány - civilizatorikus pályánk válságát. Világnézetünk gyökeres átalakítása nélkül a fenntarthatóság megvalósítása hiú ábránd.
A neoliberális globalizáció felhívta figyelmünket a társadalmi-gazdasági rendszerünk mélyén fekvő súlyos hiányosságokra.
A WTO válsága a globalizáció válsága.
A globalizáció válsága jelen korunk rendszerének válsága.
Jelen korunk rendszerének válsága paradigmánk válsága.
Ideje váltani.
