Az ötlet akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a Kukabúvár egyik régebbi számában olvastam az ehhez hasonló olasz szokást. Az ottani iskolákban az új tanév kezdetekor a diákok eladják a tavalyi darabokat az alsóbb osztályokban, az "újakat" pedig a felsőbb évesektől szerezik be. Ha belegondolunk, minimális újonnan gyártott könyv kerül a rendszerbe, mert a tanulók "gazdaságilag is érdekeltek" abban, hogy könyvük az év végére minél jobb állapotban maradjon meg.

Ezt az ideális rendszert azonban itthon nehéz alkalmazni. A régi általános iskolámban tudtam meg, hogy a "90-es évektől a különböző kiadók tömegesen, szinte évente jelentetnek meg új tankönyveket. A tankönyvírás valóságos divattá vált, ami sokszor a minőség rovására megy. A tanárok igen gyakran újabb és újabb - sokszor egy iskolán belül is más és más - könyvet írnak elő. Emellett ha az év során nem sikerül a könyv végére érni, szinte lehetetlenné válna az effajta csere-bere. Míg nálunk " tesók és unokatesók " akár tízen is kezünkbe vettük ugyanazt a könyvet, addig a mai családokban az egymás után következő gyerekek sem biztos, hogy át tudják ezeket adni egymásnak.

Egyetemista lévén átgondoltam, hogy az egyetemi könyvek és jegyzetek " a tudomány fejlődéséből adódó újításokat leszámítva " nemigen változnak, emellett szinte minden szakon rengeteg olyan, egy egész tudományterületet átfogó művet kell forgatni, aminek " terjedelméből és formátumából is következően " igen borsos az ára. Ha tehát a diák ezeket mind meg akarja vásárolni (5-10 ezer Ft/db!), a félévre utalt pár ezer forintos (csak itt elkölthető) támogatással nincs igazán kisegítve.

A mostani használtkönyv-eladási gyakorlat a kollégiumi szobákban való árusítás. Nagyjából tízféle kiplakátolással találkoztam, ami a három karos egyetemünkön talán nem fedi le az összes ebbéli lehetőséget. Így vettem a fejembe, hogy a félév harmadik hetén egy viszonylag forgalmas és széles folyosószakaszon tankönyvbörzét rendezzek. A terület ingyenes igénybevételét és a padokat az egyetem biztosította.

Azon a bizonyos keddi napon már a kezdési időpontra többen kipakoltak, majd a szünetet követően kb. 15 asztalt be is terítettünk portékáinkkal, az élénk érdeklődés valóságos vásárhangulatot eredményezett. Az adás-vétel-alkudozás-menedzselés folyamatát mindenki saját maga végezte, ettől függően az ügyesebbek miden eszközt bevetve az árujuk nagyobb részén hamar túladtak, míg mások csak néhánytól tudtak megválni. A keresleti oldal mégis nagyobbnak tűnt, amit azonban a választék ? még így is szűkösnek nevezhető volta ? eléggé lehatárolt. Többek tapasztalat alapján a lebonyolítás jelenlegi formája tűnt legideálisabbnak, a könyvek központi összegyűjtése és eladása, esetleg hosszabb vagy több alkalom, stb. egyelőre kevésbé.

Minél több ember vesz majd részt benne, annál nagyobb lesz a választék, biztosabb az eladás, ami aztán öngerjesztő folyamattá válik: az emberek ráéreznek, hogy ez egy jó dolog. De hogy idáig eljussunk, meg kell küzdenünk az emberek közönyösségével. A mi szerepünk az, hogy felébresszük az emberek érdeklődését.

A cél az, hogy hagyománnyá, ezáltal önfenntartóvá váljon ez a program, esetleg jó híre után más egyetemekre is átterjedjen.