Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Szelektív hulladékgyûjtés példamutatóan, váratlan zökkenõkkel

Vajon elõre vagy visszaléptünk?
Év: 
2004
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Szedlay Gyöngyi (Kerekdomb Egyesület)

Indulásakor, 1998-ban, 5 éves lépéselõnyben volt Törökbálint szelektív hulladékgyûjtõ rendszere Magyarország más településeihez képest. Az ezredfordulón mindössze tizenegynéhány hazai településen mûködött folyamatosan szelektív hulladékgyûjtés. A településen mára az önkormányzat és a Kerekdomb Környezetvédelmi Egyesület – a szolgáltató közremûködésével – elérte azt, hogy az összes szelektíven elhelyezhetõ hulladék leadható a településen. Természetesen reméltük és vártuk, hogy az EU-ba történõ belépésünk nagy változást hoz az ország szelektív hulladékkezelésében. Ez a változás községünket is elérte. Nagyon hirtelen, és nem egészen úgy, ahogy gondoltuk. Lássuk az elõzményeket!

Hat esztendõvel ezelõtt épült fel az új szennyvíztisztító szomszédságában a törökbálinti hulladékudvar. Az önkormányzat és egyesületünk szándéka egyértelmû volt: minden feltétel adott a szelektív hulladékgyûjtés megindításához. A szereposztás a következõ volt: az önkormányzat megfelelõ szerzõdést kötött a szolgáltatóval és részben fedezte a hulladékgyûjtõk költségeit, a többit a szolgáltató (szerzõdésben elõírt módon) és az egyesület pályázati forrásból tette hozzá. Tagjaink feladata volt minden kétkezi tevékenység a hulladék-szigetek saját kezû zsaluzásától és betonozásától a hulladék újraválogatásáig, valamint a lakosság informálása. A REM Tatabánya szerzõdésben rögzített feladata volt a szigetek ürítése, a Falugazda Csoport, valamint a REM dolga volt a hulladékok feldolgozókhoz szállítása. 1998 októberében kikerültek a helyükre a zöld kukák, elindult a községben a szelektív hulladékgyûjtés. Az elsõ pillanattól nagyon fontosnak tartottuk a lakosság alapos informálását és a bizalom megtartását. Itt nem fordulhatott elõ, hogy a szelektíven gyûjtött hulladékot összeöntötték, az egyesület gondoskodott arról, hogy csak olyat gyûjtsünk, amit el lehet helyezni.

Hat csoport alakult az egyesület gyûrésálló tagjaiból és a „jóból” kimaradni nem képes kívülállókból, akiknek a legkedvesebb szombat reggeli idõtöltésévé vált lemerülni a nagy konténerekbe és kiválogatni a szemetet a hulladék közül. Dolgoztunk plusz 35 és mínusz 15 fokban is. Mondhatom, válogatott csapat csiszolódott össze az évek alatt. Aki kipróbálta ezt, és megmaradt közöttünk, azok egytõl egyik olyan emberek, akik nem csak a fotelbõl tartják fontosnak a környezetvédelmet, hanem rendszeresen áldozni is hajlandóak ezért: munkát, energiát, idõt.

Nagyon sok törökbálinti ember kezdte el szelektíven kezelni a háztartásában keletkezõ hulladékot. Látszott a kis csomagokon, hogy van, aki a fogkrémes tubus kupakját is a mûanyagok közé teszi, sokan összelapítják az ásványvizes palackokat, hogy öt férjen el egy helyén, más pedig a mackósajt alumínium borítását teszi félre a tejfölös pohárról lehúzott tetõvel együtt. Figyelem és következetesség sugárzott sok csomagból, ami nagyon jólesett. Persze voltak más jellegû csomagok is, melyek cinizmusról, nemtörõdömségrõl, sõt, rosszindulatról tanúskodtak.

Amikor az RWE (a REM-et idõközben átkeresztelték) átállt a térfogat alapján történõ számlázásra, akkor – érthetõen – nagyon megnõtt a szelektíven kezelt hulladék mennyisége. A Falugazda Csoport segített ki bennünket, mert a heti egyszeri válogatást már túlnõtte a gyûjtött hulladék mennyisége. A szelektív gyûjtõrendszer olajozottan mûködött, egészen idén tavaszig.

Az elmúlt években minden település igényévé vált, hogy a szolgáltató biztosítsa a szelektív gyûjtés lehetõségét, ezért a szolgáltatók ennek lassacskán kiépítették a hátteret, saját válogatóüzemeket, saját gyûjtõrendszereket. Ez persze nem pont az volt, ami nálunk már mûködött, így az elmúlt év során megindultak a tárgyalások az átállásról. Voltak igényeink, a már kialakult rendszer megtartását szerettük volna, hiszen a falubeliek ezeket az anyagokat gyûjtik. Az RWE azt szerette volna, amit a többi településen is gyûjt, a törökbálinti szelektív hulladékról „kiderült”, hogy nem elhelyezhetõ, csak a kedvünkért veszik át a hasznosítók (?), legalábbis a szolgáltató szerint. Aztán mindenféle tájékoztatás nélkül egyszercsak eltûntek a régi gyûjtõedények és megjelentek szép újak. Tényleg praktikus, nagyobb befogadóképességû, jól mozgatható edények. Csakhogy kevesebb hulladékfajtát lehet a szigetekre vinni. Eltûntek a fémgyûjtõ edények, viszont papírgyûjtõk is megjelentek. Kevesebb gyûjtõsziget van (6), mint egy éve volt (9). Ami nem látszik, de említésre érdemes tény, hogy a kis bedobónyílások miatt tisztább anyag gyûlik össze; tagtársainknak nem kell többé válogatniuk a szemetet a hulladékból, mert azonnal Tatabányára szállítják a konténerek tartalmát; a gyûjtõ-szigetek száma pedig egy-két éven belül 12-14-re fog növekedni.

Mi itt a probléma, kérdezheti egy kívülálló. A szelektív gyûjtés egyik legfontosabb része a lakosság bizalma és közremûködése. Ezt megszerezni nem könnyû és ha egyszer elvész, visszaszerezni még nehezebb. Az egyesületnek esélye sem volt idejében tájékoztatni a lakosságot a változásokról, így az elsõ hónapban naponta tizesével érkeztek telefonok, hogy most hova tegyék a fémhulladékot és a nem PET mûanyagot, és mi legyen azzal, ami nem fér be a szûk bedobó nyíláson. Hogy a helyzet normalizálódott és újra visszaállt a már jól beválthoz hasonló állapot, az elsõsorban annak köszönhetõ, hogy nem csak az egyesület, hanem a polgármester és az önkormányzat is mindent megtett ennek érdekében, még sürgõsséggel pénzt is biztosított az új helyzet rendezésére.

Az érintettek között a nyár folyamán lezajlott tárgyalás-sorozat és háttérmunka nyomán sikerült némileg a hagyományokhoz, a helyi igényekhez igazítani a megszokottat felborító új rendszert.

Most a következõket lehet elhelyezni szelektíven: a hulladékszigeteken PET palackokat, fém italos dobozokat, papírt és üveget, a hulladékudvaron az egyéb mûanyagokat, fémhulladékot, fáradt olajat, sütõolajat, elemet, akkumulátort és gumiabroncsot. Vagyis a rendszer gyakorlatilag visszaállt. A lakosság is lassan megszokja, egyre kevesebb a gyûjtõszigetek környékén a már oda nem elhelyezhetõ hulladék.

Mirõl szól számomra ez a történet? Arról, hogy a szolgáltatók hajlamosak csak hulladékban gondolkodni. Csakhogy a hulladékot ezesetben a lakosság termeli. Nem lehet elfelejtkezni az emberekrõl. Ha hatékony hulladékgazdálkodást akarunk folytatni, abban nem a hulladék, hanem a hulladékot termelõ ember a legfontosabb tényezõ.