Tavaly Budapesten már a legtöbb helyen megérkeztek a házhoz menő szelektív kukák. Mint minden új rendszer, ez sem indult gördülékenyen. Ezzel egyidőben felmérést végeztünk annak kiderítésére, hogy mit hiányolnak a lakók, illetve további kérdéseket tettünk fel környezeti és közösségi témákról. A kérdőívet egy Tabán melletti társasházban töltettük ki; 400 lakója van 154 lakásban – nem kicsi tehát. A vegyes hulladék elszállítására 12 db 240 literes edény áll rendelkezésre, amelyeket hetente kétszer is ürítenek. Szelektív kukából viszont csak 4-et hoztak: 2 db kéket a papírnak és 2 db sárgát a műanyagnak-fémnek. Ráadásul ezeket csak hetente viszik el.

Azaz nincs elég hely a külön gyűjtött hulladéknak – ez az első akadály. (Ez a probléma rendszeresen visszaköszön a lakossági környezeti tanácsadó munkánk során – A Szerk.). Demotiváló, hogy hiába fektetünk energiát a válogatásba, végül nincs hova helyezni, marad a vegyes kuka. A helyzet javítható a hulladék laposra taposásával, de nagyobb közösség számára ez sem elegendő. Az elsődleges cél az volna, hogy csökkentsük a vegyes hulladék mennyiségét, tehát minél több hulladékot térítsünk el az égetőktől, lerakóktól, és vezessük vissza a gyártásba. Ez a legegyszerűbben úgy érhető el, ha könnyebb a hulladékot szelektíven elhelyezni, mint a vegyes kukába dobni. Tehát a kukák arányát az elkülönített gyűjtés felé kéne fejleszteni, és közben csökkenteni a vegyes kukák számát.

A másik nagy hiányosság a megfelelő tájékoztatás. A válaszadó 48 háztartás 96%-a jelölte be, hogy szelektíven gyűjt, de így is több mint 80% igényelne tájékoztató táblákat arról, hogy a kihelyezett kukákba mit lehet dobni, amit pedig nem szabad, azzal mit lehet kezdeni. Ugyanennyien támogatnák, ha más típusú hulladékot is gyűjthetnének külön a társasházban, amit utána hulladékudvarokba szállítanának. A közszolgáltató feladata lenne, hogy könnyen elérhetővé tegyék a hulladékgyűjtéssel kapcsolatos információkat, azonban az a tapasztalat, hogy ez nem történik meg. Nem csoda, hogy a lakossági szelektív gyűjtés aránya az összes települési szilárd hulladékhoz képest 5% körül mozog. A Humusz tanácsadása során folyamatosan felteszik a fenti kérdéseket; ez egyértelmű jele annak, hogy többet és a hulladék keletkezés helyén, azaz a társasházban kellene kommunikálnia a közszolgáltatónak és a hulladékos szerveknek.

A döntő többség szívesen gyűjtene tárgyi adományokat rászorulóknak vagy ajánlanák fel egymásnak a fölösleges, de ép holmijaikat. A megkérdezettek 80-90%-a örülne cserebere-börzéknek, és hasznosnak találja a ház különlegességének is tartott, porta melletti cserebere-asztalt. Azt viszont nem ismerik fel, hogy a felsoroltak mind a lomtalanítás alternatívái lehetnek. (Az „intelligens lomtalanításra” átálló településeken állítjuk, hogy a lakosság többsége azt hiszi, megszűnt a szolgáltatás. Kaptak egy tájékoztató levelet, amit vagy elolvastak, vagy nem – és ennyi. Nyilván nem érdeke a hulladékgazdálkodónak, hogy népszerű legyen a szolgáltatás, mert telefonhívásra kirohangálni elég drága úgy, hogy közben bele kell férnie a szemétdíjba. Ettől még létezik a szolgáltatás. – A Szerk.)

A közösségi programokkal és lehetőségekkel kapcsolatban jobban megoszlott a vélemény. Bizonyos tárgyak közös használatát csak a megkérdezettek fele szorgalmazná, a felújítási munkákhoz szükséges közös eszközbérlést pedig csak harmada. Azonban háromnegyedüket érdekelné házon belüli apróhirdetés eszközökre és szolgáltatásokra. A közösségi komposztálást kicsivel többen támogatnák, mint nem, kulturált körülmények között. Közös klubhelyiségnek többen is örülnének, és 85% benne lenne, hogy hasonló költségek mellett környezetbarát tisztítószerrel takarítsák a házat. (Ezt a fajta városi elszigeteltséget igazolja a garázsvásár akciónk is, amit tavasszal hirdettünk meg országosan. A kisebb településeken viszonylag jól fogadták, míg a nagyvárosokban az volt a leggyakoribb probléma, hogy az emberek nem akarnak beengedni idegeneket az otthonukba, udvarukba. – A Szerk.)

A felmérésből egyértelműen kitűnik, hogy bár megvan az igény a közösségi életre és megoldásokra, ha konkrét lépésekről van szó, akkor kisebb a lelkesedés. Önkéntes munkát a házban csak 43% vállalna, az adományok, egyéb hulladéktípusok szállítását pedig alig néhány százalékuk. Nagyobb lakóközösségeknél gondot jelenthet a tettre hívás, kevesen ismerik egymást. Azonban a legtöbb esetben elég, ha néhány aktív lakó összejön, csoportot alkot, és ha a többi is úgy látja, hogy „itt történik valami”, akkor nagyobb lelkesedéssel fognak csatlakozni. A kritikus tömeg elérése után pedig minden menni fog magától, mert ciki lesz nem részt venni a programokban. A társasház nemcsak közös élettér lesz, hanem aktív közösség is, ahova szívesen jár haza az ember.