Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
Hogyan kerülnek oda? Nem feltétlenül úgy, hogy bedobják őket a tengerbe a parton üdülő turisták.2017. december 04. 19:04
-
A Henkel összefogott egy társadalmi vállalkozással a műanyagszennyezés megállítása érdekében.2017. december 04. 18:52
-
És hogy néz ki a két fogalom a mindennapi gyakorlatban?2017. december 04. 18:33
-
Jövőre már nem lesz visszaváltható szódapatron, jelentősen megdrágul a házi készítésű buborékos víz.2017. december 04. 18:23
-
A Prezi 3 éve kezdett bele a konyhai zöld javak komposztálásába, most beszámolnak a tapasztalatokról2017. december 04. 18:18
-
Kína megtiltja a műanyag importját2017. november 17. 09:16
-
Öko praktikák2017. november 17. 09:06
-
Az új megoldással erősebb, kevesebb karbantartást igénylő, sőt, olcsóbb utak építhetőek.2017. november 15. 09:30
-
15 000 tudós írt egy nyílt levelet2017. november 15. 09:01
-
A környezet védelme mindannyiunk ügye2017. november 14. 09:50
- ‹ előző
- 73 / 211
- következő ›