Újraszedve

2010. január 26. 03:40

Hónapok óta várjuk az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) felülvizsgálatát, de sehol semmi. Van viszont települési szilárd hulladék (TSZH) fejlesztési stratégia, amit persze mi csak a végleges változatban kaptuk meg, az igazi társadalmi egyez­tetés megint elmaradt. Szép dolog, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) megkapta (Sürgős! Két nap múlva ki kell küldeni Brüsszelbe!), és az is nagy örömünkre szolgált, hogy amikor kezdeményeztük, a szakfőosztály munkatársai a HuMuSz képviselőit kedvesen fogadták a Minisztérium épületében, de társadalmi egyeztetésnek ezt talán ne nevezzük.

2010. január 26. 03:40
2010. január 26. 03:40

Üdvözlök mindenkit, aki ijedtében nem lapozott gyorsan tovább, és túljutott a címen. Nem könnyű cikket írni a KukaBúvárba a hulladékokról szóló keretirányelvről. Ez a szókapcsolat ugyanis elsőre rettentő rémisztően hat, de ami még ennél is rosszabb, kifejezetten unalmasan hangzik. Sőt, nem csak elsőre. Mi sem foglalkoznánk vele, ha nem lenne muszáj. De hát mit tegyünk, ha valóban sok múlik azon, hogy ebben a demokratikusnak nevezett, ám igen bonyolult felülvizsgálati folyamatban, milyen irányba terelik az elkövetkező évek hulladékgazdálkodását.

2010. január 26. 03:40

Sorsfordító napokat élünk. A kijelentés életünk sok területére igaz, többek között a hulladékgazdálkodásra is. Az EU – sarkítva fogalmazva – most dönt a hulladékégetés jövőjéről. Cikkünkben az égetéssel kapcsolatos hazai állásfoglalásokat és eseményeket szembesítjük az elmúlt időszakban közölt tudományos eredményekkel. Összekötő megjegyzéseink saját véleményünket tükrözik, de tényeken alapulnak. Egyre több megalapozott érv szól a hulladékégetés ellen.

2010. január 26. 03:39
2010. január 26. 03:39
2010. január 26. 03:39

Kamikacu városka öt év alatt közel 80 (!) százalékos hulladék-újrafeldolgozási arányt ért el, és még nincs vége: 2020-ra nem lesz szemét, csak másodnyersanyag!

2010. január 26. 03:39

Nem fogom többet kiejteni a számon, hogy fogyasztói társadalom.
Hiszen ez hízlalói társadalom!

2010. január 26. 03:39

Az egyik magát nagyra becsülő gyorsétterem-lánc nyílt napot rendezett, hogy minden tévhitet eloszlatva megmondja a tutit. Hirdették is orrba, szájba, újságban és tévében.

2010. január 26. 03:39

Az ősz folyamán egy igencsak fogós kérdés mozgatta meg a KukaBúvár Egyesület levelezőlistájának tagjait. Réka próbált választ adni kisvállalkozó ismerősének arra a kérdésre, hogy – a környezeti szempontokat szem előtt tartva – milyen csomagolásban forgalmazza gyümölcslevét. Hol itt a kérdés? – értetlenkedhetnek sokan – egy KukaBúvár olvasónak a válasz egyértelmű: visszaváltható üvegbe. Ám kiderült, hogy ha beleéljük magunkat a vállalkozó helyzetébe és a mai magyar valóságba, akkor a válasz nem is olyan egyszerű.

Oldalak