Ezt ma reggel olvastam a metrón egy utastárs bulvárlapjában. Megnyugtató mindenesetre ez. Lehet tovább folytatni, amit csinálunk. Reklámot zabálni, megasztározni, aranybányát nyitni, lokátort építeni meg szemétégetőt. Ha feléltünk mindent, van hova menekülni. Három ilyen hely is van.

Hosszan sorolhatnánk, mi mindent kellene tenni a hulladékgazdálkodás területén, hogy sok-sok vállalat átálljon tisztább és takarékosabb termelésre; hogy ne a hajléktalan kukabúvárok legyenek kénytelenek a mocsokból kigyűjteni a még hasznosíthatót; hogy biztosak legyünk abban, hogy az országban keletkező veszélyes hulladék szabályosan lett ártalmatlanítva; hogy elmondhassuk, az erdő, a mező és a patak mentesül végre az illegálisan szétdobált szeméttől, és így tovább.

Válogassunk össze gondosan egy tucatnyit nimfomániás libák, idétlen exhibicionisták, üresfejű macsók és szívtipró aranyifjak közül, zárjuk be őket egy jól bekábelezett helyre néhány hétre, figyeltessük őket két-három millió kukkolóval napi huszonnégy órában (adjunk el közben sok-sok reklámidőt), és hirdessük azt: ez a Valóság.

Pepó Pál botrányos tevékenysége után öt hónapig sokkal békésebb idõszak köszöntött be a környezetvédelem irányításában. Ligetvári Ferencet elfogadta a környezetvédõ mozgalom, de erõsen beletenyerelt egyes kisgazda körök érdekeibe. A Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) háza táján "túlzásba vitte a rendcsinálást" (lehet ilyet?!), ezért távoznia kellett. Az új miniszter, Turi-Kovács Béla, alapvetõen szimpatikusan lépett fel, azóta a HuMuSz-vezérkart személyesen is fogadta. Várjuk a további vizsgálatot, de még jobban a szakmai munkát!

Még ki sem hirdette a minisztérium a Hulladék Évét (úgy tudjuk, ki fogja), leleményes polgártársaink máris elkezdték ünnepelni: "Közel 600 köbméter hulladékot takarítanak össze az újév reggelén a FKf Rt. munkatársai Budapest utcáiról. Az idei szemétmennyiség messze felülmúlta az elmúlt évekét: a korábbi szilvesztereket követően átlagosan 150 köbméter hulladéktól kellett megtisztítani a főváros közterületét". (index)

Kétéves költségvetés készül, aminek politikai, gazdasági jelentõségét nem a mi dolgunk latolgatni. Ami ránk tartozik az az, hogy a környezetvédelem nem kap annyi forrást a következõ két évben, mint 2000-ben. Egy darabig még a kormányfõ azt nyilatkozta, hogy minden tárca költségvetése nõ (legalább 14.5%-kal), mára a Környezetvédelmi Minisztérium mínusz 6%-nál tart (hangsúlyozzuk, nominálértékben), így kormányon belül az utolsó.

Az állam csak retorika szintjén veszi komolyan a társadalmi szervezeteket, és miközben a pártok és ifjúsági szervezeteik egyre több állami (és egyéb.) pénzekhez jutnak, a közhasznú civil szféra tartósan vagyon, működési és projectforrások nélkül tengődik.

Szinte képtelenség átfogó képet nyújtani a mai magyar veszélyes hulladék helyzetről. A legnagyobb baj, hogy nincsenek aktuális adatok, ha vannak is, mi nem nagyon férünk hozzá. Kevés kiadvány jelent meg, ami ezzel foglalkozna, főleg csak egy 1994-es KTM kiadványra és egy színes ábrás leporellóra hagyatkozhatunk (az ábrákat is onnan csórtuk).

Hosszú volt a nyár, és részünkről elég mozgalmasan telt. Tekertünk vagy 500 kilométert a Dunántúlon és nagyon sok tanulságos hulladékgazdálkodási tapasztalatra tettünk szert. Több olyan helyet meglátogattunk, ahol vagy pozitív vagy negatív példára számítottunk A túra szakmai tanulságairól rendre beszámolunk ebben a számban.

Néhány hét múlva nemzeti delegációk utaznak Kazahsztánba egy konferenciára, hogy számot adjanak arról, hogy mit tud országuk felmutatni az Aarhusi Egyezmény végrehajtása terén. Állítólag egyedül Magyarország visz két párhuzamos jelentést az egyezményt aláíró nemzetek közül, egy hivatalos államit és egy alternatív civilt. Ez utóbbit a zöld mozgalmak szövegezték.