Hasznosítás

A kampusz zöld krampuszai

Bár Mikulás- és krampuszruhába csak évente egyszer bújunk, és mumusként is csak a Gólyatábor éjszakai túráján résztvevőket riogatjuk papírgyűjtő konténerbe mászással és szelektálási módszerek számon kérésével, a gödöllői egyetemvárosban (kampuszon) néhány éve zöldülési hullámot indítottunk el.

A szennyvíztisztításról másképpen

"Ha kivágtad az összes fát, és mind megmérgezted a vizeket, rájössz, hogy a pénz nem ehető" - figurázza ki találóan a mindent pénzben kifejező mentalitást ez az indián mondás. Sajnos, az emberek többségét (politikusokat, közembereket egyaránt) csak az anyagiakon keresztül lehet rávenni az ökologikusabb, környezetbarátabb viselkedésre. Jelen cikkünk a víztakarékosságról és a szennyvízkezelésről szól. A víz nagy érték, vigyáznunk kell rá. Előrejelzések szerint a jövőben a háborúk nem az olaj, hanem az ívóviz birtoklásáért fognak dúlni. Az embereket csak gazdasági érdekeltséggel lehet ?meggyőzni? arról, hogy ne veszélyeztessék saját és utódaik ivóvízkészletét. Megmutatjuk, hogy a helyi szennyvízkezelés nemcsak ökologikus, hanem lényegesen olcsóbb is, mint a központi, mind az egyén, mind pedig a település számára. Persze leszámítva azt a globális méretekben mérve szűk kört, akik a mindenáron való csatornázás erőltetésében gazdaságilag érdekeltek.

Építsünk hulladékból luxusházat!

A mai elfogadott házakhoz képest számomra luxus az, ha egy háznak a falai lélegeznek és attól is szépek, hogy nincsenek éles sarkok, merev kiszögellések. Vannak viszont szép ívek, gömbölyű lezárások. A bolti építőanyagokkal ezek drágán és komoly szaktudással oldhatóak meg  így a kevesek luxusa marad. Megpróbálhatjuk olcsón, saját alkotóképességünkre építve. Mindehhez ráadásul csak különféle hulladékok kellenek!

Elektronikai hulladékok feldolgozása

Az IT-Recycling elnevezésű kísérleti program három magyarországi cég / Hazai Térségfejlesztő Rt., Geonardo Kft. és az Atlasz Szövetkezet / összefogása és az Európai Unió LIFE programja révén valósul meg két év alatt. A projekt elektronikaihulladék-feldolgozó kapacitása ideális esetben önmagában elegendő lehetne az EU által 2006. végére elvárt kvóta teljesítésére Magyarországon.

Papírtégla hulladékból

A használt papír a környezetvédők számára nem szemét, hanem másodnyersanyag, amiből magunk is érdekes dolgokat készíthetünk (pl. merített újrapapírt, papírmasét vagy téglát). A készülékkel préselt tégla száradás után könnyű, ámde kellő szilárdságú. Festhető, vágható, ragasztható, díszíthető, jó hang- és hőszigetelő. A papírtégla-készítés a finn óvodások és iskolások egyik kedvenc elfoglaltsága. Kedvező tulajdonságai miatt nagy fantáziával sokféle komoly és játékos célra használják.

A bontott építőanyag nem építőanyag?

Látszólag szakmai kérdésről van szó. Látszólag a fogyasztók érdekeit védi. Látszólag a biztonságos, az egészséges, az ellenőrzött minőségű lakások, munkahelyek, iskolák építése a cél. Valójában az összes valóban környezetbarát építési módszert teszi alkalmazhatatlanná. Valójában nem lehet az évszázadokon át bizonyított vályogépítési technológiákat alkalmazni. Valójában tilos a bontott építőanyagokat újra felhasználni!

Oldalak