Kukabúvár: Mielőtt a könyvet olvastad volna, mit tudtál a McDonald's-ról?

A Hamburger Akadémia végzős növendéke

Hatala Ágnes: Azt tudtam, hogy ott rossz a kaja, és azt is, hogy iszonyú sok pénz fekszik az üzletben. És persze azt, hogy a legegyszerűbb étel is jobb, mint a hamburger! Felmerült bennem a kérdés, hogy akkor hogyan lehetséges az, hogy mégis ilyen népszerű és elterjedt a világon? A könyv szerzője, Paul Ariés pedig erre adja meg a választ.

KB: Milyen válaszokat kaphatunk a könyvből?

HÁ: A szerző utánajárt például annak, hogy a termékek miből készülnek, de sok "titkos" információt nem tudott megszerezni. Az, hogy a McD mindent részletesen szabályoz, az egységesítésre (uniformizálásra) való törekvését mutatja. Például a krumplitermelőktől csak egy bizonyos fajta krumplit fogad el, ahogy marhahúsból is. Ezzel ugyanakkor jelentősen befolyásolja a mezőgazdasági termelést.

Az emberekkel szintén hasonlóan bánik. Az ideális dolgozó a következőképpen fest: képzetlen, fiatal, diák és nő. A menedzserek között 80 %-ot tesznek ki a férfiak, a dolgozók esetében éppen fordítva. Tulajdonképpen ez már nem is férfisovinizmus, nekik gépekre van szükségük.

KB: Ha ilyen mostohák a körülmények, hogyan tudják oda csábítani a fiatalokat dolgozni?

HÁ: Egyszerű: mert divatos. Iszonyú jó marketinge van a cégnek. A másik oldalon pedig ott vannak a nehéz munkakörülmények és a veszélyes gépek. Az utóbbiból rendszeres balesetek adódnak, például a hamburgersütők megégetik magukat. A fiatalok legtöbbje nem bírja, hogy mennyire személytelen, pár hónap után kilépnek. A McD-nak ráadásul célja az állandó fluktuáció. Az pedig nem igaz, hogy képzettséget ad -- pár gép kezelését nem lehet annak nevezni.

A ranglétrán az tud előbbre jutni, aki fokozatosan azonosulni tud e személytelen filozófiával. A csúcs pedig, ha valaki kijut Amerikába a Hamburger Egyetemre. Tulajdonképpen az egésznek az a lényege, hogy minél jobban átmossa az agyukat ezeknek az embereknek, akiknek végül életcéljuk lesz ott dolgozni, illetve a McD második otthonukká válik.

Ez ugyanígy áll a fogyasztókra is, akik semmi mást nem kapnak, csak ábrándokat. Ezt szolgálják például a különböző Hetek, melyek az utazási vágy kielégítését célozzák meg. A kaják egy idő után úgyis unalmassá válnának, de ha a hagyományos szendvicsekbe tesznek egy kis kukoricát és chilit, akkor máris ki lehet írni, hogy Mexikói Hetek. Olyan hatást kelt, mintha elutaztam volna oda, másrészt azt gondolom, hogy itt milyen változatosan főznek.

KB: A szerző szociológus, s mint ilyen -- gondolom -- beleásta magát a reklámok világába.

HÁ: A tények mellett ez a másik fontos része a könyvnek. Azonban elég intellektuálisra sikeredett, tele van pszichológiai szakszavakkal, melyeket szerintem sokan nem értenek.

Az eredmények viszont megdöbbentőek. Soha nem gondoltam volna, hogy egy cégnél, történetesen a McD-nál ennyire alaposan kiterveljék azt, hogy a freudi ösztönvilágunkra építve hogyan tudnak több terméket eladni. Például az evési stílus elemei: egyél kézzel -- evőeszköz nélkül, bármikor. Ez önmagában szétzilálja az evési szokásokat, aki sűrűn jár McD-ba, annak ilyen nincs is. Az étterem berendezése (hideg fémbútor) szándékosan rideg, persze nem kihívóan, úgy, hogy észre se vedd: egyél, aztán menjél. Nagyon ki van találva a kaja állaga: puha, olyan, mint a bébitáp, nem kell vele megküzdeni. Azt mondhatjuk, hogy a fogyasztókat -- rossz értelemben véve -- gyereknek tekintik.

Hasonlóan agyafúrtak a reklámok, maga az embléma is, Ronald bohóc. Természetesen férfi, nőket (anya) a reklámokban nem láthatunk -- ők ugyanis főznek, így vetélytársai a McD-nak. Az apa állandóan dolgozik, otthon sincs -- ez a család a McD célcsoportja. A reklámban a tévé előtt ülő magányos gyermek minden vágyát (figyelem, ösztönök!) Ronald fogja teljesíteni: az éhes szájat hamburgerrel, sült krumplival és kólával tömi be. A bohóc figurája az álom és a valóság határán lebeg, mese is, nem is. A piros és sárga színek, melyek a McD színei is, alapvetőek az életben, minden kultúrában megtalálhatóak -- éppen ezért ismerősek és jellegtelenek egyszerre. Nyugaton, főleg Amerikában divat, hogy a McD ajtajára kiírják, hogy milyen fokú a higiénia, hány kalória zsírt, szénhidrátot, vitamint tartalmaz a kaja. Paul Ariés szerint ez nagyon gyanús, miért tartják olyan fontosnak ezt? Miért kell ennyire bizonygatni? A globális konyha valójában humbug, légből kapott dolog. A szlogenek mögött nincsen semmi.

KB: Kinek ajánlanád a könyvet?

HÁ: Az említett nehezebben olvasható pszichológiai rész ellenére minden fiatalnak, olvasni szerető embernek. Annak, akit érdekel, hogy hogyan működnek a multik, hogy a diktált modern életforma mit rombol szét az emberben.