Szabad, nem szabad

A XVI. kerület tipikusan kertvárosi jellegű település, sok zöldfelülettel, ahol az önkormányzat az utóbbi években két komposztálással kapcsolatos programot is indított a polgárok kezdeményezésére. Az egyik követendő más kerületek számára is, a másik viszont nem.
Bár a magyar politika pártfüggetlenül azt harsogja, helyzetbe
kell hozni a kis- és középvállalkozásokat, valamiért mégis úgy érzékeljük, még
az innovatív vállalkozásoknak is két karommal kell küzdeniük a fennmaradásért.
Történetünkben egy vérbeli helyitermékes, natúr kozmetikumos zöld vállalkozás
problémáját ismertetjük.
Pécs Ökováros programjában aktív civilek foglalkoznak a
környezeti neveléssel. A Pécsi Zöld Kör beszámolója szerint külön ügyelnek
arra, hogy a jól ismert témákat a helyi viszonyokra adaptálják.
Mi a MÜSZI? A 80-as évek híres reklámján túl a Blaha
Lujza téri Corvin Áruház legfelső emeletén működő Művelődési Szint rövidítése
is ez. Az itt található műhelyében
beszélgettem Laczkó Julival, aki Plastenka név alatt különféle
csomagolóanyagokból készít szebbnél szebb táskákat.
Tavaly október végén indította elektronikus útjára a ceglédi lakosságot rendhagyó alapanyag-gyűjtésre buzdító felhívását Bárány Brigitta és Körösztös Krisztina. Olyan lomnak titulált, de a megfelelő kezekben kincsekké formálódó anyagokat vártak a környékbeliektől, amik a közeli óvodák kézműves foglalkozásain hasznosak lehetnek.
Létezik egy igen különleges, általában gazdasszonyok által gyakorolt háztáji erdőgazdálkodási mód: a flakonerdő telepítés. Helye általában a fürdőszobai szekrény. A telepített egyedek jellemzője, hogy többnyire műanyagból készülnek, tetszetős külsővel rendelkeznek, kellemes illatúak, ugyanakkor többségük az egészségre és a talajra, a talajvizekre veszélyes, biológiailag nem lebomló anyagot tartalmaz. Hogyan úszhatjuk meg nélkülük a tavaszi nagytakarítást? Íme néhány praktikus és olcsón megvalósítható ötlet!
Gazsi egy zsibvásár Szekszárd főterén, a Garay téren. A város 2010 szeptemberétől rendszeresen, minden hónap első szombatján rendezi meg a Garay téri zsibvásárként ismert használtcikk vásárt.
Sokak szerint az újságírás és a környezetvédelem is a közhelyek
szakmája lett mára. Pedig, egy elcsépelt klisével élve, tényleg
érdemes visszanyúlni elődeink jól bevált módszereihez. Persze
a retro mindig kicsit más, mint az eredeti – nincs ez másként a
közösségi földhasználattal sem.
Az ihlet egy pihent, kánikulai nyári napon szállt meg: színes
műanyag dossziékból napvédő „függönyöket” készítettem.
A mások által kidobásra ítélt irodai kellékek jó szolgálatot
tesznek a teraszunkon, hogy a nap ne égesse szét a virágokat
(bár most esik az eső), és hogy a színes ReUfficista* mozaikok
jobb kedvre hangolják nézőiket.