I. A csomagolóeszközök környezetvédelmi termékdíjával kapcsolatos egyes szabályok (kormányrendelet)

1. A törvény 11.§ (3) bekezdése kimondja: "Teljes mentesség szerezhetõ a Cskt. alól, ha a külön jogszabályban meghatározott kötelezõ kezelési aránynak megfelelõ mennyiségû csomagolóeszközt kezelt a kötelezett. A mentesség meghatározásakor a kezelt csomagolóeszköz arány és a kötelezõ kezelési arány hányadosát kell figyelembe venni."

A Kormányrendelet 1.§-a a mentesség feltételeit az 1. sz. mellékletben leírtak szerint szabályozza, amely a mentesség százalékát egy képlet alapján, a kezelt mennyiség összege és a termékdíjfizetés alapjának a kötelezõ kezelési aránnyal vett szorzata hányadosaként határozza meg. Ez azt jelenti, hogy termékdíj alóli mentesség feltételeit úgy határozták meg, hogy a kötelezett a kötelezõ kezelési arányt el nem érõ kezelési érték mellett részleges mentességet vehessen igénybe. A mentesség meghatározásának ezzel a módjával nem értünk egyet és kételkedünk abban, hogy ez a módszer a törvény értelmezésének megengedhetû módja-e. A törvény szövege ugyanis a teljes mentesség jogosultságát és annak számítási módját határozza meg. Mivel az idézett paragrafus elsõ mondatában nem a "Teljes és részleges mentesség szerezhetõ..." megfogalmazás áll és a második mondatban sem a "A mentesség mértékének meghatározásakor..." kifejezést alkalmazott a törvényhozás, feltételeznünk kell, hogy a törvényalkotó szándéka szerint mentességet a Cskt. alól a kötelezett csak akkor szerezhetne, ha a kezelt csomagolóeszköz arány és a kötelezõ kezelési arány hányadosa 1 vagy 1-nél nagyobb. A "részleges" és "mértékének" szavak hiánya miatt részleges mentesség, tehát a kötelezõ kezelési arányt el nem érõ kezelési mértékekre termékdíj visszatartási lehetõség a Törvény szövege alapján szerintünk nem lenne biztosítható. A részleges mentesség engedélyezése a környezetvédelmi alapot a Cskt.-ból eredõ jelentõs bevételtõl fosztja meg, továbbá jelentõs mértékben csökkenti a Cskt. ösztönzõ hatását az újrahasznosítási és újrahasználati rendszerek kialakítására, fejlesztésére. Megjegyezzük továbbá, hogy a hazai jogszabályalkotásban éppen félreérthetõsége miatt még "részleges mentesség" kifejezést sem alkalmaznak a gyakorlatban, hanem a "mentesség" és "kedvezmény" kategóriákat különítik el. Amennyiben tehát a törvényalkotó a kötelezõ kezelési arányt el nem érõ, de kezeléssel foglalkozó szervezeteket is termékdij visszatartási lehetõséggel kívánta volna ösztönözni, ezt "termékdij kedvezmény szerezhetõ" megfogalmazással nyilvánította volna ki.

Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a Kormányrendelet kidolgozása nem a Törvény szövegébõl és szellemébõl, hanem a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszternek a csomagolóanyag gyártók érdekszövetségével 1995. március 27-én kötött megállapodásából ered.

2. A Kormányrendeletben meghatározott, az egyes anyagfajtákra vonatkozó kötelezõ kezelési arányok "véletlenül" azonos mértékûek a fentiekben említett miniszteri megállapodásban szereplõkkel. Mivel a kötelezõ kezelési arányoknak nem csupán a szennyezõ iparág anyagi érdekének, de gazdasági, társadalmi és környezeti érdekeknek is meg kell felelniük, fontos lett volna, hogy a KTM elkészítse azokat a háttéranyagokat, számításokat, amelyek kellõképpen indokolják a kötelezõ kezelési arányok bevezetett mértékét. A Kormányrendelet az egyes anyagfajták között eltérésekre magyarázatot nem nyújt, és az 1996-97-es évekre meghatározott kötelezõ kezelési arányok messze elmaradnak az EU-Csomagolási direktivájában meghatározott minimumtól is.

Az egyes anyagfajtákra elõírt kötelezõ kezelési arányoknál továbbá külön kellett volna szabályozni az ezeken belüli minimális újrahasználati/anyagában történő újrahasznosítási százalékarányt. Csak így lenne megakadályozható, hogy az anyagában újrahasznosítható vagy újrahasználható használt csomagolóeszközöket ne kizárólág energianyerés érdekében történõ elégetésré használják fel (erõforrás-pazarlás) és ezt ráadásul termékdíj mentességgel jutalmazzák.

3. Komoly elõrelépésként és munkánk sikereként értékeljük viszont, hogy a Kormányrendelet 2.§ (2)d/ pontja elõírja, hogy mentességet újrahasználat, újrahasznosítás és enérgianyerés esetében is csak elkülönített anyagú, termékdíjköteles termékbõl képzõdött hulladék felhasználása alapján lehet szerezni. (Ugyanez a szabályozás jelenik meg a KTM-rendelet 13.§-ában, amely a rendszeres támogatás feltételeit taglalja.) Ez az egyeztetéseket követõen bekerült szabályozás megnyugtatóan mérsékli azon korábbi aggályainkat, hogy vegyesen visszagyûjtött mûanyagszemét égetésével termékdíj alóli mentésséget lehetne szerezni, illetõleg a vegyes hulladék ellenõrizetlen égetésével újabb környezeti problémát okozzon valamely igyekvõ vállalkozó.

4. A Kormányrendeletbõl kifogásaink hatására kikerült az a rendelkezés is, amely az újrahasználat termékdíjmentességéhez szükséges kötelezõ kezelési arány mértékét az egyéb kezelési módoknál meghatározottaktól eltérõen állapította volna meg. Semmi nem indokolta volna az egyes anyagfajták újrahasznosítási vagy energianyerési kötelezõ arányaihoz képest többszörös, 75-80%-os kezelési arány meghatározását és ezáltal az újrahasználat diszkriminálását más hasznosítási módokkal szemben, hiszen pont az újrahasználat az, mely a kezelési módok közül az erõforrás takarékossága tekintetében az elsõ helyen áll. Egy ilyen szabályozás szélsõséges esetben azt eredményezhette volna, hogy a visszagyûjtött csomagolóeszközök bezúzásra és anyagukban történõ újrahasznosításra kerültek volna csak azért, mert az újrahasznosítás termékdíjmentességéhez nem 75, hanem csak 20%-os kezelési arányt kell igazolni. Ezt a véleményünket a CSAOSZ képviselõje is támogatta.

Mivel nem minden kívülálló számára érthetõ, miért kellett tiltakoznunk az újrahasználat eltérõ mértékû kezelési aránya ellen (hiszen tényleg az a jó, ha a lehetõ legtöbb göngyöleg kerül vissza a kibocsátóhoz), itt egy részletesebb magyarázat és célmegjelölés következik:

A környezetvédelmi tárca és a kormány feladata nem az, hogy az újrahasználat termékdíjmentességét diszkriminatív módon szabályozza, hanem a különféle hasznosítási módok között kellene az újrahasználat preferenciáját megteremtenie. Ez azt jelenti, hogy az ipar és a kereskedelem számára bizonyos termékkörök (pl. italos palackok, hordók, tartályok, gyûjtõkartonok, rakodólapok) esetében elõ kellene írni az újrahasználati rendszerû csomagolásban forgalmazott termékmennyiség részarányát. Németországban ezt a megbontást nemcsak csomagolási típusokra, de még egyes palackozott italfajtákra lebontva is meghatározzák és megkövetelik. (a jelenlegi átlagos adatokat induló kötelezettségként elõírva és rendszeresen emelve). Amelyik kötelezett az ehhez szükséges infrastruktúrát nem teremti meg, egyutas rendszereivel még a kötelezõ kezelési arány teljesítése esetén sem élvezne termékdíjmentességet. A kötelezõ kezelési arányt nem teljesítõket pedig ezekben a kategóriákban kötelezõ, az egyutas csomagolásra is érvényesített betétdíj bevezetésével kellene szankcionálni. Tény, hogy a kormány által sokat emlegetett EU Csomagolási direktíva a megelõzés és az újrahasználat kiemelt preferenciáját rögzíti és ennek szabályozását pártolja, de ez jelenleg a hazai szabályozásból teljesen hiányzik.

5. A 4.§ (2) bekezdésében meghatározott bizottsági összetétellel (CSKTB) nem értünk egyet. A bizottságok munkájában ugyan javaslatunkra 2 helyet kaptak az önkormányzati szövetségek képviselõi, de a fogyasztóvédelem már csak a Fõfelügyelõség útján és csak megfigyelõként lehet jelen. Egyúttal úgy véljük, hogy mind az öt érintett érdekkörnek egyenlõ arányú, pl. 3-3 fõ képviseletet kellett volna biztosítani. A Kormányrendeletben szereplõ 7 fõ ipar, 7 fõ kormányzat, 2 fõ környezetvédelem, 2 fõ önkormányzat arányból inkább a környezetvédelmi miniszter elõzetes megállapodása és nem a Törvény által támasztott tényleges elvárás köszön vissza.

II. A belföldi elõállítású és az importált termékek termékdíja (KTM-rendelet)

Az egyeztetõmunka eredményeként került be a KTM-rendeletbe a 8.§ (3) bekezdése, amely kimondja, hogy "a használt vagy hulladékká vált termékdíjköteles termék után nem lehet a termékdíjat exportáláskor visszaigényelni". Igen jelentõs eredménynek tekintjük, hogy a - fõként a fejletlenebb országok felé irányuló szemétexportot - környezetvédelmi alap terhére nem lehet támogatni.

III. A termékdíj pályázat útján történõ felhasználására vonatkozó szabályok (KTM-rendelet)

A 13.§ (4) bekezdése megvonja a rendszeres támogatás lehetõségét a mentességbe beszámított, kezelt termékek után. Ennek törlését javasoltuk, mert a mentességre jogosító tevékenységek rendszeres támogatásának megtiltása pont a Törvény elvárásai szerint mûködõ kezelõrendszerek továbbfejlesztésére, hatékonyabb mûködtetésére nem biztosít forrást, ami a kullogók és alibi-tevékenységet folytatók javára válik. Sajnos e megkötés a rendelet része maradt.

IV. 1. sz. melléklet a KTM-rendelethez

E melléklet határozza meg a termékdíjköteles termékek körét.

1. A társított csomagolóeszközökkel kapcsolatban nem értünk egyet a meghatározás szövegbeni elhelyezésével és annak tartalmával sem. Megítélésünk szerint ennek az alapvetõ értelmezõ rendelkezésnek már a törvény szövegében meg kellett volna jelenni, ehhez képest most a rendelet mellékletének egy magyarázó rovatában szerepel. A meghatározásban, miszerint "társított az olyan egyszerû, mechanikus módszerrel külön nem választható csomagolóeszköz, amelynél egyik anyag aránya sem éri el a csomagolóeszköz tömegének 90%-át", a 90%-os arány helyett a javaslatban eredetileg szereplõ 95%-ot tartjuk elfogadhatónak. Az arány csökkentésére a CSAOSZ képviselõjének javaslata alapján került sor.

2. A mellékletben a Belföldi Termékosztályozás (BTO) szerint felsorolt termékdjíköteles termékek listája nem ad egyértelmû eligazítást arra, hogy a rendelet hatálya alá tartoznak-e a gyorsétkeztetés során keletkezõ csomagolási hulladékok? (papír-, mûanyagtálcák és poharak, eldobó evõeszközök) Sajnos várható, hogy az érintett cégek - a nem egyértelmû megfogalmazások miatt - megpróbálnak majd a törvény hatálya alól kibújni.

V. A rendeletekben nem szereplõ, szerintünk azonban szabályozandó területek

1. A rendeletekben nem találhatók meg a hatékony ellenõrzést biztosító rendelkezések (sem a termékdíj beszedése, sem a támogatások kiutalása tekintetében). Az ellenõrzésre jogosultak és az ellenõrzés módjának megnevezése nélkül az egész szabályozási szándék komolysága kétségbe vonható. Figyelembe kell venni,

• a termékdíjat a kötelezettek továbbhárítják a fogyasztókra,
• a csomagolóeszköz-hulladékok túlnyomó többségének ártalmatlanrtása továbbra is az önkormányzatokat terheli,
• az újrafeldolgozó, a hulladékégetõ és -kezelõ szervezetek, illetve a másodlagos kötelezettként belépõ koordináló szervezetek nem állami, hanem magántulajdonban lesznek a csomagolóanyagipar tulajdonosi részvételével.

  Emiatt és a szabályozott probléma jelentõségére való tekintettel alapvetõnek tartanánk az állami-hatósági mellett a társadalmi ellenõrzés biztosítását is.

  2. Elengedhetetlennek tartanánk továbbá, hogy a KTM még a Törvény hatálybalépése elõtt nyilvánosságra hozza azon mûszaki irányelveket (szabványokat), melyek pontosan meghatározzák az anyagában történõ újrafeldolgozás és az energianyerés ökológiai ismérveit. Ez az alapja ugyanis annak, hogy az elõzetes engedélyezési eljárásban résztvevõ környezetvédelmi felügyelõség, és az ezt követõen döntést hozó CSKTB szakmailag megalapozottan mérlegelhesse a tervezett tevékenység ökológiai és ökonómiai hatásait.

  Gyõr, 1995. október 30.

  Dr. Kalas György titkár

  Bödecs Barnabás elnök

  Hulladék Munkaszövetség