Mióta mindent lehet kapni, nem vágyom semmire. Igaz, régen sem voltam különösebben oda a Nyugatról becsempészgetett kurrens cikkektõl, de manapság már kimondott csömör fog el a boltok áruválasztéka láttán. Az élémiszeripari szakvásáron ez az érzés még fokozottabb volt, hiszen itt még el is magyarázták nekem, hogy melyik portéka miért finom és hogy miért van ilyen kíméletlenül becsomagolva.

"Úgyis HuMuSz leszel!" olvasom a szerkesztõ minden levelének a végén. A lexikon szerint a humusz a növényi és állati eredetû alkotórészek bomlásterméke, tárolja a tápanyagokat, elõsegíti az erdõ felújulását, kedvezõ életfeltételt biztosít az élõvilág, például az erdõ anyagcseréjében fontos szerepet játszó élõlényeknek. Természeti körülmények között az ÉLET FORRÁSA.

Az idei Diákszigeten "hivatalos" minõségben voltam jelen, a HuMuSz delegáltjaként. Bár a rendelkezésemre álló hetet nem sikerült kitöltenem (ellopták a cuccaink felét...), azért igyekeztem megfigyelni a szeméthelyzetet, a fogyasztási szokásokat, a reklám és a multik nyomulását.

Ősszel megjelent egy könyv A McDonald's gyermekei címmel. Hatala Ágnes fordította franciából, vele beszélgettünk az orwelli környezetbe illeszkedő világcégről.

Öröm kisgyermekes szülõnek lenni. E kitétellel azt hiszem nem sokan vitatkoznak. Az örömöt azonban nem csak a bájos gyermek jelenléte okozza, hanem a postaládánkban minduntalan felbukkanó, újabb és újabb meglepetésekkel teli reklámcsomagocskák is.

Szóval a női hölgy csak lapozgatja, lapozgatja a Meglepetést, aztán az egyik oldalon -- minő meglepetés! -- egy csokireklámba botlik.

Ha ügy, akkor legyen ügy. Itt van például ez a „Milli rudi” fedõnevû csokibevonatú túródesszert. Egyébként rudiból már több van, mint tehénben a tej, úgy hogy majdnem mindegy is, hogyan hívják. Eljárásaink általában nem is termékrõl, hanem a jelenségrõl szólnak - és azokat nem unalomból, hanem a fogyasztók védelmében indítjuk.