Ahhoz, hogy a szennyvíziszap hasznosítható legyen külömbözõ kezeléseken kell átesnie. A legelsõ lépés a sûrítés, ahol a cél a kezelendõ iszap mennyiségének a csökkentése a felesleges víz eltávolításával (gravitációs szûrés, centrifugálás stb.). Majd a kondicionálás következik, amelynek eredményeképpen tovább csökken a víztartalom, a szerves anyagok stabilizálódnak és a patogén (fertõzõ) baktériumok száma csökken. Ez a folyamat legtöbbször hõkezeléssel (pasztõrözés) valósítható meg. A kondicionálás másik módja az anaerob (levegõtõl elzárt) rothasztás, amely során a szerves anyagok metánná (CH4) és szén-dioxiddá (CO2) akakulnak. Az így kapott metángáz (biogáz) megfelelõ átalakítás után energiává (villamos, hõ) alakítható.

A szennyvíziszap fertõtlenítés, víztelenítés és szárítás után komposztálásra kerülhet. A folyamat többnyire aerob (oxigéndús) környezetben zajlik, amikor a szerves anyagokat az oxigén hatására aktivizált baktériumtömeg lebontja, ill. szervetlen ásványi anyaggá alakítja át (nitrifikáció, humifikáció), miközben hõ fejlõdik. A komposztálás során az iszaphoz töltõanyagokat adnak:

• mezõgazdasági hulladék (szalma, kukoricaszár, forgács, nád stb.)
• települési szilárd hulladék (szemét: rongy, papír, fa stb.)
• ipari hulladék (szerves, nem mérgezõ anyagok: szénpor, élelmiszeripari hulladékok stb.)

A komposztálás során nyert 35-60C-os gázelegy fûtésre, a humifikálódott szilárd anyag pedig mezõgazdaságil alkalmazásra hasznosítható.

A komposztkészítés gilisztákkal is megvalósítható. Különleges gilisztafajok az iszapban megfelelõ nedvességtartalom és hõmérséklet mellett képesek igen gyorsan szaporodni. A gilisztatömeg az iszapot, mint tápanyagot emésztõszervén átgyúrja, s ezzel a kereskedelemben értékesíthetõ humuszanyagot termel. A gilisztaszaporulat egy része szintén értékesíthetõ.

Külön megemlítendõ a fémekkel (Hg, Cd, Ni, Pb stb.) dúsult szennyvízbõl nyert szennyvíziszap kezelése. Ezek legtöbbször depóniákba kerülnek lerakásra, ahonnét azonban a toxikus (mérgezõ) anyagok nem megfelelõ szigetelés esetén a talajvízzel elszivároghatnak, komoly talajszennyezõdést okozva. A fémtartalmú iszapok másik kezelési módja az égetéssel való megsemmisítés, ez a folyamat azonban légszennyezési és salakelhelyezési gondokat okoz.

A megfelelõen kezelt (stabilizált és komposztált, de káros anyagot nem tartalmazó) iszapok tehát a mezõgazdaságba visszafordíthatók, ahol biztosítják a termõföldbõl kivont nitrogén és foszfor pótlását (kiváltvá ezzel jelntõs mennyiségû mûtrágyát), valamint humusszá átalakuló szerves anyagaik értékes növényi tápanyagot szolgáltatnak.

Néhány érdekes adat:

• Az ipar fejlõdésével párhuzamosan az utóbbi 30-40 évben a vízfelhasználás kb. az ötszörösére növekedett.
• Az ipar frissvízigénye az ország vízszükségletének a fele.
• A szennyvizet befogadó vízfolyások káros szennyezettségének 75%-a az ipari üzemekbõl származik.
• Az ipari termelésben felhasznált frissvíz mintegy 30%-a szennyezõdik alapanyagokkal, segédanyagokkal, végtermékekkel és meghatározhatatlan tényezõkkel.
• Az ipari szennyvizek 1/5 részét kezelik kielégítõ módon, 60%-át részlegesen, a többit pedig kezeletlenül juttatják befogadó élõvízfolyásainkba.