Nos, mi benne voltunk, és láttuk-hallottuk a karón a varnyút, meg az „esküvõ” szó és a kassza csengését. Mer’ ez a fogyasztói társadalom már csak olyan. Életünk legnagyobb eseményein is fogyasztunk. Kellékeket, papírokat, távközlést, multimédiát meg kiskutya fülit. Szellemi, lelki, testi táplálékot egyaránt. Mi minden fér egy zöld esküvõbe? Mi nem? Mi megpróbáltuk, most pedig elmeséljük, mi lett belõle.

Mert jött ugye anno a nagy elhatározás, hogy legyen a hivatalos, a polgári, töktitokban, négy fõs kiszerelésben. És lõn. És láttuk, hogy ez bizony szép, jó, meghitt és szervezhetõ.

Aztán legyen egy egyházi, sok vendéggel, más lelki tartalommal és egy kis családi ízlés figyelembe vételével. Meg a szervezéssel, amitõl szép, papundekli tekercsre csavarható hosszúságú nyelve lesz az összes érintett feleknek.

Miért is lesz az embernek egyházi esküvõje? Mert komolyan gondolja, és/vagy mert szeretne valami ünnepélyesebbet, emelkedettebbet, mint amilyen a polgári. Ennek a hangulatteremtésnek az eszközeitõl lehet egy esküvõ környezetkímélõbb, vagy nem az.

Mert ebben a fenemód telekommunikatív világban is ultrabunkó dolog valakit susmusban, telefonon, vagy emilben meghívni egy esküvõre. És tényleg az!

Tehát az ember (a HuMuSz) fia-lánya legott felcsap nyomtatványszerkesztõnek meg mûvészeti tervezõnek és maga készíti el a szükséges meghívókat. Mind a 120-at… Egy esküvõi meghívó például attól lesz „környezetbarát”, hogy milyen papír(ok)ból készül, milyen ragasztóval, tûzéssel stb. Szépen lehet otthon színes szöveget nyomtatni anyagában színezett mûvészkartonra, és a legkülönfélébb, mûanyag- és fóliamentes dekorációs papírokkal díszíteni. Ez készülhet ügyesen hajtogatott krepp-papírból, kézzel merített papírból, transzparenspapírból vagy eltérõ színû fotókartonból. Akinek sok ideje van és kevés meghívója, az akár zsákvarrótûvel, rafiával varrott tûzést is készíthet, de ez roppant idõigényes dolog. Viszont biztosan egyéni lesz, akárcsak a miénk.

Aztán feladat a nagy nap közlekedésének kivitelezése.

Minket egy roncsokból újjáépített, gyönyörû veterán kisautó vitt a fényképezés helyszínére és a templomba. Valószínûleg sokkal kisebb fogyasztású, mint az ilyen alkalomra gyakran bérelt, benzinzabáló limuzinok.

A motorházon virító csokrot mi készítettük. Rokonaink, barátaink és üzletfeleink pedig tömegközlekedéssel, esetleg saját járgánnyal érkeztek. Ebbõl következõen elmaradt a dudáló zajterhelés, az autók farára lógatott fém üdítõsdobozok csörömpölése, és a sok kis mûanyag masni az autók antennáiról.

Videofelvétel nem készült, mert nem akartuk. A fényképeket jó barátok készítették, ezek egy része digitális, csak a jól sikerülteket tartjuk meg és nem készülnek potyára papírképek.

Az esküvõi vendégkönyv, mely nem túl régi, de szerintünk szép szokás, egy nagyméretû fényképalbumba íródott, kézzel.

Esküvõi ruha

De talán nézzük a leginkább látványos kellékeket: a ruhákat. Mik a lehetõségek? Kölcsönzés, varrás, varratás. Az elsõ akár környezetkímélõ is lehetne - hiszen egy darab sokszor van forgalomban -, de a kölcsönzõk dugig vannak agyonhímzett, flitteres, masnis, fodros, tüllös ruhacsodákkal, melyek alkatrészei javarészt mûanyagok. Másrészt, hiába, minden nõ a lehetõ legszebb menyasszony szeretne lenni, amit nem saját alakjára illõ ruhával roppant nehéz kivitelezni. Saját varrástudomány hiányában maradt tehát a varratás. Ez igen jó döntésnek bizonyult, ugyanis egy szebb ruha kölcsönzési díjának negyedéért(!) nagyon dísztelen, gyönyörû, és ami a fõ, késõbb színes kiegészítõkkel alkalmi ruhaként viselhetõ saját ruha kerekedett. Ami a HuMuSz fiának felszerelését illeti: a bocskai nem is szerezhetõ be másképp, csak szabó útján, és nem olcsó, de a sokáig hordható darabok közé tartozik.

Hogy milyen további kiegészítõket visel egy menyasszony, az felfogás és babona dolga. Mert ugye valami régi, új, kölcsönkapott és kék kell! ;-) A tiszta mûszál kék harisnyatartó helyett bevált a kék hímzésû zsebkendõ, lehet régi– ha megvan – az anyu vagy a nagyi kesztyûje, nyaklánca stb. Kölcsönkérni lehet a kistáskát, karkötõt vagy más ékszert.

Ami általában a leginkább feltûnõ, az a fátyol és a fejdísz, bár ma már sokan kihagyják. Az elõbbi a mi esetünkben vékony, méterben kapható fehér anyagból, házilag készült, pamutcsipkével szegve. Késõbb valószínûleg fürdõszobafüggönyként fog szolgálatot teljesíteni.

Manapság sokan megveszik a kifejezetten menyasszonyoknak szánt cipellõket. Mi viszont választottunk egy világos, de nem fehér, átlagosabb alkalmi cipõt és ehhez kerestünk színben illõ, szintén valódi használatra készült kis táskát. A võlegény helyzete egyszerûbb – avagy bonyolultabb, attól függ, ki beszél róla éppen. Ugyanis neki sem való hétköznapi cipõben bukdácsolni - legalábbis a menyasszony szerint. De azért viselhet olyant, ami egynél többször is rámegy a lábára.

A lakoma

No de szinte nincs is esküvõ eszem-iszom nélkül, tehát a nagy nap végérõl is essen szó, hiszen igazán itt dõl el sok esetben, környezettudatos vagy sem?

Ugyebár egy átlagos étterem kinéz, ahogy benéz, szóval némi hangulat tuningolásra szorul. Terjed hozzá az ámerikái õrület, a lufi, meg a színes-fényes papír/mûanyagfigurák. Nos, ezt a fajta környezeti katasztrófát mi hanyagoltuk, és az élõ virágból készült dekorációra szavaztunk, olyannyira, hogy jelentõs anyai és baráti segítséggel magunk is gyártottuk le a szükséges elemeket. Az asztal közepén végigfektetett textilszalag mentén – melyet távozáskor gondosan feltekerve elvittünk újbóli használat céljából, pl. kiváló ajándékkötözõ lesz – annak is könnyû szépen sorba rendezni néhány virágot, aki nem egy született virágkötész. Ehhez nem kell tûzõhab, speciális drót és megannyi egyszer használatos segédanyag, ezért aztán a hervadt virágok bátran végezhetik egy komposztálóban.

Természetesen a menü megválasztásában is vannak, bár igen szerény lehetõségek. De a jellemzõen itthon is megtermõ zöldség-gyümölcs és a hazai alapanyagokból készült körítés nem mellékes. Mi voltunk elég ökokattantak, és kibuliztuk, hogy vihessük a visszaváltható üveges gyümölcslevet és ásványvizet, az étteremnek ugyanis egyszerûbb volt, mint felvenni a kapcsolatot a gyártó cégekkel, akikkel amúgy nem érintkeznek. Csak a felszolgálást kellett kifizetnünk, igaz, nem kétszázan voltunk, csak kéttucatnyian. Nyilván ahol az ital a legnagyobb bevétel, nagy a lagzi és sok a fiatal, ott ezt úgyse engedik.

Próbálkozni azért érdemes.

A legfontosabb azonban talán az, hogy reálisan kell felmérni az igényeket. Még mi is vittünk el maradék ellátmányt, mert soknak bizonyult, de legalább édesség tekintetében nem volt nagy eltérés. Ha finom a menü, úgysem sütivel laknak jól a népek, tehát nem kell tízféle torta, ami három nap múlva már beton állagúvá válik, elég két-háromféle is. Ahol nincsenek sokan, ott a kiegészítõ tortákat érdemesebb közönséges tortaszeletben venni, és nem kerek tortát csináltatni, ez ugyanis drágább és a szállítási csomagolása sokkal problémásabb.

A vacsora végén összeszedtük a tokaji aszús palackokat, és valamikor ajándékokat készítünk belõlük üvegfestéssel, parafalapokkal vagy valami hasonló technikával. A parafa dugókból elsõ osztályú edény- és poháralátét garnitúra lesz idõvel.

Szerintünk – és mások is így mondták -, szép, emlékezetes esküvõnk volt, ugyanígy csinálnánk, ha elölrõl kezdenénk. Másokat is arra biztatunk, amit lehet, készítsenek házilag, barátok és család erejébõl, a mai csicsamicsa kellékekbõl pedig érezzenek rá, mi szolgál az eladó cégek gyarapítására és mi valóban az esküvõ megszépítésére.