Mi is ez a park tulajdonképpen? Hulladékudvar? Újrahasználati központ? Adománybolt? Lombazár?
Egy kicsit mindegyik. A főút mellett, jól megközelíthető helyen fekvő, hétvégén is nyitva tartó telep bejáratánál hatalmas eligazító térkép és szakképzett segítő fogadja a hulladékától vagy feleslegessé vált tárgyaitól megválni kívánó göteborgi lakosokat.

A Kretsloppsparken első hangárában a veszélyes hulladékokat (a festékmaradékokat, elemeket, akkumulátorokat, rossz elektromos és elektronikai berendezéseket, használt olajat és társaikat) lehet leadni, illetve a még használható, adományként felajánlott maradék építőanyagokat, elektromos eszközöket, bútorokat, berendezési tárgyakat veszik át a park dolgozói. Az elektromos kütyük (a tűzhelytől a lámpákon át a fűnyíróig igen széles a választék) működőképességét egy kis műhelyben tesztelik, majd a többi áruval együtt típusonként válogatva kerülnek az újrahasználati részlegbe és a „butik”-ba, ahol a piaci ár töredékéért vásárolhatók meg. Egy kisebb teremben kreatívan felújított, színesre festett bútorok és apróbb dísztárgyak között lehet válogatni. Az önkormányzat felmérése szerint a svéd lakosok 80%-a szeret adományozni, és 50 %-uk szívesen vásárol használt termékeket, így mindig nagy a sürgés-forgás a telepen: naponta körülbelül 200 ember fordul itt meg. Mivel a retro stílus igen népszerű, és hát Svédország még a svédek számára sem olcsó hely, sok fiatal az itt vásárolt bútorokkal rendezi be albérletét vagy kollégiumi szobáját.

A tárgyként tovább már nem értékesíthető dolgok anyagfajtánként szeparáltan, hatalmas, jól kitáblázott konténerekbe kerülnek, ahonnan amit csak lehet (fémet, kartont, fát stb.) újrahasznosítókhoz továbbítanak. A maradék maradéka, azaz ami már újrahasznosításra sem jó, lerakóba kerül, vagy – a Svédországban igen szép számmal található – égetők egyikébe. A városi önkormányzatnak, mint hulladékos közszolgáltatónak jól felfogott érdeke, hogy a parkban mindent fogadjanak, így az építési törmeléknek, de még a régi videókazettáknak is megvan a maga helye a konténerek valamelyikében. Ennek köszönhetően a városban és az azt övező utak, erdők mentén gyakorlatilag megszűnt az illegális hulladéklerakás.

A centrumhoz tartozik még egy kis étkezde is, ahol a lomtalanítás, vagy épp a mások által kidobásra ítélt kincsek közti keresgélés fáradalmait egy csésze frissen főzött kávé mellett pihenhetik ki a park látogatói.

HUMUSZ-osként nagy öröm volt ellátogatni ebbe a parkba, az egyetlen dolog, amiért fájt a szívünk, hogy a használhatatlan, de még javítható tárgyak sajnos a konténerekben végzik: egyenlőre nincs kapacitás arra, hogy javítóüzemet működtessenek, ahol műszerészek, asztalosok és egyéb szakemberek adhatnának új életet az eszközöknek. Vajon Magyarországon miért nem működik ilyen telep? Talán a szándék, az összefogás, a kereslet hiányzik? Vagy valahol a bürokrácia útvesztőiben akad el a kezdeményezés? Mi, HUMUSZ-osok nap mint nap azon dolgozunk, hogy mindez megváltozzon, és hazánkban is elterjedjenek a fentihez hasonló jó példák.