Tájsebészet

Az akkumulátoroktól a fogtömésig...

Az Életfa Környezetvédõ Szövetség (Heves Megye) mellett komoly szakértõi háttér működik, felölelve szinte minden szakterületet. Gyakran fordul hozzánk a megyei és az egri rendőrség hulladékkal, veszélyes hulladékkal kapcsolatos ügyekben. Az Egererdő Rt. (helyi erdőgazdaság) például megunta, hogy folyton a saját költségén kénytelen eltakarítani a szemetelők után a hulladékot, s ezért a jelentősebbnek tűnő ügyekben feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. (Jelentősebb ügy: 1-2 m3-tõl felfelé.) A rendőrség sem szereti a lezáratlan ügyeket, mert rontják a statisztikát, így komolyan kezdenek foglalkozni a dologgal. A helyszíneket szakértőként bejárva általában kilencven százalék biztonsággal megbecsülhető az elkövető, mert mindig hagy maga mögött valami jelet. Egy képeslapot, egy befizetett csekket, stb. Az alábbiakban néhány érdekesebb esetről számolunk be.

Hulladéklerakók térképezése

A PHARE-támogatású állami program -- melyhez jól illeszkedik Tájsebészet kampányunk -- célkitûzése, hogy elkészüljön egy összehangolt, magyarországi hulladékkezelési stratégia és akcióterv, illetve olyan technikai eszköz kerüljön kifejlesztésre, mely lehetõvé teszi a lerakók helyzetének pontos értékelését.

A fővédnök levele

Nagy örömömre szolgál, hogy a Hulladék Munkaszövetség a társadalom széles rétegeinek bevonásával segíteni kíván a települések környékén szinte mindenütt látható hulladékok eltakarításában. A "Tájsebészet" program fõvédnökségét elvállalom abban a reményben, hogy ezzel személyesen is hozzájárulok akciójuk sikeréhez. Üdvözlettel:

Oldalak