Gyerekjátékok ipari hulladékból

Londonban töltöttem egy kis idõt, s volt szerencsém kicsit megismerni az angol hulladékos világot. Egyedülálló és követendõ példának tartom azt a már tíz éve mûködõ hálózatot (scrap scheme), amelynek során az oktatási intézmények számára szinte ingyen juttatnak újrafeldolgozható hulladékokat.

Írországban és Walesban három-három, Skóciában egy, de Angliában ötvenhat ilyen bolt létezik, ahol az iskolák képviselõi olyan hulladékot választanak, amilyet csak akarnak. Az, hogy milyen módon hasznosítják újra a gyerekekkel az már csak az õ kreativitásukon múlik.

Az egész egy nagyon egyszerû elven mûködik: elkérik a gyárak, ipari létesítmények által kidobandónak tartott anyagokat, azt egy boltban õrzik, s felajánlják az iskolák számára. Így a bolt, amiben a fõnökön kívül két fõállású és két részmunkaidõs ember dolgozik, alkalmanként önkéntesekkel kiegészítve, még használható hulladékokat tartalmaz, úgymint rengeteg papír, borítékok, lejárt naptárak, színespapír, karton, fa, festékek, színesceruzák, fóliák, hungarocell, levágott textidarabok, illetve akár ruhához is elegendõ textilanyag, fém, forgács, szalagok, bõrdarabok, mûanyagok, dobozok, flakonok, parafadugók, madzagok és rengeteg féle termék, amit a gyáraktól be lehet szerezni.

Általában hetente mennek az alkalmazottak a gyárakba az anyagért, van ahol két furgonnal is. A boltokról rendesen informálva vannak az iskolák, óvódák, s a bevételük egy kis része a tagsági díjból származik, ami a csatlakozó szervezet létszámától függ, de ez az összeg igazából csak formalitás. Esetenként különbözõ színnel jelölik azokat a termékeket, amikbõl kevés van illetve amikbõl korlátlanul lehet venni. A boltok általában egy héten két napig vannak nyitva, s ilyenkor özönlenek a tanárnõk, és biztos, hogy nem üres kézzel térnek vissza az iskolába, hiszen miután valaki befizette az éves tagsági díját, szabadon turkálhat a jobbnál jobb cuccok között, és ezeket ingyen elviheti.

Mivel a boltnak nincs bevétele, ezért az anyagi hátteret az önkormányzat, illetve bankok fedezik, vagy az egyik ilyen boltban a tulajdonos az aludobozokat szétválogatja, összepréseli és eladja, mert Angliában ennek nagy értéke van. Õ megkérte a tanárnõket, hogy körülbelül becsüljék meg, hogy milyen értékû hulladékot vittek el, és miután ezt összeszámolta, egy évre harmincezer font jött össze.

Volt szerencsém egy ilyen tanarnõt megkérni, s bemehettem az iskolájába körülnézni. Minden osztályterembe bevezetett, s megengedte, hogy fényképezzek hulladékból készült, gyermekek által elkészített szebbnél szebb alkotásokat, s már maga sem tudta, hogy a hulladékanyagot a gyermekek hozták-e otthonról, vagy a boltból szerezték. Itt aztán elõjött a nagyon változatos és ötletgazdag gyermeki észjárás. Például tejfölösflakonokba tettek különbözõ kis golyókat, így azt lezárva hangszerként használhatták, vagy álarcokat, különbözõ állatokat, mesefigurákat láttam kirakva a falakra. Volt, ahol szõnyeget varrtak össze a hulladék textilekbõl, illetve pajzsot készítettek a kartonlapból, várat vágtak ki a müzlis dobozból, jurtát hurkapálcikából és textilbõl. A két szép szememért még egy kis indiai lányt is megkértek arra, hogy vegye magára azt a textíliát, amibõl majd indiai ruhát fognak készíteni. Volt, ahol egy órát készítettek, ahol a számokat kagylók jelentették, s az óramûvet pedig hozzáerõsítették. Öröm volt körülnézni.