Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
Így óvjuk a környezetet és termelünk jóval kevesebb hulladékot2017. július 26. 08:33
-
2017. július 19. 14:48
-
Az egész textilipart forradalmasítja egy új, környezetkímélő eljárás.2017. július 18. 21:53
-
Sztrájkolnak a kukások2017. június 30. 13:54
-
Illegális szemétlerakás és hulladékégetés2017. június 30. 13:45
-
Hazánkban is rengeteg ételt dobunk ki2017. június 30. 13:36
-
Mit ne tegyünk?2017. június 27. 15:41
-
Hogyan nyaraljunk kis környezeti hatással?2017. június 27. 08:12
-
A város néhány év alatt hatalmas átalakuláson ment át2017. június 27. 08:04
-
Akkor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara internetes piackeresőjét neked találták ki.2017. június 23. 19:40
- ‹ előző
- 77 / 211
- következő ›