Újraszedve

2010. augusztus 02. 12:55
2010. augusztus 02. 12:35

 A Budapesti Művelődési Központ (BMK) által szervezett TeÉrted Akadémia keretén belül 2010 tavaszán hét hetes környezetvédelmi foglalkozást tartottunk iskolai csoportok számára. Lássuk a tanulságokat!

2010. augusztus 02. 12:22

 „Amikor néhány ember elhatározza, hogy megváltja a világot és ezért létrehoz egy civil szervezetet, még olyan egyszerűnek tűnik minden. Vannak céljaink, van lelkesedés, gyerünk, csináljuk! Ha jól csináljuk, eszközeink is lesznek. A szervezet elkezd növekedni, és pár év után a csetlő-botló kisgyerekből helyét kereső, lázadó kamasz lesz, kamaszkorának minden problémájával. Tele van ötletekkel, kreativitással, de már nem feltétlenül ugyanazok a céljai és az eszközei, mint a szüleié, akik viszont nem merik elengedni, talán mert féltik a bukástól, talán mert azt gondolják hogy egyedül az ő elgondolásaik lehetnek az üdvözítőek. Ismerős ez a helyzet?...”

2010. augusztus 02. 12:08

A cserebere börze vitathatatlanul jó dolog: közösségi esemény, ahol észrevétlenül azon dolgozunk, hogy kevesebb legyen a szemét. Íme, két példa arra, hogy a Nulla Hulladék Program mintatelepülésein hogyan csinálják.

2010. augusztus 02. 10:24

Vidám gyerekzsivajtól volt hangos a pápai Jókai Mór Művelődési Központ május végén. A helyi Tarczi Lajos Általános Iskola diákjai a budapesti Tár-s Egyesület és a HuMuSz környezeti nevelési játszóházi bemutatóján vettek részt.

2010. augusztus 02. 10:00

 A kéretlenül a postaládákba gyömöszölt ingyenes szórólapok, reklámújságok, prospektusok– a szemétposta – elsődleges rendeltetése a fogyasztók tájékoztatása.

Persze nem önzetlenül és nem is ingyen. A szuper ajánlatok célja az idő előtti vásárlások kikényszerítése, szabadulás az elfekvő árukészletektől, a fogyasztó becsalogatása az üzletekbe. Ahol aztán „egyúttal” nyilván mást is vásárol. Ami kevésbé ismert: egy akciós reklámújság országos terítése százmilliókba kerülhet – amit a termékek árába építve megint csak a fogyasztóra hárítanak (ő fizeti a kidobott újságok szemétdíját is). Talán nem véletlen, hogy a környezettudatos fogyasztóknak a csicsás reklámújságokról leginkább a palimadár, az értelmetlenül kivágott fák, a füstölgő papírgyárak és a tornyosuló szemétdombok jutnak az eszükbe.

2010. augusztus 02. 09:46
2010. augusztus 02. 00:00

 Változunk. Ebben talán nincs semmi újdonság, hiszen az élet folyamatos változás. Nekünk viszont talán kicsit több jutott belőle az elmúlt fél évre, mint máskor. Vagy talán csak más jellegű volt...

2010. augusztus 01. 20:34

 Izgalmas kihívás írni valamiről, amiről nincs személyes tapasztalatunk, főleg, ha az a bizonyos valami még nem volt, hanem csak lesz. Ez a helyzet az augusztusra tervezett eperjesi kalákával is. Legyen hát a cikk műfaja riport a kaláka szervezőjével, Tóth Miklóssal. Remélem, az olvasókkal is találkozhatunk augusztus 12-20. között a Mezőgyán melletti tanyán.

2010. augusztus 01. 20:03

Egyre többen alakítjuk életünket a valódi fenntarthatóság elvei szerint. Közösségi gazdálkodással, élőfalvak létrehozásával felelünk a „Hogyan éljünk úgy, hogy ne zsákmányoljuk ki az utánunk jövő generációkat?” kérdésre. Válaszainkat most megoszthattuk egymással a május közepi, kétnapos konferencián.

Oldalak