Sokan érzik úgy, hogy amit ők tehetnek, és a vele járó kényelmetlenség nem áll arányban azzal, amit elérnek vele. Hiába gyűjtöm én szelektíven a hulladékot - mondják -, hiszen ha a többiek nem gyűjtik, akkor úgyse ér az egész semmit. Mit számít az a pár plusz PET-palack a kommunális szemétben, ha úgyis ezerszámra gyűlik benne? Ez egy tipikusan helytelen gondolkodás, ami alapvető gátja annak, hogy a dolgok jó irányba változzanak. Ha mindenki csak akkor tenne bármit, ha azzal valami azonnali, számmottevő, globálisan érzékelhető eredményt érne el, akkor semmi sem változna ezen a világon. Meggyőződésem, hogy azért kell helyesen cselekedni, mert ha így teszünk, azzal az általunk megértett jó irányt képviseljük, és példát mutatunk. Az egészségesen gondolkodó ember nem azért nem lop, mert azt gondolja, hogy azzal jelentősen javítja a bűnözési statisztikákat, és még csak nem is azért, mert fél a büntetéstől, hanem azért, mert megértette: mások tulajdonát elvenni helytelen. Ezért helyesen cselekszik, anélkül, hogy globális eredményeket érne el, de azzal a tudattal, hogy ő megtette a magáét. Így kellene, hogy működjön ez a környezetvédelem területén is. Mahatma Gandhi ezt úgy fogalmazta meg: "Bármit teszel, jelentéktelen lesz, mégis nagyon fontos, hogy megtedd!".

Vannak olyanok, akik szerint "zöld", a környezetet és az élővilág többi részét is megóvni igyekvő életvitelt folytatni pénz kérdése, és a tehetősek dolga, vagy kiváltsága. Ez legfeljebb bizonyos esetekben és csak félig igaz, más esetekben viszont épp az ellenkezője teljesül. Bio vagy Fair Trade minősítéssel ellátott élelmiszert venni bizony több pénzbe kerül, mintha a "hagyományos", átlagos társaikat fogyasztanánk. Viszont ugyanez már nem igaz például a helyi, piacon várásolt friss zöldségekre, gyümölcsökre, amelyek környezetvédelmi és egészségmegőrzés szempontjából legtöbbször szintén jó választásnak mondhatók. A fölösleges fogyasztás mérséklése pedig egyenesen pénztárcakímélő módja a környezettudatosságnak.

Szép számmal vannak olyan, részben a fogyasztói társadalom által belénkivódott, részben magunk kialakította szokások, amelyeken változtatni nem pénz, csupán hozzáállás, és racionális gondolkodás kérdése. Rengeteg amerikai ember alakítja a napját a következőképpen: reggel elmegy a pár kilométerre lévő munkahelyére autóval, majd a 8 óra ledolgozása után vissza is ugyanúgy. Mivel zömmel irodai munkát végez, otthon úgy érzi, ráfér egy kis testmozgás: előveszi a szobabiciklijét, és teker rajta egy fél órát. Majd amikor megkérdezik tőle, hogy fontos-e neki a környezetvédelem, azt válaszolja: fontos, de sajnos nem tud érte semmit sem tenni. Nos, ez tipikus példája annak, hogy mennyire kényszeresen alkalmazkodunk az átlagoshoz, és milyen nehezen változtatunk a szokásainkon. Ha ugyanis ez az ember biciklivel járna dolgozni, akkor nem kellene autót használnia (talán vennie sem), nem költene benzinre, nem szennyezné a levegőt a kipufogógáz által, nem kellene szobabiciklit sem vennie, és az egészségét ugyanúgy megőrziné mint eddig, ha nem jobban. Egy kis átszervezés által egy csomó fölösleges fogyasztástól kíméli meg önmagát, csökkenti a környezetterhelést, amit az életvitelével okoz, és még pénzt is megtakarít.


Sokan a kellemetlenségre hivatkozva nem alakítják környezettudatosan a mindennapi életüket. Én azt gondolom, a kényelmetlenség érzése nagy mértékben szubjektív dolog és változtatható. Szelektíven gyűjteni a hulladékot, jobban megnézni a boltban, hogy mit vásárolunk, elmenni a piacra, ami messzebb van, mint a 100 méterre lévő szupermarket, mind-mind vesződségként is felfogható, ha úgy állunk hozzá. Ha viszont tudatosítjuk magunkban, hogy helyesen cselekszünk, rövid idő után észre sem vesszük, hogy ez egy kis fáradtságba kerül. Megfigyeléseim szerint a környezetvédelmet szem előtt tartó emberek többsége büszke arra, hogy így gondolkodik. A környezeti szempontokra való odafigyelést szokássá kell tenni az embernek az életében, és akkor olyan természetes és automatikus lesz, mint az evés, vagy a fogmosás.

Van még egy fontos tényező, ami akadályozza az embereket a "zöldebb" életmód kialakításában, és ami szintén az emberek fejében keresendő. A hosszútávú gondolkodás, és a holisztikus látásmód hiányáról van szó, amit szintén példákon keresztül tudok a legjobban érzékeltetni. Egészségesebb élelmiszert vásárolni rövid távon talán drága, de a hosszútávó hatások: a testi és lelki egészség megőrzése, az orvosi kezelés szükségtelensége, gyermekeink normális fejlődése, a környezet megóvása azt hiszem pénzben nehezen kifejezhető pozitívumok. Nagyobb időintervallumot nézve az olcsó, rossz minőségű élelmiszert fogyasztó ember lehet, hogy több pénzt költ el gyógyszerekre, mintha megelőzte volna a bajt, és megvette volna a drágább, de egészségesebb termékeket. Sokan panaszkodnak a városi rossz levegőre, és nem látják, hogy ők is nagy mértékben hozzájárulnak ezen probléma kialakulásához a fölösleges autóhasználattal, vagy azzal, hogy az általuk termelt hulladék - szelektálás híján - a hulladékégetőben végzi. Hosszan lehetne sorolni a példákat, amelyek megerősítik a lényeget: hosszútávon gyakran többszörösen megtérülnek a rövidtávú erőfeszítések. A leghosszabb távú befektetés pedig gyermekeink tanítása, nevelése, a helyes gondolkodás átadása nekik, amely a jó példán keresztül sokkal hatékonyabban történik meg, mint csupán a szavak vagy tankönyvek által.

Természetesen hozzá kell tenni, hogy az, hogy az ember mennyire tud környezettudatosan élni a mindennapokban, nagyban függ a lehetőségeitől. A lehetőségeket pedig általában az adott ország politikai és gazdasági vezetői teremthetik meg, és kell megteremteniük. Hiába akar az ember tömegközlekedést használni, ha az nincs megszervezve, vagy biciklivel járni, ha nincs kerékpárút, és hiába gyűjti szelektíven a hulladékot, ha nincs ki feldolgozza. A felelősség tehát közös: a maga módján minden egyes embernek ki kell vennie a részét a problémák megoldásából.