Újraszedve
2010. január 26. 03:28
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az év végéig tervezetet készít egy új ökoadó bevezetéséről. Ettől még az sem rettenti el, hogy az időről időre felmerülő zöldadótervek soha nem arattak osztatlan sikert. A liberális környezetvédelmi miniszter most egyszerre szeretne forrásokat teremteni pénzhiánnyal küzdő tárcájának és megfelelni a kormány takarékossági elvárásainak. |
2010. január 26. 03:28
Tavaly év végén fogadta el az Országgyűlés az Országos Hulladékgazdálkodási Tervet (OHT), amely alapján 9 hónapon belül regionális terveket kellett készíteni a kijelölt környezetvédelmi felügyelőségeknek. Alaposan elemeztük a terveket és összehasonlítottuk az OHT-val. Nagyon negatív kép alakult ki bennünk, ilyen formában nem javasoljuk a tervek miniszteri rendeletként való megjelenését, inkább vállalja fel az állam a néhány hónapos késedelmet a rendelet megalkotásában, de a terv legyen megalapozott és korrekt. |
2010. január 26. 03:27
|
2010. január 26. 03:27
Hogy, hogy nem, utazásaink során éppen a németországi Düren felé tévedtünk, pont abba a papírgyárba, ahol a hazai italkartonokat feldolgozzák. |
2010. január 26. 03:27
Egy cég felfedezte magának a kis Bihari települést, Vekerdet, hogy itt akkumulátorhulladék-feldolgozót építsen. A Greentech Vekerd Kft. El is indította programját. Egyszer csak feltűnt egy másik cég is... |
2010. január 26. 03:27
|
2010. január 26. 03:27
|
2010. január 26. 03:27
|
2010. január 26. 03:27
A tatabányai Geofil Kft. technológiájával az üvegbõl különbözõ méretû (2-25 mm) gázosított golyókat állítanak elõ, melyet az építõipar kavics helyett használhat. Az így készült beton 30-40%-kal könnyebb, vasalási igénye harmadára csökken, valamint hõ- és hangszigetelése jelentõsen megnõ. Mindez azt jelenti, hogy hulladékból karcsúbb hidak, merészebb vonalvezetésû házak épülhetnek sokkal kevesebb szállítással, utólagos szigetelés nélkül és tájsebeket ejtõ bányászkodás elkerülésével. |
2010. január 26. 03:27
A gyûjtõudvar, központi elhelyezkedésébõl adódóan, remek lehetõséget kínál a lakosság számára, könnyen megközelíthetõ, megfelelõ információs táblákkal van ellátva, ráadásul -- mivel nem mûködik a környéken hulladékátvevõ vállalkozás -- nincs kitéve a "megélhetési újrahasznosítók" fosztogató tevékenységének sem. |