Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Te hogy csinálod a hulladékcsökkentést?

Év: 
2017
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Patonay Katalin

Nem csak a Humusz mutat be jó gyakorlatokat, szerencsére egyre többen vagyunk. Íme, egy csokor belőlünk!

Világszerte egyre többen ismerik fel, hogy fogyasztási szokásaink és az azzal együtt járó képtelen mennyiségű hulladék nem fenntartható. Egyre többen vannak azok is, akik erre a problémára a megoldást nem az újrahasznosításban, a szelektív gyűjtésben vagy valamilyen technológiai csoda segítségében látják, hanem maguk is tenni akarnak azért, hogy kisebb legyen saját vagy családjuk környezetterhelése.

 

Ennek egyik módja az olyan életformára való törekvés, melynek során nem vagy csak alig keletkezik szemét, kidobnivaló. A nullahulladékos életstílus első jelentős szószólója az amerikai Bea Johnson volt, aki 2013-ban indította el életmód blogját. Őt követve sokan vágtak bele életmódváltásba, így ma már számos ilyen család mindennapjairól olvashatunk a világ minden országából, köztük Magyarországról is. Sokan számolnak be arról, hogy az első nehézségek után a hulladékmentes életmód egyszerűsödést és pozitív változást hozott az életükbe. A Humusz évek óta gyűjti a praktikákat és támogatja ezt a szemléletet. Bea Johnson 2017. március 22-én tart előadást hazánkban az ELTE-BTK Gólyavárban (Bp., VIII. ker., Múzeum krt. 4.), ahol a Humusszal is találkozhattok.

 

Összegyűjtöttük neked azokat a magyar blogokat és online közösségeket, amelyek segíthetik a kezdeti lépéseket, ha éppen most indulsz el ezen az úton.

 

Hulladékmentes.hu

Az oldalt Kump Edina környezetkutató, hulladékcsökkentési specialista (a Humusz egykori önkéntese – szerk.) üzemelteti, aki, miután számos környezetvédelmi cégnél dolgozott, 2016 márciusában maga is belevágott a hulladékmentes életmódba, és erről az első perctől kezdve blogot is vezet. Tapasztalatait blogjában és előadásokon is átadja, a számára bevált termékeket pedig webáruházában meg is lehet vásárolni. Blogja egyik érdekessége az a sorozat, amelyben hónapról-hónapra dokumentálta a mindennapjaiban összegyűlt szemét mennyiségének alakulását. (www.hulladekmentes.hu)

 

Háztartásom hulladék nélkül

Tóth Andrea blogja 2016. január elsején indult. Ők családilag vágtak bele a hulladékmentes kalandba. A blog összefoglalja a netről összeszedett praktikák mindennapokba ültetésének tapasztalatait és a család saját megoldásait. Andrea Facebookon is aktív, valamint a Hulladékvadász honlapján is megjelennek az írásai. (zero-hulladek.blogspot.hu/)

 

Ökoanyu

Nagy Réka az egyik nagy klasszikus a hazai zöld bloggerek között, aki a természetközelibb életmódról ír. Az eredetileg újságíró szerző, akire sokan a Nők Lapjában figyeltek fel, hamar népszerű lett. Blogjának fő témája ugyan nem a hulladékmentesség, de törekvései összecsengenek a szemétmentes életmód főbb elveivel. Oldalát tippek, praktikák, érdekes hírek megosztása jellemzi. (www.okoanyu.blog.hu)

 

Hulladékvadász

2015 decemberében azzal a küldetéssel indult útnak ez az önkéntesek közössége által fenntartott weboldal, hogy legyen egy hely, ahol be lehet jelenteni az illegálisan elhelyezett hulladékhalmokat. Ezeknek a szemétkupacoknak a felszámolásban az oldal üzemeltetői segíteni is igyekeznek, oldalukon beszámolnak a sikerekről, kudarcokról, a helyi önkormányzatokkal való együttműködésről is. Természetesen Facebook-oldalt is üzemeltetnek. (www.hulladekvadasz.hu)

 

Felelős Gasztrohős

A Felelős Gasztrohős tematikus oldala a tudatos, környezetért felelős étkezés és vendéglátás témakörével foglalkozik. Folyamatosan keresi az országban található, fenntartható módon üzemelő éttermeket, környezettudatosan termelő gazdákat, valamint tájékoztat a jó minőségű élelmiszerekről, természetes eljárásokról, kezdeményezésekről. Már elindult az az applikációjuk is, amellyel az éttermi élelmiszer-maradékokhoz lehet kedvezményesen hozzájutni. (www.gasztrohos.hu)

 

Ha tudtok még ilyen oldalról, vagy ti magatok írtok ilyen tematikájú blogot, küldjétek el nekünk és bővítjük a listánkat!

 

csökkentsd a hulladékod

 


Ha tetszett a cikk és szeretnél előfizetni negyedévente megjelenő ÚjraSzedve magazinunkra, itt teheted meg: www.humusz.hu/ujraszedve/elofizetes
Előfizetéseddel a Humusz Szövetséget és az ÚjraSzedve kiadását támogatod!