A Minisztérium egy gyakorlatilag kész tervezettel érkezett már az elsõ, februári ülésre, melynek lényegi elemei nem képezték vita tárgyát. Ilyen például, hogy a rendszer csak olyan cégek pályázatát fogadja be, akik egy vagy több csomagolóanyag típus tekintetében országos vagy több megyére kiterjedõ gyûjtõ és hasznosító rendszer kiépítésére és mûködtetésre pályáznak. Az ülést vezetõ minisztériumi tisztviselõ az ellenvetéseket azzal hárította el, hogy más szabályozási alapelv a források szétaprózódását eredményezné, amit a KTM nem kíván támogatni. Végül egy olyan megfogalmazást fogadott el a bizottság, mely az "országos vagy több megyére kiterjedõ" megfogalmazás helyett a "regionális" szót tartalmazza.

Mint a környezetvédõ mozgalom képviselõje kifogásoltam, hogy a pályázati és támogatási rendszer a hulladékmegelõzõ rendszerek létesítésére és mûködtetésére semmilyen forrást sem biztosítana. Kovács Árpád államtitkár helyettes úrtól azt a választ kaptam, hogy a KTM a jogszabályt úgy értelmezi, hogy az a már megképzõdött hulladékok káros hatásainak megelõzésére és nem a hulladékképzés megelõzésére kell, hogy szolgáljon. Ez utóbbira nem hogy nem szándékoznak pénzt adni, de véleménye szerint nem is jár semmi. Megjegyzem, hogy a jogszabályok, feltehetõleg szándékosan, számos túlbonyolított és homályos megfogalmazást tartalmaznak, amelyek kedvezõ lehetõséget teremtenek a rendelkezések hatástalanítására és a környezetvédelmi érdekek semmibevételére. A HUMUSZ egy ilyen ügyben (termékdíj alóli részleges mentesség) már az Alkotmánybírósághoz fordult, most a megelõzéssel is mehetnénk.

Újrahasználat és újrahasznosítás

A pályázati rendszer ezen tervezete, véleményünk szerint, nem tartalmazta az újrahasználati rendszerek kiépítésére beruházók pályázati lehetõségét sem. Errõl élénk vita bontakozott ki köztem és a KTM képviselõi között. Ök úgy vélték, hogy az "újrahasznosítás" magában foglalja az újrahasználatot is. Ellenvetésemre kifejtették, hogy a KTM a betétdíjas újrahasználati rendszerekben mozgó csomagolóeszközöket is hulladéknak tekinti. Eltekintenek tehát attól az egyébként bizonyára elhanyagolható körülménytõl, hogy ezek az eszközök a használat során nem veszítik el technikai tulajdonságaik egy részét, így potenciálisan újrahasználhatók, azaz nem szemét, hanem csomagolóeszköz áll továbbra is rendelkezésünkre. Sokadszor, de ismét hasztalanul magyarázgattam a megjelenteknek, hogy az általuk más esetekben példaképnektekintett EU országokban a betétdíj nem eladási ára a csomagolóeszköznek, hanem egyfajta zálogdíj, amelynek az érvényesítése a zálogbavevõ szándékán múlik. A kibocsátó a csomagolóeszközhöz fûzõdõ tulajdonjogát náluk fenntartja és a kapott betétdíjat nem bevételként számolja el, hanem kötelezettségként mutatja ki. Az eredmény végül annyi lett, hogy ha nagyon akarom, megszavasztatják, nevesítve bekerüljön-e a beruházási támogatási célok közé az újrahasználati rendszerek támogatása. Nagyon akartam. Hála a tagok többsége józanságának, megszavazták.

A februári ülés azzal zárult, hogy 1 fõ szavazattöbbséggel elvetettük a szakmai szervezetek indítványát arról, hogy a megképzõdött alap tervezett 70%-os beruházási és 30%-os mûködtetési célú felosztását 50-50%-os vagy 30-70%-os arányra változtassuk. Áprilisban aztán a létszámfölényben megjelenõ szakmai szervezeti képviselõk puccsszerûen újraszavaztatták a kérdést. A másik oldalról jövõ tiltakozások arra voltak elegendõek, hogy kompromisszumos 60-40%-os arány született a beruházási források javára.

Az áprilisi ülés ezt követõen kizárólag a mûködtetési források csomagolóanyag típusonkénti felosztásával foglalkozott. Az újrahasználati rendszerek mûködtetési támogatását tiltakozásom ellenére minden esetben elutasították (üveg, papír, mûanyag), sõt a papír újrahasználatra való alkalmasságát is megkérdõjelezték, hiába mondtam el példának a gyûjtõkartonok ismételt felhasználásának lehetõségét. (Tény, hogy a szakmai oldalon a papíripar prominens képviselõi ülnek.) Hiába érveltem sokadszor a megkülönböztetõ szabályozás bevezetésének szükségességérõl a betétdíjas újrahasználati csomagolások, különösen az üveg esetében, hiába kért segítséget az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium jelen lévõ képviselõje a rájuk háruló, évek óta húzódó szabályozási feladatok megoldásához, meglehetõs közöny volt a válasz. Egy általam személyesen nem ismert bizottsági tag úr e közönyt nyomatékosítandó még meg is jegyezte, nem érti, "miért kell egy megbukott csomagolási móddal ennyit foglalkozni."

A mûködtetési források elosztásánál - a befizetési arányoknak megfelelõen - a papír, a mûanyag és az üveg kaptak fõ hangsúlyt. A pályázat elõfeltétele minden esetben a visszagyûjtés és az újrahasznosítás együttes megjelenése. E három anyagtípus vitájának lezárása után az ülés ismét virágzott az abszurditásoktól.

Fémdobozok

Kész gyöngyszem, hogy a KTM elõterjesztésében a fém italosdobozok támogatása jelent meg egyedül és kiemelten a fém csomagolóeszközök közül. Tiltakoztam az elképzelés ellen, utalva arra, hogy a környezetvédõ mozgalom álláspontja szerint, mely a HUMUSZ részérõl az év folyamán hivatalos kezdeményezésként fog megjelenni, a fém italosdobozokat be kell tiltani. Különösen erõforrásigényes és pazarló voltuk miatt az újrahasznosítás, ezáltal fogyasztásuk ösztönzése, kezdeményezésünk nélkül is elfogadhatatlan lenne számunkra. A szakmai oldalon helyet foglaló, a Coca Colánál dolgozó tag hevesen tiltakozott bejelentésem ellen, az elképzelésben a piaci szabadság megsértésének rémét felfedezni látva. Az államtitkár helyettes úr megnyugtatólag tájékoztatta, hogy akár tetszik neki, akár nem, a HUMUSZ-nak környezetvédelmi érdekekre hivatkozással jogában áll ilyen kezdeményezéssel az államigazgatáshoz fordulni. Végül a bizottság olyan módosított szöveget fogadott el, hogy a támogatást általában fém élelmiszer és egyéb csomagolások hasznosítáõsára lehet majd adni.

A Tetra Pak pénze

Parázs vita alakult ki a kombinált csomagolások, különösen a Tetra Pak típusú kombinált dobozok "újrahasznosítása" ügyében. Az elõterjesztés és végül az ellenszavazatom mellett elfogadott határozat 5.-Ft/kg támogatást enged visszajuttatni a befizetett 8.-Ft/kg termékdíjból. A vita során kiderült, hogy a jelenleg üzemelõ hasznosítási eljárás a Duna Packnál kizárólag a Tetra Pak termelési vágási hulladékára terjed ki és csak a papírt vonják ki a hulladékból. A polietilén és az aluminium szeméttelepre kerül. A hasznosítás egyébként drága és energiaigényes folyamat, melyért jelenleg a Tetra Pak fizet. (kizárólag reklám megfontolásokból, a szerk. megjegyzése) A lakosságtól esetlegesen visszagyûjtött dobozok közül a szennyezõdés miatt csak a gyümölcsleves dobozok jöhetnek szóba (tejes, tejtermékes, vegyszeres nem), és azok is csak otthoni vizes öblítés esetén. (Azaz a Tetra Pak, a Gyõrtej, Hajdútej stb. kezdeményezte iskolatejes begyûjtések után a dobozok nyilvánvalóan szelektíven mennek majd a szeméttelepre.) A tervezet elfogadása az "adjuk meg a lehetõséget" felkiáltás jegyében született meg. Kérdés, hogy kinek az érdeke lehetõséget adni egy energiapazarló, haszontalan eljárásnak, illetve egy olyan cégnek, amelyik tõkeerejére támaszkodva hamis környezeti nevelési hadjáratot folytat hosszú ideje a kisiskolások neki megfelelõ agymosására.

Összefoglalva:

1. Az új jogszabály az elõzetes ígéretek ellenére nem szolgálja a hulladékmegelõzés ügyét és az újrahasználat is csak fellépésünknek köszönhetõen jelenik meg a preferált célok egy részében.
2. Az újraelosztási rendszer alapelveinek kidolgozása a bizottság elõzetes megkérdezése nélkül történt és nyilvánvalóan a tõkeerõs, a nagy befizetõk által felállítandó szervezeteket fogja támogatni.
3. Az alapba befolyó források - mint az várható volt - igen korlátozottak és egyre csökkenõek lesznek. (Értesülésünk szerint a legnagyobb kibocsátók máris megszerezték a mentességet.
4. A fogyasztó a termékdíjban egyfajta szelektív gyûjtési és újrahasznosítási folyamat elindítását fizeti meg. Ez esetenként valós, esetenként energiapazarló, költséges, a befizetõ szennyezõk túlélését biztosító folyamatokat takar.
5. A termékdíj a megelõzés és az újrahasználat preferálásáak teljes illetve részleges hiánya miatt a hulladékképzõdés mérséklésére a fogyasztói befolyásolás útján alkalmatlan. Egyidejûleg képtelen arra is, hogy a csomagolóanyagok piacán megmentse vagy bevezesse a környezetkímélõ alternatívákat, ezáltal a választás lehetõségét.

A törvény tehát nem lesz hatással sem a csomagolóanyag ipar szerkezetére, sem termékskálájára. Hatására nem fog csökkenni az új erõforrások iránti igény sem, vígan nõhetnek tovább a szeméthegyek. A termékdíjért folytatott harcon túl, a szeméthegyeken innen vagyunk. Utóbbiakkal még sokáig küzdhetünk.