A szolgáltatók – ha másért nem, az EU-s támogatások miatt – egyre környezettudatosabbak, de mi nem. Ennek egyik oka, hogy mindegy mennyi a hulladékunk, ugyanannyit fizetünk.

A mai pénzben kifejezett világban ki az, aki önként és dalolva csökkenti a hulladékát úgy, hogy ez közvetlen anyagi haszonnal nem jár számára? Maximum a „zöld lelkűek” vékony rétege, de ha anyagi szempontból nézzük, akkor is megdöbbentő a hulladékkezelők többmilliárdos kintlévősége, amikor egy kuka ürítési díja egy a tévés játékoknál használt emelt díjas sms szavazatunkkal megegyező összeg.

Az elmúlt évben számos közszolgáltató emelte meg a díját, amiért mindenki nagyon haragszik. Nyilván vannak forprofit érdekek, amelyek egy közszolgáltatóval nehezen férnek össze, továbbá a felsejlő EU-támogatások miatt a rendszert jelentősen drágító erős túlvállalások, de mélyedjünk el magunkban is egy kicsit. Mennyit fizetünk a mobilért, a villanyért? Nagyságrendekkel többet. Nem kezeljük helyén a hulladékkezelés költségét, már a fogalmakat is keverjük: nem szemétszállítási díjról van szó, ahogy gyakran hívjuk, hanem hulladékkezelési díjról, vagyis a szállításon túl minden más az elhelyezéssel kapcsolatos költségről is. A mostani díjak pont arra jók, hogy lerakják belőle a szemetet, mert az a legolcsóbb. Holott nem erre kéne haladnunk. Nem segít a költségek érzékelhetőségén az sem, amikor átalány formájában fizetünk: néhol a kommunális adó, máshol a társasházi közös költség átláthatatlansága miatt egyáltalán nem érezzük mennyi az annyi.

Közegészségügyi előírás (16/2002. EüM rendelet), hogy a bomló szerves anyagot tartalmazó hulladékot környezettől függően hetente egyszer-kétszer el kell szállítani, ami belátható, az viszont nem, hogy miért kell mindig ugyanannyit fizetni, ha mindig más mennyiséget termelünk. Talán nem véletlen, hogy ezt a zöld ombudsman is alkotmányellenesnek értékelte. El is érkeztünk a differenciált szemétdíj problémájához. A szemétszállítási díjak átalány formájában való megközelítése nem működik, a lakossági környezettudatosságnak, a hulladékcsökkentésnek látszódnia a kell a díjban. Aki kevesebbet termel, fizessen is kevesebbet. A másik szempont a differenciálásban a hulladék fajtája: a vegyes hulladék jelenti a legnagyobb környezeti terhelést, az tehát a legdrágább, és minden tisztán gyűjtött, gazdaságosan újrahasznosítható hulladék elszállítása kerüljön kevesebbe. Egyre több helyen megvannak a keretek erre: mutatunk példát arra, hogy milyen rendszerek működnek itthon.

A Győr-Szol Zrt. 112 települést fed le az ország észak-nyugati területén, amelyen a háztartások „két kulacsos” rendszerben gyűjtenek: a szolgáltató mindenkinek biztosít egy hetente elszállított bio- és egy a maradék hulladéknak szánt edényt; utóbbit csak akkor kell kitenni, ha megtelt. Kövecses Péter, a hulladékgazdálkodási társulás működéséért felelős vezető elmondta, hogy „az idén életbe lépett rendszerben a számlán két tétel szerepel: az állandó rendelkezésre állási díj és az igénybevételtől függő ürítési díj. Ha rendesen elviszik a szelektíven gyűjtött hulladékot a gyűjtőszigetre vagy a 43 hulladékudvar egyikébe, akkor egy család várhatóan havonta fogja megtölteni a 120 literes maradék hulladékos kukáját. Ezzel számolva 2.653 forintra jön ki a havidíj.” Kövecses Péter megnyugtatott, a korábbi kísérleti projektek nem igazolták, hogy jelentősen növekedne az illegális lerakás az ingyenes hulladékudvarok miatt.

Megkérdeztem Keszthelyi Dánielt is, a Bio-Pannónia Kft. vezetőjét is, hogy lássuk, az általuk lefedett Ráckeve és a környékbeli kilenc település, valamint Ercsi, Ráckeresztúr, Hatvan és Fehérgyarmat lakói – közel 20.000 gyűjtőedénnyel – hogyan boldogulnak a 2009 januárja óta településről településre terjedő elszámolási rendszerrel. A rendszer technikai feltételeinek megteremtése során az edényeket azonosítás céljából RFID¹ címkékkel és vonalkóddal látták el. A cég biztosítja a heti rendelkezésre állást, ugyanakkor a heti egyszeri ürítés helyett annyit számláznak, amennyit valóban igénybevettek. A 18 millió forint összértékű beruházást pályázati forrásból valósították meg a díjbeszedői rendszer kiépítésével együtt. A Bio-Pannóniánál először a nagyobb települések csatlakoztak a rendszerhez, utána jöttek kisebbek, így gazdaságos maradhatott a fejlesztés.

A minket különösképpen érdeklő eredmény az, hogy a Bio-Pannónia térségében a hulladék egy év alatt 10-15 százalékkal csökkent. A Győr-Szol az osztrák mintákra alapozva hosszabb távon azzal számol, hogy az összes keletkező települési szilárd hulladék 30-40 százaléka fog csupán lerakóra kerülni.

Láttuk, hogy létezik olyan díjfizetési rendszer, ami elősegíti a környezettudatos magatartást, amivel megtakarítani is lehet. Egyébként azért fáj nekünk a szemétdíj, mert míg az összes többi rezsi számláért cserébe közvetlenül nekünk lesz kényelmesebb, több, addig a szemétnél egyrészt az évtizedek óta irreálisan alacsonyan tartott árak miatt természetesen vesszük, hogy fillérekért eltüntetik az általunk gyártott szeméthalmot, közvetlen kényelmünket pedig nem növeli (legfeljebb szinten tartja a kulturált környezetet) a szolgáltatás. Egy környezettudatos embernek ezen nincs mit magyarázni, érti, hogy felelősséggel tartozik, aki meg nem veszi az adást, annak a számla végösszegének csökkentési lehetősége remélhetőleg ösztönző lesz.