A vízrõl tudjuk azt, hogy jó oldószer. Bizonyára most sem viselkedett másképpen. A víz napokig volt büdös a rothadó szerves anyagoktól (köztük a régió eldöglött apróvad- és háziállat-állományától), kimosott emésztõgödröktõl, WC-k tartalmától, trágyalétõl, s a szeméthegyekbõl kinyert mindennemû jótól. Akik csónakba szálltak, hogy mentsék, ami menthetõ, a civilizációnkat büszkén hirdetõ dobozok, flakonok, csomagolóanyagok között lavírozva, gyakran találkozhattak kisebb-nagyobb olajfoltokkal, amit a "határmenti kiskereskedelmi olajüzletek" hozadékaként cipelt hátán a víz.

De hát ez már a múlté, mondjuk magunkban. Szidjuk a folyót, reménykedünk házaink kormánygarantált újjáépítésében, és bizony az elõrelátók szedegetik a sátorfájukat. Sok mindenrõl lehetne beszélni, írni. Mi okozta a katasztrófát? Ki és mi a felelõs érte? Mi lesz holnap? Sajnos, felelõsöket keresünk és nem látjuk be, hogy szomorú sorsunk okozói mi magunk vagyunk, mi, emberek. Persze nem a beregi ember felelõsségét feszegetem itt, hiszen õk csak kis részét tették hozzá a bajhoz, s egyben a tragédia elszenvedõi voltak. Ki kell mondani, hogy ez a katasztrófa nem egyszerû természeti csapás volt, hanem az utóbbi évtizedek felelõtlen rablógazdálkodásának, környezetszennyezõ, fogyasztói mohóságunknak a végkifejlete. Az ár egyszerre volt tehát társadalmi-szociális és környezeti katasztrófa. És ebbõl tanulnunk kellene.

Elkezdõdött az újjáépítés. A maga nehézkes, profitorientált, "technokrata-multi" szemléletével, módszereivel. Az új házak valószínûleg el fognak készülni. Vagy az idén, vagy valamikor. Az új házakba, sajnos, a régi nyomorral, a régi beidegzõdésekkel fognak visszaköltözni az emberek. Nem változik majd semmi, hiszen ugyanúgy rabjai maradtunk a mindent megvásárolni akaró szokásainknak, nem kapunk jövõképet, nem készülnek el azok az alapvetõ beruházások, amelyek legalább egy kicsit mássá, jobbá tehetnék a régió életét. Sajnos, erre már nem fog jutni az adóforintokból. Nem lesz tájrehabilitáció, nem lesz új, a természet értékeit is szem elõtt tartó ártéri gazdálkodási forma. Lesznek magasabb gátak a magasabb víz ellen - de lehet-e égig emelni a falakat? Ugyanakkor nem lesznek a lakosság által megfizethetõ szennyvíz- és csatornarendszerek, -tisztítók, nem épül majd központi hulladéklerakó és újrahasznosító üzem. Sorolhatnám, mi minden nem fér majd bele az újjáépítési költségvetésbe. Mert a pénz olyan, mint a víz. Hirtelen árad, sok van belõle, majd elfolyik, eltûnik a zsebek végtelen bugyraiban és jön az aszály, a hiány, a kétség, a megoldatlan feladat. Így, azt hiszem, semmi sem változik. És esõ jövõre is lesz, meg azután is. A folyó pedig nem felejt. Ismeri a fizika és a kémia, azaz a természet törvényeit. A folyó folyik. És újra és újra átfolyik majd rajtunk, magával hurcolva házaink és álmaink, magával ragadva mindazt, amit talál: szeméthegyeket, trágyadombokat, derítõgödröket.... És mindez nemcsak a beregi emberek gondja. Ma itt - holnap ott! Könnyen lehet segélyezõbõl segélyezett.

Pedig van más út is! Csak ahhoz, hogy új ösvényre lépjünk, valamennyiünknek át kellene gondolni mai világképünket, másképpen kellene élnünk! Emberhez méltóbban, azaz harmóniában a természettel. Nos, elkezdjük? Vagy újra várjuk az áradást?

A Bereg holnapja

1. Falvaink legyenek olyanok, hogy a tiszta, természetes tájba illeszkedve õrizzék kulturális, történelmi hagyományainkat, hogy jó megélhetést biztosítva csalogathassák az igényes, falusi turizmusra áhítozó vendégeket!

2. Épüljön ki az infrastruktúra, legyen normális közúthálózatunk, vonalas telefonrendszerünk, amely nem bénul le a szükségben, mint a mostani rendszer, amely áramkimaradás esetén nem mûködik!

3. Készüljenek el az alapvetõ környezetvédelmi beruházások, amelyek tervezése már évek óta folyamatban van! Épüljön meg a minden települést ellátó, a legszegényebb lakos által is megfizethetõ költségekkel üzemelõ szennyvízrendszer, korszerû hulladéklerakó és települjön rá gazdaságosan mûködõ újrahasznosító üzem! Ez fejlõdésünk, az idegenforgalomban rejlõ lehetõségeink kiaknázásának az alapja is egyben. És nem történhet meg, hogy ha megint jön a Tisza - mert sajnos bármikor jöhet - újra egybemossa a régió összes kezeletlen szennyvizét, lakossági és egyéb hulladékát, mérgezve ezzel a településeket és a csodálatos természeti értékeket.

4. Elemezzék ki a szakemberek pontosan, hogyan kell megépíteni, korszerûsíteni azokat az ár- és belvízi védmûveket, amelyek az újjáépített régiót hivatottak megvédeni a folyamatosan fennálló veszélyektõl, és építsék is meg azokat! A településeket vegyék körbe olyan, a természetes domborzati elõnyöket kihasználó védmûvek, nyári gátrendszerek, amelyekkel a nagy víz az épített értékeket nem veszélyeztetve, akár idõszakos víztározóként használt mezõgazdasági területeken tartható! Legyenek belvízi csatornarendszerek, amelyeken a zsilipekkel és egyéb mûtárgyakkal a fölös víz elvezethetõ, szükségkor pedig visszahozható!

5. Készüljenek tervek a táj hasznosítására! A tiszai fürdõzés, a horgász, biciklis és lovas turizmus lehetõségeit kihasználó, a régió természeti és kultúrtörténeti értékeit felkeresõ idegenforgalom mellett a hagyományos értékekre alapozó, a fenntarthatóság elvein nyugvó mezõgazdaság és mezõgazdasági feldolgozóipar feltételei teremtõdjenek meg! A rét-legelõ és erdõ, azaz a modern fokgazdálkodás lehetõségei adottak. Hisszük, hogy van jövõje. Csak segítség kell a tervezésnél, beruházási lehetõség a termelés elkezdéséhez és piac a nagy gondossággal megtermelt áruknak.