Az évtizede folyamatosan nagy iramban növekvő csomagolási hulladék mennyisége komoly jogi szabályozást sürget. Évek óta először látjuk úgy, hogy a termékdíjas törvény módosítása és a betétdíjas kormányrendelet életbe lépése után csökkenhet a keletkező hulladék mennyisége!

Egy szűk, élelmiszeripari és csomagolóipari cégekből álló csoport számára ez érezhetően kellemetlen fordulat. A gyártók számára előírt kötelező újratöltési arány és a kereskedőkre vonatkozó forgalomban tartási kötelezettség együttesen teremthetik meg a választási lehetőséget a fogyasztók számára az eldobható és visszaváltható csomagolású termékek között.

Az ellenérdekeltek érveiket  az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségén (ÉFOSZ) és a csomagolási hulladék hasznosításának koordinálására alakult Ökopannon Kht-n keresztül  erőteljesen hallatták mind a sajtóban, mind pedig a döntéshozók meggyőzésekor. Tisztán látszott, hogy a jelenlegi rendszer megmaradása számukra előnyös, hiszen abban érdekeltek, hogy egyszerhasználatos, eldobható csomagolóanyagukat minden egyes alkalommal eladhassák a termék vásárlójának ahelyett, hogy abban lennének érdekeltek, hogy egy csomagolóanyagot minél többször felhasználhassanak (a keletkező hulladék mennyiségét csökkentsék).

Napvilágot látott egy életútelemzés is, amivel ez a csomagolóipari csoport az egyszerhasználatos, eldobó csomagolásokat próbálta gazdasági szempontjából kedvezőbbnek beállítani az újratölthető (visszaváltható) változatokkal szemben. A HuMuSz szerint a politikai döntéshozók befolyásolására készült dokumentum csúsztatásokkal van tele, és több költségtétel egyszerűen nem szerepel benne egyértelműen a profitmaximalizáló csomagolóipari érdekeket tükrözi.

Az elemzést csak a legfeltűnőbb csúsztatásokat tartalmazó részeken korrigálva világosan kitűnik, hogy az újratölthető (visszaváltható) csomagolások még alacsony számú újratöltés esetén is sokkal kevesebb költséggel járnak az egész társadalom számára (erről részletesebben Eldobó vagy újratölthető csomagolás? c. anyagunkban).

Az ÉFOSZ-t és az Ökopannon Kht-t szócsőként használó, ellenérdekelt ipari lobbi érveit zárójelek között mutatjuk be, alatta pedig kommentáljuk:

[a hazai termelés költségnövekedése, a gyártás külföldre települése] Ezzel szemben mi úgy látjuk, hogy a rendelkezések betartása biztosíthatja a hazai termelés termékdíj-mentességét, viszont az importőrök számára a mentességi feltételek biztosítása sokkal nehezebbé válik, közülük többen fogják a megnövekedő termékdíj befizetését választani.

[az eldobható csomagolóanyag nem hulladék, hanem másodnyersanyag] Az EU irányelveiben és a hulladékgazdálkodásról szóló törvényben is megjelenő hulladékgazdálkodás prioritási sorrendje egyértelműen kimondja, hogy mind a hulladék keletkezésének megelőzése, mind az újrahasználat (itt újratöltés által) elsőbbséget élvez az újrahasznosítással szemben. Az EU csomagolási hulladékokról szóló irányelve például kimondja, hogy az EU bátorítja tagállamait a csomagolások újrahasználatát biztosító rendszerek létesítésére és működtetésére, mert ezek a rendszerek a hulladék-keletkezés megelőzésének kedvező eszközei. Ez tehát az ipar állításával szemben nem az EU-szabályozás hiányát, netán a szabályozás tiltását, hanem azt jelenti, hogy az Európai Unió az újrahasználat szabályozását nemzeti hatáskörbe utalta.

A visszaváltható termékek csomagolása sokkal nagyobb arányban gyűjthető vissza, mint az eldobható csomagolású termékeké. Tévedés az az ipari állítás, hogy a kereskedelmi hálózaton keresztül a visszaváltható csomagolások legfeljebb 60-70 %-a gyűjthető vissza. A visszagyűjtési arány a visszaváltás rendszerének elterjedtségétől és a betétdíj mértékétől függ. Álláspontunk szerint 95 %-os visszagyűjtési arány minden különösebb pótlólagos beruházás nélkül biztosítható.

Kevés, hogy másodnyersanyag lesz a hulladékból. Újrahasznosítás akkor valósul meg, ha van egy működő újrahasznosító háttéripar. Ez a helyzet bizonyos csomagolóanyagok esetében egyáltalán nem áll fenn. Nem véletlenül titkolja a csomagolási hulladékok újrahasznosításának koordinálására alakult Ökopannon Kht. saját tanácsadó testületében ülő civil tagjai elől is, hogy hol, hogyan és milyen költséggel hasznosítja a begyűjtött csomagolási hulladékot. Információink szerint pl. a műanyag hulladékok jelentős része távol-keleti országokba utazik, ami környezeti szempontból nem fenntartható megoldás. Ráadásul még az a veszély is fennáll, hogy a hulladék a célországban nem hasznosításra, hanem lerakásra kerül.

Akkor érdemes szelektíven gyűjteni és újrahasznosító háttéripart támogatni, ha a begyűjtött hulladékból olyan termék állítható elő, amely piacképes, van rá kereslet.

[A visszaváltott csomagolóanyagokat mosni kell és nőnek a szállítási költségek is] Ez valóban így van. De ez még mindig sokkal kisebb környezetterhelést okoz, mint nyersanyag- és energiaráfordítással egyszerhasználatos csomagolóanyagot gyártani és annak hulladékát kezelni.

Az a sokszor hangoztatott érv, hogy újrahasználat esetén a göngyölegeket vissza is kell szállítani, nagyon gyenge lábakon áll. Ugyanis az eldobó rendszer mellett saját eszköz- és járműparkkal rendelkező szelektív gyűjtés kell, ami még drágább megoldás. És ezt részben nem a termelővel, hanem a lakossággal kívánják megfizettetni.

Az ipar rendre megfeledkezik arról a nem elhanyagolható tényről is, hogy az egyszerhasználatos csomagolásokat minden töltés esetében a csomagolóanyag-gyárból kell a töltés helyszínére szállítani, mely szállítás távolsága sok esetben lényegesen hosszabb, mint a visszaváltott csomagolások kereskedelemtől történő visszaszállítási távolsága.

[Vannak élelmiszeripari előírások, amiknek nem lehet megfelelni újratöltéssel  fennáll a mérgezés lehetősége] Ez egyszerű pánikkeltés a csomagolóipar ellenérdekelt csoportjának részéről. 10 évvel ezelőtt még a visszaváltható üvegek adták a forgalomban lévő italcsomagolások 80 %-át és sem addig, sem azóta egyetlen olyan mérgezésről sem tudni, amely mosással vagy újratöltéssel bármilyen módon kapcsolatba hozható lett volna.

[Munkaerőpiaci hatás  tömeges elbocsátások várhatóak] A felvetés azért sem komoly, mert az eldobható csomagolóanyagok gyártása magas automatizáltsági fokú, alacsony számú munkaerőt igényel. Elképzelhető ugyan, hogy egyes csomagolóanyagok gyártóinál (pl. az újratöltésre alkalmatlan műanyagflakonok vagy társított dobozok) valóban lesznek elbocsátások. Ennek munkaerőpiaci hatása azonban elhanyagolható, hiszen pl. a másfél milliárd italos dobozt gyártó Tetra Pak Hungária Kft. 50 főnél kevesebb munkaerőt foglalkoztat.

A működő betétdíjas rendszer ennél nagyságrendekkel több munkahelyet teremt. Mind a visszaváltás, mind a csomagolóanyagok logisztikai tevékenységei (tárolás, szállítás, elosztás, készletkezelés) és újratöltése elsősorban az alacsony végzettségűek munkaerőpiacán teremt új munkahelyeket. Az üvegek, rekeszek tisztítása, az újratöltést ellenőrző számítógépes berendezések működtetése és a visszaváltás automatizálása szakképzett munkaerők számára biztosít álláslehetőségeket.

Beruházás-élénkítő hatással bír a visszaváltás automatizálásának megoldása, illetve új mosó-, tisztító-berendezések létesítése. Az ilyen berendezések vízvisszaforgató, zárt rendszerű gépek, a korábbi megoldások vízigényének töredékével működnek, és a keletkező veszélyes hulladék, a maró lúgot tartalmazó iszap semlegesítéséről is gondoskodnak.

A kötelező újratöltési arány teljesítése a gyártókat arra is ösztönözni fogja, hogy a legtöbbször újratölthető üveg-csomagolóanyagot használják. Ez az elmúlt 15 évben megszűnés közeli állapotba került magyar üvegipart támaszthatja fel poraiból és jelentős munkaerőfelvétellel járhat a gazdaságilag hátrányos helyzetben lévő térségekben (pl. Orosháza). Ugyanakkor ez az üvegipar felvevője lesz a szelektíven gyűjtött üveghulladéknak is, ami a hazai hasznosítást teszi végre lehetővé (eddig ugyanis az üveghulladékot Csehországba és Lengyelországba kellett szállítani hasznosításra).

[fogyasztáscsökkenés, káosz a kereskedelemben, áfa-kiesés, csempészet, a némethez hasonló válság a magyar élelmiszeriparban egy évvel a választások előtt] Az, hogy eltérő logisztikai feltételek között lehet egy termékhez hozzájutni, még nem jár feltétlenül az adott termék fogyasztásának csökkenésével. Nem is beszélve arról a tényről, hogy mindössze a kibocsátás egy kisebbik hányadát kell még 6 év múlva is visszaváltható, újratölthető csomagolásban forgalomba hozni. Mivel az újratölthető csomagolásban forgalmazott termékek rendre olcsóbbak eldobó csomagolású társaiknál, (pl. a Coca-Cola visszaváltható csomagolású üdítőitalai 2 literes palackonként 60-80 Ft-tal olcsóbbak, mint az eldobó csomagolásúak, akár még fogyasztás-bővüléssel is számolhatunk. Egyébként, ha valaki nem akar a visszaváltással bíbelődni, úgy a visszaváltható palackot is kidobhatja, így a betétdíj ÁFÁ-ja is végleg bekerül a költségvetésbe. Semmiféle számítással nem támasztható alá, hogy az új rendszer a termékek intenzív drágulását okozná.

Magyarországon nem a német rendszer kerül bevezetésre, de azt is hangsúlyozni kell, hogy a német rendszerről is eltérő véleményeket hallani. Vannak, akik üdvözlik és jónak tartják, vannak, akik elítélik, vérmérsékletük és érdekeik szerint. A magyar rendszer egy új alapon történő termékdíjszámításon, és egy igen lassan, fokozatosan növekvő visszaváltási arányon alapul. Amely gyártó ezt nem teljesíti, az és csak az fizet kiegészítő ? ha úgy tetszik, büntető ? termékdíjat. Az eldobó csomagolás nálunk nem lesz soha visszaváltásra kötelezett, így a kereskedelmi káosszal történő fenyegetés teljesen alaptalan.

[a listántartási kötelezettség előírása a kereskedelem számára afféle endékás remineszcencia és 2004. május 2-tól természetesen az utópiák világába tartozik] Ha az újratölthető csomagolások választékban tartását a kereskedelem nem teljesíti, az fogyasztóvédelmi, hulladékgazdálkodási bírságot von maga után, így annak betartása, betartatása egyáltalán nem utópia.

[Az élelmiszernek elválaszthatatlan része a csomagolás. Ebbe érdemes belenyugodni. Kevesebb élelmiszer, kevesebb csomagolás, több élelmiszer, több csomagolás.] Szerintünk pedig épp ez az, amibe nem szabad belenyugodni. Még az eldobó csomagolások ésszerűsítésével is akár a csomagolás felét, harmadát meg lehet takarítani (többes csomagolások, külső kartonburkolatok megszüntetése), nem is szólva a szállítási göngyölegek többutassá tételének lehetőségeiről.