Újraszedve

2010. január 26. 03:40

Üdvözlök mindenkit, aki ijedtében nem lapozott gyorsan tovább, és túljutott a címen. Nem könnyű cikket írni a KukaBúvárba a hulladékokról szóló keretirányelvről. Ez a szókapcsolat ugyanis elsőre rettentő rémisztően hat, de ami még ennél is rosszabb, kifejezetten unalmasan hangzik. Sőt, nem csak elsőre. Mi sem foglalkoznánk vele, ha nem lenne muszáj. De hát mit tegyünk, ha valóban sok múlik azon, hogy ebben a demokratikusnak nevezett, ám igen bonyolult felülvizsgálati folyamatban, milyen irányba terelik az elkövetkező évek hulladékgazdálkodását.

2010. január 26. 03:40

Sorsfordító napokat élünk. A kijelentés életünk sok területére igaz, többek között a hulladékgazdálkodásra is. Az EU – sarkítva fogalmazva – most dönt a hulladékégetés jövőjéről. Cikkünkben az égetéssel kapcsolatos hazai állásfoglalásokat és eseményeket szembesítjük az elmúlt időszakban közölt tudományos eredményekkel. Összekötő megjegyzéseink saját véleményünket tükrözik, de tényeken alapulnak. Egyre több megalapozott érv szól a hulladékégetés ellen.

2010. január 26. 03:39
2010. január 26. 03:39

Kamikacu városka öt év alatt közel 80 (!) százalékos hulladék-újrafeldolgozási arányt ért el, és még nincs vége: 2020-ra nem lesz szemét, csak másodnyersanyag!

2010. január 26. 03:39
2010. január 26. 03:39

Nem fogom többet kiejteni a számon, hogy fogyasztói társadalom.
Hiszen ez hízlalói társadalom!

2010. január 26. 03:39

Az egyik magát nagyra becsülő gyorsétterem-lánc nyílt napot rendezett, hogy minden tévhitet eloszlatva megmondja a tutit. Hirdették is orrba, szájba, újságban és tévében.

2010. január 26. 03:39

Az ősz folyamán egy igencsak fogós kérdés mozgatta meg a KukaBúvár Egyesület levelezőlistájának tagjait. Réka próbált választ adni kisvállalkozó ismerősének arra a kérdésre, hogy – a környezeti szempontokat szem előtt tartva – milyen csomagolásban forgalmazza gyümölcslevét. Hol itt a kérdés? – értetlenkedhetnek sokan – egy KukaBúvár olvasónak a válasz egyértelmű: visszaváltható üvegbe. Ám kiderült, hogy ha beleéljük magunkat a vállalkozó helyzetébe és a mai magyar valóságba, akkor a válasz nem is olyan egyszerű.

2010. január 26. 03:39

ewaste3_120A The New York Inquirer összeállította a világ hét szemétcsodáját, a cikk Aaron Labaree tollából származik. Riasztó tények irdatlan tömegű hulladékról a Csendes-óceánról, New Yorkból, Indiából, a Fülöp-szigetekről, az USA Nevada államából és Kínából.


2010. január 26. 03:39

polgarA Hulladék Munkaszövetség az ügyészséghez fordul a Polgárra tervezett Gumihulladék Égető ügyében és kéri az engedélyezési eljárás törvényességi felülvizsgálatát.

Oldalak