Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kampányindító Szegeden

Év: 
2001
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Bojtos Ferenc

 

A dél-alföldi régióból Csongrád és Bács-Kiskun megye területén a CSEMETE vállalta a Tájsebészet program regionális szervezési feladatainak ellátását. A két megye számára június 1-jén - a Környezetvédelmi Világnap alkalmából - Szegeden szervezett nagy városi rendezvénnyel egybekötve tartottuk meg a Tájsebészet regionális megnyitóját.

A rendezvény társszervezõiként több olyan cég jelent meg, amelyek hosszú ideje vesznek részt a Dél-Alföldön indított környezetvédelmi programokban és civil kezdeményezésekben, s amelyek a késõbbiekben is segítségünkre lehetnek a Tájsebészet célkitûzéseinek megvalósításában (kiemelendõ a Magyar Villamos Mûvek Rt). Ugyancsak szép számmal képviseltették magukat a helyi zöld szervezetek, amelyek részérõl máris jelentõs az érdeklõdés a program iránt.

Persze a nap fõszereplõi a gyerekek voltak, a számukra összeállított feladatok, játékos vetélkedõk is mind-mind valamilyen formában kapcsolódtak a hulladékgazdálkodás és a környezetünkben látható illegális lerakók témaköréhez. Ismét kitûnõen szerepelt az országos programnyitón megismert Tájsebészet-kirakó, az iskolások a sportversenyek mellett hulladékos feladatokat, totót oldhattak meg, miközben a felnõtt látogatókat igyekeztünk megnyerni a Tájsebészet ügyének, bemutatva annak célját és az elõttünk álló feladatokat.

A két megye területérõl legígéretesebb kezdeményezésként már beindította gépezetét egy kiskunhalasi öntevékeny csoport, valamint sikerült megállapodnunk a Kiskunsági Nemzeti Parkkal is a program közös végigvitelérõl. Követendõ példa lehet kezdeményezésük: a területkezelõk és az õrök bevonása az illetékességi területen történõ felmérési munkákba. A rendezvényen megtartott sajtótájékoztató eredményeképpen sikerült azokat a regionális hatókörû sajtóorgánumokat bevonni a kampánytevékenységbe, amelyeknek köszönhetõen azóta már az egész Dél-Alföld területén hírként szerepelhetett a program elindulása, s a visszajelzések sem késlekedtek sokáig. Felemás tapasztalat, de a visszajelzések egy része arról árulkodik, hogy a lakosság - talán a médián átszûrõdõ elégtelen információ miatt - úgy értelmezi, hogy a koordinátor szervezetek fogják felszámolni a majdani lerakókat. Mindenesetre ennek nagyon örülnek.