Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

beTÉTdíjas rendelet születõben

Év: 
2005
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Hulladék Munkaszövetség

Mintegy 10 éve várjuk a betét és letéti díjakról szóló kormányrendeletet megalkotását, nagyon-nagyon. Felhívtuk a szakma és a politikusok figyelmét, hogy nem lesz az úgy jó, ha a termékdíjtörvénnyel nem egyidõben lép életbe a betétdíjas kormányrendelet. Akkor lett kicsit izgalmasabb a dolog, mikor megtudtuk, hogy vannak akik már látták a tervezetet, majd – kerülõ úton - pár hét múlva megkaptuk véleményezésre mi is. Késõbb egy új verzió. Majd egy még újabbat.


Azt reméltük a rendelettõl, hogy a gyártókat és kereskedõket is ösztönzi újratölthetõ csomagolóanyagok gyártására és forgalmazására, illetve hogy további területeken, szélesebb körben is alkalmazható lesz.
A betétdíjas rendelet miniszteri összefoglalója és a paragrafusok szerint is csak „a gyártó által önkéntesen kezdeményezett betétdíj alkalmazásának esetére állapít meg kötelezettségeket”. Kerestünk, de nem találtunk benne olyan gazdasági vagy jogi megoldásokat, amik visszaváltási kötelezettséget írnak elõ. Annyit ír elõ csupán, hogy köteles egy bolt visszaváltani az italcsomagolást, ha betétdíjas módon maga is forgalmaz olyan terméket és 200 négyzetméternél nagyobb az alapterülete (nem eladóterület – alapterület).
Néhány, szerintünk bizonytalan pont a tervezetben:
- Sokalljuk a 200 négyzetméter alapterületet, ami felett kötelezõ visszavenni a boltban is forgalmazott betétdíjas göngyöleget! 15 éve sokkal kisebb boltok megoldották a visszaváltást, ma már nem lehet?
- a visszaváltást koordináló szervezet létrehozását megengedi a jogszabály, viszont a mûködési feltételeirõl nem sok információt találtunk. Nem tudjuk, hogy lesz-e civil kontroll, mondjuk a Tanácsadó Testületi civil tagján keresztül.
- a visszaváltó helyek napi minimum 6 óra nyitva tartása is tud problémákat okozni. Ha mondjuk 10-16-ig van nyitva hétköznap a visszaváltó, akkor nem sok esély lesz betétdíjas csomagolásainkat leadni.
- Azt is írja a jogszabály, hogy az eladás helyén kell visszavenni a göngyöleget. Ebbe beleférnek az utcai visszaváltói pl. a Kaiser’s-nek?
- A betétdíj kereskedõ és gyártó közötti betétdíj megosztáson nem gondolkodik a jogalkotó, pedig ez jelentõs mértékben ösztönözhetné a kereskedõket arra, hogy tartsanak betétdíjas termékeket boltjukban.
Summa summarum: azt látjuk, hogy ettõl a tervezettõl nem lesz sem kevesebb eldobható, sem több újratölthetõ csomagolás! Egyszerûen hiányoznak belõle azok a jogi és közgazdasági szabályozók, melyekkel lehetne visszaválthatókkal való foglalkozásra lehet ösztönözni gyártót, forgalmazót és fogyasztót.. Nem akarja befolyásolni az italtermékek piacát – más termékekre, csomagolásokra viszont sajnos nem terjed ki.