Itt van például ez a szórólap. Rajta egy óvodás korú fiúcska a befõttes üvegben egymásra szorult békákat bámul – ami a szórólap szerint egyfajta gyermeki szórakozás. A tevékenység alternatívájaként (másfajta szórakozásként) a reklámozó cég (FiberNet Kommunikációs Zrt.) az internet elõfizetést jelöli meg. „Szórakozni másképp is lehet”– tudatja a szlogen, ezzel hívja fel a figyelmet a reklámozni kívánt árújára, az internetes programcsomagokra. A szórólap nyilvánvaló üzleti célja az akciós szolgáltatások népszerûsítése, új elõfizetõk toborzása. Azonban portékáját, („a virtuális szórakozást”) a reklámozó szerintünk aggályos módon próbálja eladni a potenciális ügyfeleknek. A reklámmal szemben a Hulladék Munkaszövetség eljárásokat indított. Azt szerettük volna kideríteni, hogy az alapos aggályaink valójában mennyire „jogosak”?

Visszatérve a jogelmélethez: a reklámok jogi megítélésénél a hatóságnak a reklám által közvetített képi és verbális információkból, valamint a társadalom által általánosan elfogadott erkölcsi normákból kell kiindulnia (ezt a Legfelsõbb Bíróság mondta). Az elsõ problémánk például éppen nem jogi megközelítésû. A képen lévõ fiúcska láthatóan a szabad ég alatt tartózkodik, és az élõ természet egy darabkájával ismerkedik. Ami alapjában véve jó (tekintsük el attól, hogy a tudatlan reklámozó szerint ezt így kell csinálni). Az izgató kérdés mégiscsak az, hogy milyen veszélyt hordoz magában, ha a bimbózó emberek érdeklõdését a természeti környezet megismerése, megtapasztalása helyett már gyermekkorban a virtuális világba irányítják? Miféle értékrendet, milyen „szórakozást” programoz beléjük a reklámmal felkínált másik lehetõség? A felvilágosultabb szülõk, a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok és a fogyasztói társadalom hülyeségeire különösen érzékeny környezetvédõk pont ettõl a szórakozástól féltik a jövõ generációt. Nem véletlenül, hiszen a gyermekpszichológusok már sok-sok éve figyelmeztetnek: a korai netfüggõség torzítja a testi, szellemi fejlõdést. A szórólap pedig pont ebbe az irányba tereli a nyiladozó értelmet.
Az, hogy a veszély felvetése alapos, ma már jogszabályban is megjelenik. Ha ez a reklám plakáton, iskolában jelenne meg, az nyilvánvalóan jogsértés lenne. Nem kis részben éppen a Humusznak köszönhetõ, hogy ma már az oktatási intézményekben – fõ szabály szerint – tilos a gazdasági reklámtevékenység. Jelen esetben azonban nem errõl, hanem (feltehetõen) postaládákba dobált szóróanyagról van szó.
Akkor közelítsünk talán a reklámhoz jogilag, és értékeljük azt, hogy mit keresnek a békák a befõttesüvegben? Ismert ugye az az alapeset, mikor egy béka kiváltja a vállalkozói igazolványt, létrástul bemászik egy befõttesüvegbe, és attól kezdve meteorológia menedzsernek adja ki magát. Igen ám, de itt két szorongó békáról van szó, akik nem valószínû hogy önként ugrottak volna az asztalon lévõ befõttes üvegbe, és zárták volna magukra a fedelet. Vagyis tényálladékilag felmerül az erõszakos besegítés esete. Adódik a kérdés is, hogy vajh milyen megközelítésben tekinthetõ szórakozásnak élõ (védett) állatok befõttes üvegbe passzírozása. Szabad-e egy terméket ilyen látvánnyal reklámozni?
Az állatok „kíméletüket nem biztosító módon való elhelyezése”, erõszakos helyzetben való tartása általában is ütközik az állatvédelemi törvény elõírásaival /1998. évi XXVIII. tv. 6. §/.. Jelen esetben fokozza a tényállást az, hogy az eredeti élõhelyükrõl erõszakosan eltávolított (engedély nélkül befogott) védett állatokról van szó – ami a természet védelmérõl szóló törvény által külön is tiltott tevékenység /1996.évi LIII. tv .43.§ (1) bek./, ezért természetvédelmi bírság kiszabását és szabálysértési eljárás lefolytatását vonhatja maga után /a természetvédelmi törvény 80.§ (1), illetve a 1999.évi LXIX. tv. 147.§ (1) bek. alapján/.
Védett állatok kínzó állapotban való tartása tehát jogsértés – ilyen állapotot szerintünk reklámban sem szabad fogalmilag összekapcsolni a szórakozással. Mivel az ilyen magatartásra való ösztönzést szerintünk a reklámtörvény is tiltja /Grtv. 4.§ (2) bekezdés b.) pont/, ezért reklámfelügyeleti eljárásokat indítottunk.
Az erkölcsi norma szakmai megfelelõséget vizslató Magyar Reklámszövetség bizottsága szerint jelen esetben reklámetikailag minden rendjén van. Az elsõ fokon eljárt fogyasztóvédelmi hatóság sem talált jogsértést. „A hirdetésrõl nem állítható, hogy az ábrázolt kétéltû üvegbe zárására ösztönözne”,… „annak vizsgálata pedig, hogy milyen körülmények között került az üvegbe, nem tartozik a Fogyasztóvédelmi Felügyelõség hatáskörébe”.
Azt, hogy hogyan kerültek a kétéltûek az üvegbe, a Felügyelõség tényleg nem tudhatja. Talán ha megkérdezné a reklámozót, a reklámszolgáltatót vagy a reklám közzétevõjét (egyetemleges felelõsség). Fellebbezésünkben ezt kezdeményeztük ugyan, de az elõzmények ismeretében nem nekünk áll a virtuális zászló. Ezt a békát alighanem megint a környezetvédõknek kell lenyelnie.