Az új rendszer április 1-jén indult hivatalosan, de már most elakadásokkal küzd. A közszolgáltatók, önkormányzatok lázadnak, a szabályozó rendeletek még mindig hiányoznak, az NHKV pedig egyelőre tehetetlen. A lakosság a káoszból még ugyan nem érzékel semmit, mert a szemetet ugyanúgy elszállítják, de a háttérben a hulladékgazdálkodás rendszere szépen lassan omlik össze.

A „kukaholding” elvileg azért jött létre, hogy helyre rázza a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást, ahol az utóbbi években egyre veszteségesebb volt az ágazat, közszolgáltatók jutottak a csőd szélére, sok helyen a katasztrófavédelem vette át a feladatokat. Az új rendszer értelmében a szemétszállítást továbbra is a közszolgáltatók végzik, azonban az NHKV fogja a szemétszállítási díjat beszedni a lakosságtól, és utólag – még nem szabályozott módon – visszaosztani a közszolgáltatóknak, valamint a fejlesztési irányokat meghatározni. A lakos a változásból elvileg csak annyit érzékel, hogy másnak kell a számlát fizetnie, ill. az ügyfélszolgálat is kettéválik. Ha számlázással, díjakkal kapcsolatos kérdés merülne fel, akkor az NHKV-hoz kell fordulni, ha viszont a szolgáltatással kapcsolatban van probléma, akkor a közszolgáltató ajtaján kell kopogtatni. Kérdés, hogy mennyire lesz hatékony a rendszer, és vajon hányszor fog előfordulni, hogy addig küldenek minket egyik helyről a másikra, míg végül sehonnan nem kapunk érdemi választ.

Tehát az NHKV csak a bevételt és az eszközállományt veszi át (utóbbit az önkormányzatok „önkéntes” alapon adják át), a kötelezettségeket és tényleges költségeket nem. Nem volt problémamentes eddig sem a közszolgáltatás, de ez elsősorban nem a rossz gazdálkodásból adódott, hanem olyan sokféle adót róttak ki a szolgáltatókra, miközben díjplafont határoztak meg, hogy teljesen ellehetetlenítették azokat. A kiadások között szerepel többek között az e-útdíj, a tranzakciós adók, a hulladéklerakási járulék; utóbbit törvény tiltja, hogy a lakosságra hárítsák át. Hogy ez miért probléma? A lerakási járulék lényege, hogy a “szennyező fizet” elv alapján a hulladéktermelővel fizettessék meg a környezetszennyezést, amelyet a hulladék lerakása okoz, továbbá drágává tegye az így kezelt vegyes hulladék gyűjtését, és eltolja a hulladéktermelőket az olcsóbb szelektív gyűjtés irányába. A hulladék termelője maga a lakosság. Azonban, ha ezt a drágító járulékot a közszolgáltatónak kell fizetnie, amely nem termelte, csak elszállította a hulladékot, akkor célt téveszt az intézkedés, hiszen nem hat a lakosságra a szemétdíjon keresztül. Ennélfogva csak újabb adóként a központi költségvetésbe kerülnek a befizetések, ráadásul nem is deklaráltan hulladékgazdálkodási fejlesztési célokra.

A díjplafont pedig a sokszor emlegetett rezsicsökkentés jelenti. Bár elsőre jól hangzik, hogy kevesebbet kell fizetnünk a hulladék elszállításáért és kezelésért, ez nem egyenlő azzal, hogy ezek a költségek valóban csökkennek – a közszolgáltatónak kell állnia a különbözetet, amely hosszú távon a fejlesztésektől vonja meg a tartalékot. Olyan fejlesztésektől, amelyek környezetbarát kukásautók megvételét, hulladékudvarok kiépítését, a szelektív gyűjtés optimalizálását, differenciált szemétdíj bevezetését stb. tennék lehetővé. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a közszolgáltatók szó szerint a mi szemetünket takarítják el helyettünk, és az a hulladék bizony sokszor veszélyes, nehezen kezelhető és összességében nem is olyan kevés… Az új hulladékgazdálkodási rendszer – a központosított gazdálkodással, közben a kötelezettségek helyi szinten hagyásával – lényegében a KLIK-re hajaz, és a legfőbb hulladékos problémákra – így a növekvő hulladékhegyekre, a környezetbarát technológiák fejlesztésére, a lakossági szemléletformálásra és a megelőzésre való ösztönzésre – még mindig nem ad választ. 

UI: Lapzártakor derült ki, hogy a megalakulástól számított lassan két hónap alatt sem a lakossági számlák kiállítása nem indult meg, sem a közszolgáltatók nem lettek kifizetve.