Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
2017-ben újragondolt programokkal2017. május 02. 11:48
-
Az ötlet a facebookon terjed, és bárki csatlakozhat2017. május 01. 13:06
-
A mozgalom egyre népszerűbb2017. május 01. 12:27
-
Egy korrupt rendszerrel szemben a leghatásosabb az önellátás2017. május 01. 12:17
-
Ehető tányérokkal és jóllakott vásárlókkal küzd a budapesti bisztró a szeméthegy ellen2017. április 26. 09:54
-
A környezetvédelem ünnepnapja2017. április 11. 16:47
-
Sajnos nem nálunk2017. április 08. 13:07
-
Mennyi az annyi és mennyi lehetne?2017. április 08. 13:00
-
„Nulla Hulladék” – hulladékcsökkentési hét Végegyházán2017. április 08. 08:05
-
"A CER-hez való csatlakozásunknak köszönhetően fokozódik érdekeltségünk az utángyártásban..."2017. április 08. 07:53
- ‹ előző
- 80 / 211
- következő ›