Ilyen címkék a fogyasztási cikkek és szolgáltatások széles skáláján megtalálhatók: textílián, szõnyegen, farmernadrágon, élelmiszeren, építõanyagon, cipõn, bõrárun, bútoron, játékon, mosógépen, mosóporon, tapétán lehet látni õket, továbbá az ökoturizmus, a kereskedelem, a szállodák és az éttermek, strandok is élnek velük, s ezzel a lista még nem ért véget.

Például a Környezetbarát Szõnyeg Gyártó Egyesület, a GuT címke kibocsátásával azt ígéri a fogyasztóknak, hogy szõnyegeik nem tartalmaznak rovarirtószert. Valójában ma már szinte egyetlen szõnyeg sem tartalmaz rovarirtószert. Ugyanakkor a GuT címke nem vesz tudomást a Permethrine nevû molylepkék ellen használt idegméregrõl, amelybõl akár 500 milligrammot is tartalmazhat egy szõnyeg. A Donau Tufting szõnyeggyár - mely megalkotta a Greenline /Zöldvonal/ jelzést - némiképp neheztel a GuT védjegyre, mivel az elõbbi sokkal szigorúbb követelményeket állított fel magának, például azt, hogy kiküszöböl mindenféle szintetikus kezelést, és kizárólag természetes alapanyagokat használ.

Körülbelül ugyanez történt az MST-védjegyek esetében a Fogyasztó- és Környezetbarát Textíliák Egyesülésénél. Az MST garantálja, hogy a textília mérgezõ anyagoktól mentes lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szövetek kezelésénél nem használnak rákkeltõ festéket. Ugyanakkor az, hogy a gyapotot környezetbarát módon termesztették-e vagy sem, már nyilvánvalóan nem érdekes a címkézõk számára. A szóban forgó vállalatok azt is nyíltan beismerik, hogy nehéznek tartják a nyersanyagok gyártási folyamatának ellenõrzését. A Fogyasztók Egyesülése szerint ez a fajta védjegy sokkal inkább zavart kelt, mint felvilágosítást ad, és visszaél a fogyasztók környezettudatosságával.

Sajnos azt a végkövetkeztetést kell levonni, hogy amikor termelõ cégek egy szervezete bevezet egy öko-védjegyet, a feltételeknek kézenfekvõ dolgon kell alapulniuk, mivel figyelembe kell venniük az összes tagszervezetük érdekeit illetve a gyártási eljárásokat. Az ilyen védjegyek végülis csak a közös, már meglevõ minõségi szabványokat szabályozzák.

Persze vannak pozitív példák is. A textíliákhoz visszatérve elmondhatjuk, hogy van néhány cégcsoport, mely figyelemmmel kíséri a gyapot elõállítását a kezdetektõl a végállomásig. Például az Ecollection és az Eco Cotton - ez utóbbi a WWF-fel együtt fejlõdött ki - garantálja, hogy nem szórtak növényvédõszert a termõföldekre, a gyapjúszövet elõállítása formaldehid vagy klór fehérítõ nélkül történik, kizárólag környezetbarát festékkel színeznek, és az elhasznált szövetekkel történõ hulladékgazdálkodás nem jelent veszélyt a környezetre.

A kétes garanciák versengését látva nem meglepõ, hogy még mindig a német Kék Angyal kapja a legjobb minõsítést a fogyasztóktól. Állítólag a lakosság 80%-a ismeriezt a több mint 4000 fogyasztási cikken szereplõ címkét - Németországon kívül is, a mosógépektõl a festékeken át a PVC padlóig. Bár jó neve van, mégis érte már némi kritika a címkét. A jelzés csak néhány környezetvédelmi szempontot vesz figyelembe egy-egy termék esetében, és maga a gyártási folyamat környezeti hatásait elhanyagolja. Például a már említett PVC padló azért kapta meg a Kék Angyalt, mert nem tartalmaz azbesztet, míg magának a PVC-nek mint anyagnak a problémáit kihagyták a vizsgálatból.

A leendõ európai öko-védjegyhez - egy tizenkét csillagból álló virághoz - képest a Kék Angyal talán sokkal kedvezõbb fényben fog feltûnni. Már kidolgozták a követelményeket néhány iparágra és anyagcsoportra, de nagyon alacsony határértékeket szabtak, és a mai minõségi követelményeket látva ezek nem fognak számottevõ fejlõdést eredményezni. A csomagolás terén az Európai Unió kutatása még mindig csak elõkészítõ szakaszban van. Ezidáig semmiféle követelményrendszert nem állítottak fel.

Példaként a Német Környezetvédelmi Minisztérium említhetõ, mely azt a feladatot kapta, hogy mosóporokra határozzon meg követelményeket. A mosószeripar nyomásának hatására azonban az európai öko-védjegy követelményei szinte minden német mosóporra alkalmazhatók. Eközben a Kék Angyalt mindössze egy német mosópor érdemelte ki.

Annak ellenére, hogy az európai öko-védjegy követelményei nagyon alacsony szinten vannak, mindössze néhány mosószer fogja viselni a közeljövõben. Minden terméknek meglehetõsen drága vizsgálatokon kell átesnie, mielõtt az európai öko-védjegyet megkapja.

Ilyen kutatást elõreláthatólag csak a nagy vegyi konszernek tudnak megfizetni, a kisebb gyárak pedig bizonyosan nem, holott valójában ezek gyártják az igazán környezetbarát mosóporok nagy részét.

Úgy néz ki, hogy az Európai Unió öko-védjegyének eltúlzott költségei és kétes hatékonysága következtében az egyes országok védjegyei, mint például a Kék Angyal vagy a holland Milieu Keurmerk illetve a francia Marque NF Environment egyre népszerûbbé válnak a cégek és a kormányok körében is.

Ennek következtében felettébb kétséges, hogy az európai öko-védjegynek lesz-e egyáltalán bármilyen hatása a harmonizációra a következõ években.