Újraszedve

2010. július 14. 14:53

A Nulla Hulladék lakossági kampányunk egyik elemeként 5 rövid reklámfilmet készíttettünk.  Kíváncsiak voltunk arra, vajon elértük-e a célunkat a kisfilmekkel. Érthetőek? Humorosak? Segítenek annak felismerésében, hogy összefüggés van fogyasztói szokásaink és a hulladék keletkezése, mennyisége között?

2010. július 10. 14:28

2010. júliusától fogadja Észak-Kelet Pest megye hulladékát az Ökörtelek-völgyi hulladékkezelő központ, amelynek évi kapacitása 100 tonna.

2010. július 10. 14:23

Recomplex néven 2010 júniusában megalakult az az egyesülés, amely a különféle hulladékáramokkal foglalkozó hasznosítást koordináló szervezetekből áll; nem zárják ki a csatlakozás lehetőségét, de csak gyártói alapítású koordinálót fogadnak maguk közé.

2010. július 09. 09:01

Először a HuMuSz csapat fedezte fel magának a nyugat-európában a Reuse Centereket. 2006-ban pedig egy hazai „megvalósíthatatlansági tanulmányt” hoztunk össze. Már abból is kiderült, hogy pusztán piaci alapon nem lehet fenntartani ilyen begyűjtő-javító szolgáltatást, sem újráruházat” – kell az önkormányzati és szociális-munkahelyteremtési támogatás is.

2010. július 07. 06:25

hulladekegetes piktogramA GAIA új jelentése a ” When the EU wastes the Climate” arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen veszélyekkel jár a fenntarthatóságra és a éghajlatra nézve, ha az EU a hulladékégetőkből származó energiát a továbbiakban is támogatni fogja.

2010. július 06. 14:28

A civil szervezetek, köztük a HuMuSz, felajánlották szakmai együttműködésüket a kormányzatnak a fenntartható fejlődés hazai megvalósulása érdekében és ajánlásokat fogalmaztak meg a környezetpolitika főbb témáiban.

2010. június 30. 09:41

A HuMuSz 2010. februárjában 15 éves lett. Munkánk során sok eredményt értünk el, de számos buktatón is át kellett esnünk. A fejlődés számunkra folyamatos tanulást jelent, ezt az utat pedig nem egyedül, hanem tagszervezeteinkkel, együttműködő partnereinkkel és az alakulóban lévő Nulla Hulladék Hálózatunk tagjaival szeretnénk végigjárni.

2010. június 17. 16:03

Tordason 51 helyi lakost kerestünk fel, hogy megismerjük környezeti problémákkal és hulladék-gazdálkodással kapcsolatos véleményüket. A kérdőívezés nem reprezentatív, de arra kivállóan alkalmas, hogy egy általános képet kapjunk a tordasi hulladékos helyzetről és a lakosok hozzáállásáról, amely fontos segítség a Nulla Hulladék terv kidolgozásához.

2010. június 08. 09:27

"Többet fejlődünk, mint gondolná!" Ez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség új reklámkampányának jelmondata. Az üzenet egyértelmű. De ha a hulladékégetők szemszögéből nézzük ezt a kis szlogent, a mondat hirtelen hatalmasra nő és furcsa mellékzöngékkel lesz tele.

2010. május 27. 08:40

Oldalak