Az Industrial Plastic Co.(IPC), mely hét éve mûködik hazánkban. A svájci technológiával dolgozó cég kezdetben a Borsodchem PVC hulladékának feldolgozására települt, de az évek múltán az országban több részegységet (PET kristályosító, fóliafeldolgozó) létrehozva mára a legtöbb mûanyagfajta (PE, PP, PS, PET) hulladékként történõ átvételére és feldolgozására képes. Kaposváron egy elõfeldolgozó üzem kész fogadni a hulladékot, akár lakosságnál keletkezõ vegyes mûanyaghulladékot is. A céget teljesítményét elnézve ismételten megállapítható, hogy a hazai lakossági szelektív hulladékgyûjtés nem elsõsorban a háttéripar kapacitáshiányától, hanem a támogatási rendszer elégtelenségétõl senyved. Nem is a támogatás mértéke, hanem annak elosztása a jelenti az elsõdleges problémát. De ha már háttériparról beszélünk fontos elkülöníteni a hulladék- és a másodnyersanyag feldolgozóipart. Az elválasztás különösképpen a mûanyagok esetében indokolt, hiszen hulladéknak számít -- és nem minõsül másodnyersanyagnak -- a lakossági szelektív gyûjtésbõl származó idegenanyag-mentes (papír, fém stb.) vegyes hulladék, míg a mûanyag késztermékgyártók számára másodnyersanyag a (mûanyag)fajtára válogatott, tisztított darált, kompaktált, végül granulált anyag.

Hazánkban így a háttéripar tekintetében fejletlen hulladékfeldolgozó és gazdaságos mûködés hiányában kihasználatlan másodnyersanyag feldolgozóiparról beszélhetünk. Ez az IPC-n is lemérhetõ, amely jelentõs beruházások után gazdaságosan feldolgozható hulladék hiányával küzd. A napi 100-110 tonna anyagot feldolgozni képest gyáregyüttes alacsony kihasználtsággal, fõleg ipari hulladékkal dolgozik. A lakossági az 5%-ot sem éri el.

De mégis hogyan tudja -- szinte egyedül a hazai piacon -- több vidéki szeletív hulladékgyûjtés (Balatonfûzfõ, Kaposvár, Pécs) mûanyaghulladékát a szállítást is felvállalva átvenni. Egyszerûen: veszteséggel -- mint tudtuk meg a cég ügyvezetõjétõl, Papp Lászlótól.

Bárcsak így végezhetné a mûanyag

Azonban ez sem fog sokáig mûködni, mert bízva a támogatási rendszer átalakításban eddig még ráfizetéssel is érdemes volt mûködtetni a PET-kristályosítót. De a cég vezetése, látva a helyzet kilátástalanságát, az üzem fokozatos leszerelése mellett döntött. Ez is magyar sajátosság, míg a hulladék háttéripar elmaradottságát hangsúlyozzuk, illetve ezzel indokoljuk a szelektív hulladékgyûjtés nehézségeit, elõfordulhat, hogy felépült üzemet kell lebontani kihasználatlanság miatt. E közben pedig az eldobó csomagolásokkal mûanyag palackok milliói kerülnek a szeméttelepekre.

Ennek ellenére létesülnek üzemek hazánkban, a hulladékpiac "mûanyagos része" mégis vár valamire. A megoldás elsõ lépcsõje a jogszabályi környezet kialakítása után az állami szerepvállalás lenne. A mûanyaghulladékok tekintetében kívánatos lenne a központi irányítással megvalósuló piacszabályozás. Az összes keletkezõ mûanyaghulladék -- ipari és települési egyaránt -- egy központi szerven, keresztül áramolna, mely meghatározná, és hosszú távú szerzõdésekkel biztosítaná a feldolgozó számára, hogy ki, mely hulladékfajták feldolgozására jogosult. Ennek a szervezetnek, mely közvetlenül a szaktárcának tartozna felelõsséggel a non profit szektorból kellene kikerülnie, tagjai között a kormányzat, a feldolgozóipar, a gyûjtésszervezõk, és a társadalom érdekképviseletei kellene legyenek. Magyarországon a keletkezõ mûanyaghulladékokra elég lenne 3-4 feldolgozóüzem, melyek elõkezelt formában kapnának anyagot. A rendszer elõfeltétele a lakossági hulladék esetében a szelektív gyûjtés utáni utóválogatás (mûanyagfajtára válogatás), elõkezelés (mosás, bálázás).

A mûködés garanciája lenne a szelektíven gyûjtött és elõkezelt állandó minõségû és mennyiségû mûanyaghulladék és a hosszú távú szerzõdési forma, mely biztosítékot adna a beruházásokhoz. A piac viszontagságai így a feldolgozókat csak egy oldalról érintené, a feldolgozott hulladék értékesítési nehézségei felõl, az államnak egy minimál árszintet kellene csak biztosítani, mely kedvezõtlen piaci helyzetben éppen biztosítaná a gazdaságos mûködést.

A jelenlegi rendszerben a támogatás, mely a feldolgozókat illeti, nem tesz különbséget ipari és lakossági hulladék között, és a feldolgozási szint meghatározása sem egyértelmû. Támogatást kaphat az is, aki csak ledarálja a mûanyagflakonokat, és nem készít abból granulátumot, másodnyersanyagot. Jelenleg a feldolgozás jogát kizárólag az határozza meg, hogy ki mennyit fizet az átvett hulladékért. A feldolgozásért járó támogatásban részesülõk így helyzeti elõnybe kerülnek. A támogatás alacsony mértéke továbbá nem segíti, hanem egyes esetekben ellenkezõleg hat az újrahasznosítás tekintetében. Vagyis a környezetünk és a rendszer számára kegyelemdöfésnek minõsülõ alacsony mértékû finanszírozás, többet árt, mint használ. Egyes piaci helyzetekben ugyanis elõfordul, hogy megéri a vállalkozásnak a hulladékot átvenni, majd ledarálni (már ez is feldolgozás), azután a többi mûvelete költségét megspórolva alacsony költséggel lerakóban szállítani. Holott lehet, hogy egy másik cég ténylegesen vissza tudná azt forgatni, de csak alacsonyabb áron tudta volna megvenni, mert nem jár neki támogatás, vagy épp ilyen a piaci helyzet. A támogatási rendszer továbbá szélsõséges esetekben arra is lehetõséget biztosít, hogy a hulladék több cégen keresztül áramoljon, lehetõleg azokon keresztül, akiknek jár a feldolgozásért járó 12 (fajtatiszta), illetve 16 Ft (vegyes) kilónként. E két összeg közül inkább az utóbbi van "használatban", mert egy fajtatiszta PE fóliát is ellenõrzés hiányában könnyû vegyes hulladéknak minõsíteni.

Talán a hulladéktörvényt követõen, annak betartatása révén javulni fog a helyzet, és létrejönnek a feltételek a hulladék-feldolgozóipar létrejöttéhez és a másodnyersanyag ipar gazdaságos mûködéséhez.