A piciny babaszáj például jó csócsálhatóságot vár el egy cumitól, -- anyukája pedig azt, hogy kellően szopás- és főzésálló legyen. Van aztán játszócumi, és van etetőcumi, s ezek lehetnek gumiból, de szilikonból is. A probléma összetettségét jelzi, hogy az anyuka akkor is kétségbe esik, ha a babája kiköpi a cumit -- nem szólva arról, ha neadjisten lenyeli...

Cikkünk most csupán a cumik környezet- és egészségvédelmi vonatkozásain rágódik.

A hagyományos barnaszínű gumicumi létét a kaucsukfa (Hevea brasiliensis) tejfehér nedvének, a latexnek köszönheti. A megcsapolt fából persze nem kész gumicumi csordogál: a latex csak nemkevés munka és kemikália eredményeképpen válik szopiznivaló késztermékké. Ahhoz például, hogy a gyárba megfelelő állagú alapanyag érkezzen, a latexet már a nyerési helyén (általában Dél-Kelet-Ázsiában) némi ammóniákadalékkal stabilizálják. A feldolgozás során aztán az alapanyag tovább dúsúl egy kis kénnel, cink-oxiddal, diazollal, ditiokarbamáttal (persze mindig csak az egészségügyi szabványok által megengedett minimális mértékben...).

És mégis. Az anyukák nagy bánatára a gumicumik 2-3 havi intenzív szopizás után szinte feloldódnak: felületük tapadós-rücskössé és fehér foltossá válik. Kevesen tudják: ijedezésre semmi ok, ez csupán az öregedési folyamat természetes velejárója. A színeváltozást egyébként újabb vegyi adalékok bekeverésével el lehetne kerülni -- de ez csupán arra lenne jó, hogy a környezetvédők és kismamák megint az utcára vonuljanak. Miként 1980-ban, amikoris Németországban rákkeltő nitrozaminokat találtak a cumikban. Na, ennek a "felfedezésnek" a felháborodáson és riadalmon kívül egyébként volt két kézzelfogható eredménye is:

• egyrészt szigorodtak a határértékek és a hatósági előírások. Civilizált országok cumijai ma már valóban csak a megengedett minimális mennyiségben tartalmazhatnak egészségkárosító adalékokat,
• másrészt azonnal megjelent a piacon a vegyipar válasza: a szilikoncumi. "Garantáltan nitrozaminmentes" hirdette a gyártó- és várta az évszázad üzletét. Ehhez adott is volt majdnem minden: a szilikoncumi csábosan áttetsző, aromasemleges, szagtalan- és ezen tulajdonságait megannyi kifőzés után is megtartja.

A nagy boltból azonban egyelőre nem lett semmi: az európai babaszájakat továbbra is a hagyományos gumicumik uralják (Japánban fordított a helyzet). Visszatérő problémát jelent ugyanis a szilikoncumi rágószilárdsága. A fogat eresztett baba gyakran pikkel a cumijára és ha egyszer kiharapja azt, akkor a könnyen továbbhasadó szilikoncumi bizony felsértheti a csöppnyi babaszájat.

A játszócumiknál alapvető, hogy ne csak anyagában, de formájában is megfeleljen az európai szabványnak. A cumitányérra is vonatkozik az, ami minden babaszájba vehető jártékra: átmérője nem lehet kisebb 33 milliméternél. A szakorvosok pedig a mellbimbó természetes formájához igazodó cumit, és az állkapocscsontozat egészséges fejlődését segítő cumitányért ajánlják.

A mai szakirodalom egyébként a babaetetési- és nyugtatási stratégia átdolgozására biztatja az anyukákat. Az elválasztás után ugyanis a baba szájacskája már kiválón alkalmas arra, hogy vastagfalú üvegpohárból igyon. Nyugicumi helyett pedig vigasztalásul mindig kéznél van a baba hüvelykujjacskája. Elnyűhetetlen, nem kell kifőzni és garantáltan vegyszermentes.

Tanácsok:

• a szilikoncumik használata elsősorban a baba 6-8 hónapos koráig javasolt. Az első tejfogak jelentkezése után ajánlott áttérni a gumicumikra.
• ellenőrizzük rendszeresen a szilikoncumi állagát. Ha behasadt, haladéktalanul cseréljük ki (különösen fontos ez az órákon át csócsált nyugicumiknál)
• figyeljünk a nyugicumi tányérjának megfelelő nagyságára, masszív kivitelére (nehogy szétessen) ill. formájára (legkevésbé a kerek cumitányér ajánlható).
• a baba ragaszkodik a megszokott cumijához és nélküle könnyen nyugtalanná lesz. Hosszabb utazásnál, nyaralásnál legyünk előrelátóak és vigyünk magunkkal többet is a kedvenc cumifajtából.

  Tovább