Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Program a hulladékmennyiség csökkentéséért

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG
Év: 
2004
Szám: 
Tél
Szerző: 
Balogh Emese

Az Egyesült Királyságban az 1990-es évek közepén indították el az „Envirowise” nevû programot. A program célja, hogy segítse a vállalatokat környezetvédelemi teljesítményük javításában. Ötleteket adnak például ahhoz is, hogy hogyan tudnak pénzt megtakarítani a náluk keletkezõ hulladékmennyiség csökkentésével. A programot a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium, illetve a Környezetvédelemi és Közlekedési Minisztérium közösen finanszírozza.

Célok

Konkrét célként tûzték ki, hogy a hulladékcsökkentõ intézkedések eredményeként országos szinten a programra szánt összeg (95,9 millió Euro – 2007. márciusáig bezárólag) tízszeresét takarítsák meg. Egyébként bõven van mibõl csökkenteni, becslések szerint ugyanis a brit üzleti szektor egy év alatt megközelítõleg 75 millió tonna hulladékot termel.

Intézkedések

A tapasztalatok azt mutatták, hogy a hulladék megelõzés legfõbb gátja a vállalatok esetében az, hogy alábecsülik az így megtakarítható költségeket. Éppen ezért fektetnek igen nagy hangsúlyt a program során a tájékoztatásra és a tanácsadó jellegû szolgáltatások mûködtetésére. Kiadványokon, útmutatókon (pl. gyakorlati kézikönyv, környezetvédelemi útmutató, sikeres esettanulmányok példatára) illetve szemináriumokon keresztül, valamint telefonos tanácsadás segítségével próbálják informálni a cégeket a lehetõségekrõl. A 250 fõnél kisebb cégek számára ingyenes konzultációs lehetõséget biztosítanak. Rengeteg információt el lehet érni a program honlapján is: http://www.envirowise.gov.uk

Az összköltség több mint felét fordítják marketing munkára. Használják a direkt marketing eszközeit (pl. posta, e-mail), ezen kívül szemináriumokat, konferenciákat szerveznek a programban már sikereket elért cégek együttmûködésével.

A folyamat során olyan régiós és helyi szintû klubok alakulását szorgalmazzák, amelyek fõ célja, hogy tagjai ötleteket gyûjtsenek ill. cseréljenek a hulladékcsökkentés lehetséges módjairól vagy a már megszerzett tapasztalatokról. 1999-ben országszerte kb. 50 klubhoz 550 vállalat csatlakozott, 2002-re a klubok száma elérte a százat.

Eredmények

Az Envirowise keretében készített felmérés szerint 1995-ben a vállalatoknak még csak 20 %-a ismerte fel a hulladékcsökkentés megtakarítási lehetõségeit, ám 1998-ra ez az érték már közel 50%.

Egy 2000. évi szeptemberi adat szerint a program a résztvevõ vállalatok számára összesen 200 millió euro/év megtakarítást hozott. A környezetvédelmi mérleg pedig a következõ:

  • csökkenõ nyersanyag-felhasználás (240.000 tonna/év)
  • kevesebb hulladék került a lerakókra (1.1 millió tonna/év)
  • csökkenõ vízfelhasználás és szennyvízkibocsátás (46 millió köbméter/év).