A város, ahonnan menekülni kell

Budapesten és agglomerációjában az elmúlt évtizedben olyan önpusztító folyamatok erõsödtek fel, amelyek következtében a város és a környékén fekvõ települések rohamosan veszítik el arculatukat és válnak lakhatatlanná. A fõvárosra zúduló elviselhetetlen autóforgalom okozta zaj és légszennyezés, a gépkocsik igényeihez igazított utcák egyre inkább az áthaladás színterévé alakítják a várost. A közterek egészségtelen, kellemetlen hellyé válnak. A felelõtlenül engedélyezett nagyberuházások, a város szerkezetét eltorzító "tematikus parkok" (bevásárlóközpontok, lakóparkok, irodaparkok) e problémáknak részben okozói, részben sajátos választ jelentenek a közterületek tönkremenetelére. Ha kint rossz, teremtsünk a falak között virtuális várospótlékot! A közterületek tönkremenetelével a város elveszíti lényegét (amiért létrejött), hogy az emberek számára biztosítsa a találkozás lehetõségét. Az emberek dobozból dobozba, dobozban közlekednek -- városunk élõ szövet helyett erõdök halmazává válik, amiket autópályák kötnek össze. A közterek kiüresedése, a légszennyezés, a zöldterületek szinte követhetetlen iramú felélése, a belváros leromlása miatt Budapestrõl aki teheti, menekül. A fõváros problémái lassan az agglomerációt is tönkreteszik: a fõváros környéki önkormányzatok a bevétel érdekében készségesen adják el, minõsítik át lakópark, bevásárlóközpont, logisztikai központ építés céljaira erdeiket, zöldterületeiket. A zöldre vágyó menekülõk életük egyre jelentõsebb részét töltik dugókban, növelve a zajt és a bûzt ami õket is elûzte, így újabb tömegeket kényszerítenek a szürkülõ zöldövezetbe.

A tudatos várostervezéstõl a dezurbanizációig

A 90-es évek drámai sebességû folyamatai nem annyira minõségileg, mint mennyiségileg különböznek a viharos huszadik század korábbi idõszakaitól. A városegyesítés idején, a XIX. század végén Budapest fejlesztése országos stratégiai cél volt, a város hosszú távú fejlõdését szem elõtt tartó koordináció felett olyan testületek õrködtek, mint a Fõvárosi Közmunkák Tanácsa vagy a Városszépítõ Bizottmány. Az elsõ világháborúval azonban a szerves városfejlõdés lendülete megtört, az ezután következõ különbözõ politikai rendszerek pedig máig nem teremtették meg a hasonló funkciót betöltõ intézményeket. Trianon megfosztotta Budapestet vetélytársaitól, a dinamikus fejlõdésre képes magyar nagyvárosoktól. Az elszakított területekrõl a fõvárosba áramló középosztályi népesség csak fokozta a fõváros "vízfej" jellegét. A húszas és az ötvenes-hatvanas évek iparpolitikája, majd legutóbb a kilencvenes évek fejlesztései -- más-más érdekektõl vezetve -- tovább erõsítették kivételezett helyzetét, behozhatatlanná tették elõnyeit, de azokat egyúttal súlyos hátrányokká változtatták (gondolunk itt a zsúfoltságra, a környezeti ártalmakra, közbiztonságra stb.).

A szocializmus általános forráshiány, a központi politikai akarat mindenhatósága, a kritikán aluli színvonalú, voluntarista beruházások (pl. lakótelepek) jellemezte városfejlesztésének szinte egyenes folytatása a rendszerváltás utáni Budapest növekedése, szétesése. A rendszerváltás utáni folyamatok legnagyobb ellentmondása, hogy a város történetében a millennium óta nem állt rendelkezésre akkora beruházási tõke, mint az elmúlt évtizedben. A koordináció, a tudatos várostervezés hiánya miatt azonban ez az erõ nem fejleszti, hanem szétzilálja a várost. A közkeletû szuburbanizáció szó helyett találóbb dezurbanizációt mondani, hiszen a koordinált, hosszú távra tekintõ fejlesztés hiányában városunk kaotikus épülettömeggé válik.

Az önkormányzatok a korábbi rendszer tagadásaként széleskörû autonómiát kaptak, ez azonban szinte lehetetlenné teszi köztük az együttmûködést, és azt, hogy elszámoltassák õket: felelõsen gazdálkodtak-e a település / városrész vagyonával? A közvetlenül a választások elõtt igencsak megbecsült "polgárok" közvetlenül az urnák zárása után ismét alattvalókká süllyednek vissza, példák sokasága bizonyítja, hogy két választás között az önkormányzatok döntéseit szinte lehetetlen befolyásolni. Az önkormányzatok forrásai szûkösek, ami nagy kísértést jelent arra, hogy a rövid távú bevételért a hosszú távú lehetõségeket feláldozzák. És a kísértésnek csak igen ritkán állnak ellen.

Megszokás vagy megszökés helyett: lakóhelyünket otthonunkká tenni

A Védegylet kezdeményezése, a Jövõ Nemzedékek Képviselete az elmúlt évek során számos, a városi és város környéki zöldterületekkel kapcsolatos és egyéb városfejlesztési konfliktusban járt el az érintett lakosságot segítve. Részben ezek tapasztalataira, részben kiváló urbanisták és más szakértõk elemzéseire támaszkodva fogalmaztuk meg javaslatainkat a Növekedés vagy fejlõdés? címû állásfoglalásban. A városfejlesztés hat alapelvét és az ezekbõl adódó néhány következtetést az alábbiakban mutatjuk be.

• Növekedés helyett értékõrzõ és -teremtõ városfejlõdést! A városnak hosszú távon meg kell õriznie sajátos szerkezetét, értékes adottságait; az új fejlesztések ezekkel összhangban történjenek. Haladéktalanul meg kell kezdeni a rozsdaövezet (felhagyott ipari területek) átalakítását és az elõkészített területekre kell terelni az új beruházásokat a zöldterületek felélése helyett. A belvárosban az építészeti értékeket tiszteletben tartó, szociálisan érzékeny rehabilitációra van szükség.
• Térközök helyett köztereket! A város nem épületek sokasága, hanem közterek hálózata -- az emberek, eszmék és áruk nyilvános találkozásának színhelye. Ahhoz, hogy az utca és a tér ismét fórum, korzó, piac lehessen, fel kell hagyni a motorizált közlekedés szempontjainak mindent alárendelõ jelenlegi gyakorlattal. Az itt élõk érdekei élvezzenek elsõbbséget az áthaladók szempontjaival szemben. A közlekedési rendszer fejlesztése során biztosítsanak elõnyt a közösségi közlekedésnek és a nem motorizált közlekedésnek.
• Õrizzük meg és gyarapítsuk a város zöldterületeit! Az ökológiai fenntarthatóság szempontjai legyenek meghatározóak a várostervezésben. A városi és városkörnyéki zöldterületeket szigorúan védeni kell és újakat kell létrehozni egységes ökológiai hálózattá kapcsolva ezeket.
• A várost lakói építik. Szerves városfejlõdés csak akkor képzelhetõ el, ha a várospolitikai döntések kialakításának az érintettek aktív résztvevõi lesznek.
• Felelõs, hatékony városvezetést -- jobb együttmûködést a döntéshozó testületek között!
• Az önkormányzás pénzügyi hátterének megteremtését! A fõvárosban mûködõ forrásmegosztási rendszert az érintettek érdemi együttmûködésével új alapokra kell helyezni. Az önkományzatoknak stabil bevételi forrásokat kell biztosítani és megteremteni a felelõs felhasználás feltételeit.

Állásfoglalásunkban ezen elvekbõl következõen ajánlásokat fogalmaztunk meg a Budapest fejlõdését érintõ legfontosabb területeken (nemzetközi, hazai szereplehetõségek, a gazdaság fejlõdése; a város belsõ térszerkezetének alakulása; a közlekedési rendszer alakítása; a zöldterületek megõrzése és gyarapítása; együttmûködés az agglomerációval; közmûvek, közszolgáltatások, a nagyvárosra jellemzõ környezetszennyezések kezelése). Nyilvánvaló tehát, hogy léteznek eszközök arra, hogy a város burjánzásának gátat vessünk, azonban ezeket mihamarabb a gyakorlatban is alkalmazni kell. Úgy tûnik, a politikusok józan belátásában nem bízhatunk, a lakosság és a civil szervezetek nyomásának kell kikényszerítenie, hogy végre a város élhetõségét, hosszú távú érdekeit szem elõtt tartó várospolitika érvényesüljön. Olyan várost szeretnénk, ahol jó élni.

A Növekedés vagy fejlõdés?
címû kiadvány beszerezhetõ a Védegylettõl (1051 Budapest,
Vörösmarty tér 1.
telefon: 06-1-317-6482, fax: 06-1-317-7845; drótposta: [email protected])
vagy letölthetõ a http://www.vedegylet.hu
honlapról.