Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
Környezettudatos tippek az ünnepekre2016. december 14. 19:36
-
A Greenpeace jelentését a köztársasági elnök is megkapja2016. december 14. 13:18
-
Járuljon hozzá hasznos célokhoz netezés közben2016. december 14. 13:05
-
Egy rendészt majdnem elgázoltak2016. december 14. 12:54
-
Debreceniek figyelem!2016. december 14. 09:26
-
Környezeti és egészségügyi kockázattal is számolni kell2016. december 14. 08:15
-
Nincs ingyen, és sok munkával is járhat, de megéri2016. december 14. 07:57
-
A találmány nemzetközi díjat nyert, mégsem használjuk ki2016. december 13. 08:51
-
Mosás és közösségépítés2016. november 19. 08:45
-
Félreértések a műanyag újrahasznosítása körül.2016. november 18. 17:06
- ‹ előző
- 85 / 211
- következő ›