Újraszedve

2013. március 20. 00:00

Nulla HulladékA Humusz Szövetség 10 pontja egyszerű, bárki számára megvalósítható javaslatokat foglamaz meg a környezettudatos, hulladékszegény életmódhoz. Azt, hogy ezek megvalósítása valóban nem ördöngősség, jól bizonyítják az alábbi, már a gyakorlatban is kipróbált és bevált kezdeményezések. Ha többet is szeretnél megtudni a témáról, látogasd meg Nulla Hulladék standunkat - 2013-ban mintegy 30 fesztiválon találkozhatsz velünk!

2013. március 19. 20:49

OktatásA főiskolákon és egyetemeken megvalósítható fenntarthatósági, azon belül hulladékmegelőzési programok kettős célt szolgálnak. Egyfelől segítik a hallgatók szemléletének fejlődését, ismeretet, gondolkodást és megközelítést adnak át, a bevezetett intézkedések pedig jó példaként szolgálhatnak egyéni döntéseikhez is. Másfelől a fenntarthatósági tevékenységek és üzemeltetési intézkedések segítenek elérni az egyetem és főiskola környezetvédelmi, fenntarthatósági célkitűzéseit, hosszú távon pedig a költségek csökkenésével járhatnak együtt.

2013. március 15. 02:11

A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával idén sikerült megszerveznünk az I. Országos Nulla Hulladék Találkozót, amelynek helyszínéül egy velencei gyermek és ifjúsági ház szolgált. A kétnapos találkozón Tagszervezetek és Nulla Hulladék Hálózati Tagok vettek részt. Komoly szakmai előadások, a nulla hulladékos tevékenységek könnyed elbeszélései, továbbá a közösségi rendszer újjáélesztését és fejlesztését szolgáló gyűlések, megbeszélések tették igazán tartalmassá ezt a hétvégét.

2013. március 12. 23:20

A Humusz Szövetségnek idén márciusban sikerült megszerveznie az I. Országos Nulla Hulladék Találkozót, melyre főleg a Tagszervezetek és a Nulla Hulladék Hálózati Tagok voltak hivatalosak. A közösségi rendszer újjáélesztését és fejlesztését fókuszba állító rendezvény első állomása egy szakmai terepprogram volt: látogatás a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központban.

2013. március 07. 17:06

Szeretnéd olvasni a könyvújdonságokat, de túl drágának tartod a megvásárlásukat? Ha már olvastál egy könyvet, szívesen átadnád másnak? Pénztárca és fakímélő megoldás az Első Könyvsiker Kölcsönző, ahol mindössze 500 Ft-ért olvashatsz el egy könyvet, de rajtad kívül még sokan mások is ugyanazt a példányt. Igen, ez a lehetőség már tavaly óta elérhető Magyarországon, a fővároson kívül már vidéken (Pécs) is.

2013. február 10. 18:07

GAIAEgy új tanulmány szerint egyes EU országokban a már működő hulladékégetők kapacitása jóval nagyobb, mint a keletkező újra nem hasznosítható hulladék mennyisége. Ennek ellenére az ipar továbbra is szorgalmazza az égetői kapacitás növelését az európai régióban.

2013. február 10. 16:56

A svédországi Göteborg városának önkormányzata a belvárostól néhány percnyi autóútra egy olyan hulladékparkot üzemeltet, ahol a lakosság minden feleslegessé vált berendezését, eszközét, hulladékát ingyen leadhatja. Augusztus közepén a HUMUSZ csapata észt civilekkel közösen utazott el meglesni a titkokat.

2013. január 17. 16:49

Az Iparfejlesztési Közalapítvány 2010-ben létrehozott egy hulladékhasznosítást elősegítő programot. A Nemzeti Ipari Szimbiózis nevű program mára sok partner sok hulladékával foglalkozik, ezek közül most az üvegről és a vendéglátóhelyekről esik szó.

2013. január 13. 11:30

oktatás A Szegedi Tudományegyetemen működő Titok Klub (a Humusz Nulla Hulladék hálózatának tagja) kézműves foglalkozással, tesztekkel és hulladékos tanácsadással várta az egyetemistákat november 27-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központ előterében.

2013. január 11. 15:54

komposztálásAz F6 Fenntarthatóságért Egyesület (F6) és a BME Egyetemi Zöld Kör (BME EZK) hosszú évekre visszanyúló kapcsolata jegyében számos szemléletformáló és önkéntes program szervezésében együttműködött. A két szervezet folyamatosan keresi az új lehetőségeket az egyetemi polgárok szemléletének alakítására.

Oldalak